öngyilkos merénylet merénylet Brüsszel
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kiderült, hogy kik tehetők közvetlenül felelőssé a brüsszeli tragédia miatt. A két öngyilkos merénylő egy testvérpár, harmadik, szökésben lévő társukat továbbra is keresik.

Rémálomból ébredt Brüsszel, ráadásul úgy tűnik még közel sincs vége. A merénylet másnapján, szerda reggel 7 óra körül egy gyanús csomag miatt kiürítették a toulouse-i repteret - számolt be a francia Local a Spiegelre hivatkozva.

Több forrás is megerősítette, hogy három férfit tesznek felelőssé a brüsszeli merénylet miatt. Mint kiderült, egy testvérpárt gyanúsítanak, akik a belga média szerint Khalid és Brahim el-Bakraoui -írja a BBC.

A rendőrség már régóta figyelte őket, ahogy a harmadik személyt is, Najim Laachraoui-t.

A biztonsági kamerák felvételén úgy tűnik, hogy ő nem robbantotta fel magát, hanem még a robbanások előtt elhagyta a repülőteret, és azóta is körözik.

Najim Laachraoui a Zaventem nemzetközi repülőtéren 2016. március 22-én a kettős robbantás előtt Forrás: MTI/EPA/Belga rendőrség/

A testvérpár

A Belga közmédia szerint az egyikük, Khalid el-Bakraoui álnéven bérelt bérelt lakást azon a környéken, ahol

a múlt héten házkutatást tartottak a belga terrorellenes erők.

Ekkor találták meg ujjlenyomatot Salah Abdeslamtól, akit múlt pénteken letartóztattak, mert a gyanú szerint ő az egyik kulcsfigurája a tavaly történt párizsi merényletnek.

Khalid-ot terrorizmussal gyanúsították, a testvérét pedig bűncselekmények miatt körözték.

A brüsszeli merényletet magára vállalta az Iszlám Állam, és a legutóbbi információk szerint 34 halálos, és 250 sebesült áldozata van.

Vujity Tvrtko: "A Napló halála a magyar politika és a kiszolgálók szégyene"http://www.life.hu/news/20160322-vujity-tvrtko-szerint-a-naplo-halala-a-magyar-politika-es-a-kiszolgalok-szegyene.htmlA TV2-től február 26-án kirúgott Vujity Tvrtko Facebook-posztjában reagált azokra a hírekre, miszerint a TV2 feltámasztaná a Napló című műsort, amiben Vujity Tvrtko volt az egyik műsorvezető. News--Valakinek nem tetszett a 10 méter magas pucér Kim Kardashianhttp://www.life.hu/news/20160316-valakinek-nagyon-nem-tetszett-kim-kardashian-meztelen-szelfije.htmlEgy melbourne-i streetart művészt olyannyira megihletett Kim Kardashian meztelen szelfije, hogy egy háromemeletes épület oldalára is felfestette, ám napokkal később valaki festékkel locsolta végig a művet. NewsOrigoModellszerződést ajánlottak a legszexibb rabnakhttp://www.life.hu/news/20160311-modellszerzodest-ajanlottak-a-legszexibb-rabnak.htmlÚgy tűnik, a legjobb dolog, ami Jeremi Meeks-szel történhetett az volt, hogy börtönbe került. Ekkor figyelt fel rá egy modellügynökség, amely a férfi szabadulása után rögtön egy szerződést ajánlott neki. NewsOrigoBrit tudósok felfedték Banksy kilététhttp://www.life.hu/news/20160305-brit-tudosok-rajottek-hogy-kicsoda-banksy.htmlA brit graffitiművész Banksy személyazonosságára eddig még nem derült fény, de egy londoni egyetem kutatói is beszálltak a találgatásba, ráadásul ők a sorozatgyilkosok lenyomozásához hasonló módszerrel eredtek Banksy nyomába. NewsOrigoMagyar kezek készítették a legkülönlegesebb húsvéti tojásthttp://www.life.hu/news/20160308-ime-a-legkulonlegesebb-husveti-tojas.htmlÚjabb magyar sikerrel büszkélkedhetünk: Európa legjobb tojásdíszítője, Zsigóné Kati népi iparművész különleges strucctojást készített meglepetésként az idei húsvétra. NewsOrigoMegmentette osztálytársa életét a pécsi lányhttp://www.life.hu/news/20160305-megmentette-osztalytarsa-eletet-egy-pecsi-lany.htmlÓriási lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot egy pécsi iskola diáklánya, aki megmentette haldokló osztálytársa életét. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.