szeméremsértés Margitsziget Budapest szatír
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Két nap alatt két férfit állított bíróság elé az ügyészség a Margitszigeten elkövetett szeméremsértés miatt.

Az V. és XIII. kerületi ügyészség szeméremsértés miatt szerdán bíróság elé állított egy 27 éves férfit, ő kedden a Margitszigeten mutogatta magát – írta közleményében a főügyészség.

Aznap egy másik maszturbácsit is elkaptak.

A 32 éves férfi a parton tőle 20 méterre napozó két bikinis nőre figyelt fel, majd megmutatta azt, amire senki sem volt kíváncsi. A két nő kihívta a rendőröket, akik a helyszín közelében elfogták a szatírt. Az ő ügyét csütörtökön tárgyalja a bíróság.

A kép illusztráció Forrás: Thinkstock

A szerdán bíróság elé állított 27 éves férfi kedd reggel jelent meg a Margitszigeten, ahol a strand mögötti részen, a futópálya mellett leült az útpadkára, majd a főügyészség megfogalmazása szerint "saját nemi vágyának kielégítése céljából, nemi szervét szeméremsértő módon mutogatta, illetve szeméremsértő cselekményt végzett".

Egy futó észrevette és le is fogta, amíg kiértek a rendőrök.

A férfi 3 hónapig rács mögött lesz, és egy évre kitiltották a Margitszigetről.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.