Cseh Laci Phelpsszel és Le Clos-val hármas holtversenyben nyert ezüstérmet

Forrás: AFP -
Cseh László Michael Phelps RioLife2016 Chad Le Clos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Joseph Schooling Szingapúr első olimpiai bajnoki címét szerezte, de a 100 méteres pillangóúszás döntője elsősorban nem emiatt került az érdeklődés középpontjába, hanem azért, mert a második helyen hármas holtverseny született.

Mióta kiderült a döntő mezőnye, mindenki azt találgatta, kik férhetnek fel a dobogóra, hiszen némi képzavarral élve egymást taposták a sztárok a fináléban. Arra azonban senki sem számított, nem is számíthatott, hogy Schooling mögött

hármas holtverseny lesz a második helyen, Michael Phelps, Cseh László és Chad le Clos is 51,14 másodperces idővel csapott célba.

Amit a kép alapján ők is nehezen hittek el.

Phelps, Cseh és Le Clos Forrás: AFP

A dobogóra pedig kéz a kézben léptek fel.

Forrás: AFP

Hogy aztán mindenki vidáman mutassa a maga ezüstjét.

Forrás: AFP

Phelps ötödik érmét nyerte Rióban, ezt megelőzően négy aranyérme volt. A dél-afrikai Le Clos a 200 gyors után újabb számban lett második, Csehnek pedig ez pályafutása negyedik olimpiai ezüstérme.

De felér egy arannyal, hiszen elképesztően mélyről jött vissza azok után, hogy 200 pillangón csak a hetedik lett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.