Folyamatos nélkülözés volt az unokájával a vonat elé ugró nagymama élete

Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila -
nagymama gázolás unoka nyitott gerinc öngyilkosság család vonat nélkülözés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vonat elé ugrott négyéves unokájával egy nagymama szombaton, most pedig az is kiderült, mi vezethetett a tragédiához. A nő élete folyamatos küzdelem és nélkülözés volt. 

Intézetben nőtt fel a 49 éves F. Erika, aki a hétvégén ugrott négyéves unokájával, Benettel a karjában a vonat elé Hortnál. A Blikk kiderítette, hogy az asszony hamar férjhez ment, majd lánya, Brigitta nyitott gerinccel született. "Férjével folyamatosan küzdöttek a gyámüggyel: a pár ugyanis szegényes körülmények között élt, félő volt, hogy elveszik tőlük a gyerekeiket. Brigitta után ugyanis Erikáéknak egy fiuk is született. Miután Erika férje meghalt, az asszony magára maradt a létfenntartásért vívott harcban" - idézte fel az asszony múltját a lap.

Miután unokája, Bennett megszületett, a gyámügy heti rendszerességgel látogatta őket. Lánya tolókocsiban ült, ő vitte mindenhová unokáját.

Unokájával ugrott a vonat elé a nagymama Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

"Azonnal anyaotthonba szállították őket, hogy ott jobb helyük lesz. Akkor felajánlottam, hogy ingyen lakhatnak a házban" - mesélte egyik ismerősük, Zsolt. Erika épp összeköltözni készült élettársával, Istvánnal. A férfihez a kisunokát is vihette volna.

A Blikk megkérdezte Skultéti-Szabó Katalin klinikai szakpszichológust, aki szerint az ilyen tettnek mindig vannak előjelei. Azt is elmondta, hogy a nagymama beszűkült tudatállapotban, hirtelen felindulásból is dönthetett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.