A szelfizés ötször annyi halálos áldozatot szed, mint a cápatámadás

Forrás: Thinkstock -
szelfi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ötször annyi halálos áldozatot szed a világon tíz éve elterjedt szelfizés, mint a cápatámadás, és évente egyre többen halnak meg, amikor okostelefonjukkal önmagukról készítenek felvételeket egy indiai kutatás szerint.

A Journal of Family Medicine and Primary Care című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban a szakemberek kimutatták, hogy

2011 októbere és 2017 novembere kötött 259 ember vesztette életét világszerte szelfizés miatt, ugyanezen időszakban 50-en haltak meg cápatámadásban. Bár a nők jóval több szelfit készítenek, mégis a férfiakat éri több szerencsétlenség.

A szelfizés közben meghaltak háromnegyede férfi, fiatal, és túlzott kockázatot vállalva halt meg, vízbe fulladt, közlekedési balesetet szenvedett, leesett valahonnan, megégett, vagy fegyver oltotta ki az életét.
A legtöbb, szelfizés miatt bekövetkezett haláleset – 159 – Indiában történt, ahol 800 millió mobiltelefon van. Utána következik Oroszország, az Egyesült Államok és Pakisztán.
Indiában szelfimentes övezeteket hoznak létre, Mumbaiban már 16 létesült. A dél-ázsiai országban tavaly egyetlen esetben 48 ember sérült meg egy égő pékség előtti szelfizés közben, hiába próbálták meg őket elterelni a tűzoltók.

Forrás: Thinkstock


Oroszországban 16 halálos áldozatot regisztráltak ugyanebben az időszakban, többségük ultramodern építményekről zuhant le, de volt, aki pisztoly kioldása vagy akna megtapogatása közben vesztette életét. 2015-ben az orosz rendőrség már kiadott egy útmutatót a szelfizés veszélytelen módjairól, "Egy tökös szelfi az életedbe kerülhet" mottóval.
Az Egyesült Államokban a 14 haláleset többségét fegyverhasználat okozta. A Grand Canyon Nemzeti Park szintén veszélyes hely, turisták zuhannak le a szikláiról szelfizés közben.
Horvátországban a hegyi mentők a Twitteren kérik a turistákat, hogy ne készítsenek veszélyes helyeken szelfiket, miután a Plitvicei-tavaknál egy kanadai férfi 75 métert zuhant egy szikláról, szerencsére csodálatos módon életben maradt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.