Megszólalt Kenderesi Tamás a szexuális zaklatás vádjával kapcsolatban

Fotó: Szabó Gábor - Origo -
úszás szexuális zaklatás Kenderesi Tamás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy megírtuk, Kenderesi Tamás nem hagyhatja el Dél-Koreát, szexuális zaklatással vádolják. Vasárnap a korai órákban vették őrizetbe az úszót és kikérdezték egy éjszakai klubban történt incidensről. Most a sportoló is megszólalt az üggyel kapcsolatban. 

„Szombat éjszaka, egy szórakozóhelyen a mellékhelyiségből visszafelé haladva a táncparkett felé hozzáértem egy ott dolgozó koreai táncoslány fenekéhez. Meg sem álltam mögötte, egyetlen, talán meggondolatlan mozdulatot tettem, ami miatt az érintett lány komolyan megharagudott, és feljelentést tett ellenem. Megértve a helyzet komolyságát, teljes együttműködést tanúsítottam mindvégig.
A rendőrségen közölték, hogy az esetről a biztonsági kamera felvétele rendelkezésükre áll, igaz, ezt nekem nem mutatták meg. Ezek alapján őszintén bízom abban, hogy igazolást nyernek a szavaim. Úgy gondolom, nem követtem el semmilyen súlyos vétséget, azt viszont meg kell értenem, hogy megsértettem bizonyos erkölcsi normákat, amely a helyi értékrend alapját képezik.
A történteket sajnálom, a koreai lánytól szeretnék elnézést kérni, amennyiben valóban megbántottam, de a szexuális zaklatás vádját teljes mértékben visszautasítom” – nyilatkozta Kenderesi Tamás.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az úszószövetség már reagált

A Magyar Úszó Szövetség a koreai magyar nagykövetség munkatársaival együttműködve mindent elkövet annak érdekében, hogy kétséget kizáróan tisztázódjék, jogosak-e a Kenderesi Tamás ellen felhozott vádak.
A vizsgálati szakaszban a magyar válogatott tagját megilleti az ártatlanság vélelme, ugyanakkor ha hivatalosan igazolást nyer a vétkessége, úgy a MÚSZ a szövetség fegyelmi bizottságát fogja felkérni a további lépések megtételére.

A Magyar Úszó Szövetség elítél mindennemű, az emberi méltóságot sértő cselekedetet, a magyar úszóválogatott tagjaitól pedig mindenkor a nemzeti színekhez és a sportág hagyományaihoz méltó magatartást követel meg. Ezen elvek megsértői az elkövetett vétség súlyának megfelelő büntetésre számíthatnak.

Igazi szadista: 32 kilóra fogyasztotta feleségét a férfi, 12 év poklot élt át a nőhttp://www.life.hu/news/20190728-igazi-szadista-32-kilora-fogyasztotta-feleseget-a-ferfi-12-ev-poklot-elt-at-a-no.htmlMegalázta, éheztette feleségét a férfi. Mivel nullás méretű társat akart, nem engedte enni, a korábban normális, M-es ruhákat viselő nő 32 kilóra fogyott. A 32 éves Catherine 12 évnyi poklot élt át a 42 éves Matthew Hartley mellett. NewsThinkstock„Életre kelt” a csirkemell a tányéron egy ázsiai étterembenhttp://www.life.hu/news/20190728-eletre-kelt-a-csirkemell-a-tanyeron-egy-azsiai-etteremben.htmlEgy ázsiai étteremben kelt életre a vendég tányérján a csirkemell. Bár a látvány gusztustalan, a jelenség nem misztikus: az egyik dresszing aktiválhatta a vacsorának szánt hús izomrostjait. NewsOrigoAz autóban felejtette ikerbabáit egy férfi: mindketten meghaltak a tűző naponhttp://www.life.hu/news/20190728-az-autoban-felejtette-ikerbabait-egy-ferfi-mindketten-meghaltak-a-tuzo-napon.htmlA kocsiban felejtette bölcsis ikreit az ötgyermekes apa, Juan Rodriguez. A gyerekek, Luna és Phoenix 8 órát töltöttek a tűző napon a zárt kabinban: mindketten meghaltak - írja a metro.News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.