30 fokon mosni rosszabb, mint ha nem is mosnál

Forrás: Thinkstock -
alacsony hőfok háztartás baktérium kórokozó fertőzés mosás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lehet, hogy takarékos és környezetkímélő alacsony hőfokon mosni, de rendkívül ártalmas az egészségre, ugyanis egyetlen baktériumot sem pusztít el, tulajdonképpen csak 90 percig wellnesseznek a kórokozók.

Az alacsony hőfokos mosás kíméli a szövetet, valamint takarékos is, ellenben teljesen haszontalan. A veszélyes baktériumok ugyanis nem pusztulnak el 30 fokon, sőt, még élvezik is a fürdőzést, hiszen szaporodni is képesek, miközben a dobban forognak.

Forrás: Thinkstock

Ráadásul

az egyik ruhán vagy törölközőn lévő baktérium át is terjedhet a másikra,

így az alacsony hőfokos mosás egy igazi helycserés bulinak számít a kórokozóknak. Leginkább azok a darabok fertőzöttek, amik közvetlenül érintkeznek az emberi bőrrel, vagyis szinte minden ruha, de legfőként a fehérneműk. Az ezeken lévő baktériumok pedig könnyedén átterjednek a velük egyszerre mosott többi cuccra, ne adj isten például egy kéztörlőre, így válik könnyedén kész fertővé az életünk.

Forrás: Thinkstock

„A fogyasztók úgy vélik, hogy egy normál mosás után tiszta ruhákat vesznek ki a gépből, azok azonban higiéniai szempontból nem tiszták” – mondta a Daily Mailnek Dr. Ackerley, a kutatás vezetője, aki hozzátette, hogy

egy fertőző betegség esetén így még elő is segítjük a baktériumok szaporodását.

A szakemberek azt javasolják, hogy a nagyon fertőzött holmikat igyekezzünk nagy hőfokon mosni, és használjunk fertőtlenítő hatású mosószert.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.