Álomszép kerti szaletlik – Tippek, amelyekre érdemes odafigyelni

Forrás: Shutterstock -
szaletli bauhaus2019 kert kerti építmény
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szaletli lényegében egy fából készült kerti kiülő, amelynek gyakran több oldala nyitott. Ennél hangulatosabb és jobban kihasználható teret a kertben nem is lehetne elképzelni, nem beszélve az esztétikai értékéről.

A szaletli a kert örök éke, így tehát érdemes központi helyet választani számára. Nem csupán árnyékot ad, de egyfajta szigetként jelenik meg a zöld fű és a fák között. Tévhit, hogy csak a hatalmas kertekben van helye, hiszen számtalan méretben kapható.

Mire használhatjuk?

Lehet remek felnőtt pihenő, ahonnan egy kényelmes kerti szófaszettről követhetjük figyelemmel, amint gyermekeink a medencében lubickolnak. Kialakíthatunk belőle játszóparadicsomot is, ahol akár homokozó, gyerekház is helyet kaphat. Elkölthetjük itt a nyári családi ebédeket, a meghitt vacsorákat, de baráti összejöveteleket is szervezhetünk, ami a műanyag székekkel és asztalokkal ellentétben jóval minőségibb hatást fog elérni. Szolgálhat továbbá a kerti partik elengedhetetlen sütögetésének központjaként, ahol nem kell aggódni a nyári záporoktól. Sőt, a csupán egy-két oldalán nyitott variánsok esetén még a szél ellen is kiváló védelmet nyújt, és akár egy kemence is helyet kaphat benne.

A szaletli kerti partik és nagy szieszták helyszíne Forrás: Shutterstock

Az esti órákban is remekül ki lehet használni azt a számtalan funkciót, amit ez a kerti kis épület magában rejt. Az erős lámpák azonban elvehetik ezt a fajta meghittséget, így talán célszerűbb mécsesekkel, fáklyákkal bevilágítani.

Milyet válasszunk?

A szaletlik különböző formában, méretben és stílusban kaphatók akár készen is, de természetesen mi magunk is megépíthetjük a sajátunkat – a faanyag és annak kialakítása lehet rusztikus vagy épp kecses, esetleg modern. Minden csak az elképzelésünktől függ.

Ez a kerti építmény általában minden oldalán nyitott, korláttal körbevéve, de a részlegesen zárt szaletli sem ritka. Fedését tekintve a legáltalánosabb a tetőcserép, de a könnyűszerkezetes tetőborítás is igen kedvelt.

A szaletlik különböző formában, méretben és stílusban kaphatók Forrás: Shutterstock

Amire érdemes figyelnünk

Bár számtalan szaletli közül tudunk választani, formavilágában érdemes a házhoz közeli mellett döntenünk, hogy az egységesség és a harmónia megmaradhasson.

A tájolása során vedd figyelembe, hogy északi fekvés során sok fény, ugyanakkor kevés direkt napfény fogja érni, ellentétben a délivel. A keleti-nyugati fekvésű építményt nem fogja érni erős fény, de a napfény sem fogja felforrósítani.

A választás során elsősorban az alapfunkcióját és stílusát kell meghatározni, no meg persze a kertben számára elkülöníthető tér méretét. Ezután már egészen könnyű dolgunk lesz.

A cikket támogatta a Bauhaus Szakáruházak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.