Az első magyar sminkes a New York-i divathéten – Larion Oscarral a kulisszák mögött

kulissza divathetek smink New York Larion Oscar Larion Oscar sminkmester
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha valaki, Larion Oscar biztosan tudja, hogy működik egy menő divatshow – ő volt olyan szerencsés és persze tehetséges, hogy már két alkalommal sminkelhetett a New York-i divathéten. Ez pedig hatalmas dolog, hiszen magyar sminkes idáig még sosem jutott el. Kulisszatitkokról, 2015-ös trendekről és stílusról faggattuk a Jónő Team oszlopos tagját, a Maybelline sminkmesterét. 

Ahogy hazaért a Fashion Weekről, máris felkerestem Oscart, aki szeptember 6-11. között kint volt a világ egyik legnagyobb divateseményén New Yorkban. A magyar sminkes már tavaly is részt vett a divathéten, akkor két show-ra kapott felkérést. Idén azonban már négy bemutatón sminkelhette a modelleket. Oscar a kozmetikai márka révén jutott ki, hiszen 14 éve sminkmester a Maybelline-nél. De senki ne higgye, hogy ez így könnyen megy. ,,Az ügynökségek szkandereznek egymással, hogy kinek a szakemberei kerülnek be. Csak úgy, az utcáról képtelenség bejutni. A komoly előkészületek már hónapokkal a divathét előtt megkezdődnek. Rengeteg munkámat bekérték, hogy megnézzék, alkalmas vagyok-e arra, hogy a divathéten sminkeljek. Egyedüli magyarként ki is választottak, együtt dolgozhattam a legjobb francia, japán, kanadai, spanyol és amerikai sminkmesterekkel. Amikor megtudtam, hogy kimehetek, szinte lebegtem a boldogságtól. Ez egy hatalmas dolog számomra, hiszen a New York-i divathéten mindenki ott van, aki számít, akinek nagy szerepe van a divatvilágban" – meséli Oscar.

Forrás: Larion Oscar

Nyüzsgés, felfordulás vagy szigorú fegyelmezettség – kíváncsi voltam arra, hogy is zajlik a felkészülés a divatbemutatókra. ,,Tavaly kettő, idén négy show-n lehettem ott sminkesként: a Lacoste, Mara Hoffman, Public School és Maria Ke Fisherman bemutatóin dolgozhattam. Három órával a show előtt kellett megérkeznünk. Minden show-nak van egy vezető sminkese, akinek az a feladata, hogy tartsa a kapcsolatot a divattervezővel, vele egyeztetik a koncepciót, ő mutatja be az alá beosztott sminkmestereknek, hogy mi az elképzelés. Ilyenkor kapunk egy úgynevezett face chartot, ami egyfajta puska. Ha pedig végeztünk a sminkkel, akkor ő ellenőrzi, és csak ezután mehet tovább a modell a fodrászhoz és az öltöztetőhöz.

Így néz ki a face chart Forrás: Maybelline

Egy adott bemutatón minden smink egyforma, teljesen mindegy, milyen a modell. A lányok általában egy adott séma szerint vannak összeválogatva – mindannyian szépek, nagyon fiatalok, a bőrük pedig makulátlan. Kizárt, hogy egy modell például pattanásos legyen a divathéten. Most minden show-n két-két lányt sminkeltem, értük voltam felelős. Ha a bemutató közben bármi történik, nekem kellett volna korrigálnom a modelljeim sminkjét. De vannak extrém esetek is. Donna Karan például annyira maximalista, hogy ő a 40 ruhához 40 modellt, 40 sminkest, fodrászt és öltöztetőt bérelt fel, hogy minden vérprofi legyen. Egyébként hihetetlen, az egész abszolút flottul történik. Nincs kapkodás, idegeskedés – hagyják alkotni az embert. A sminkcuccaink is kiválóak – mi is azokkal sminkelünk, amiket a drogériákban lehet kapni, de maximálisan megállják a helyüket."

Forrás: Maybelline

Az őszi New York-i show-n a 2015-ös tavaszi-nyári ruhakollekciókat mutatták be, és a sminkek is ehhez idomultak. Kíváncsi voltam arra, vajon melyek lesznek a főbb irányvonalak 2015-ben make upok terén – a divathéten készített sminkek ugyanis már ezt vetítik előre. ,,A legtöbb show-n a natúrok natúrja kapta a főszerepet. Ennek idén a nude ajak volt az előszele, de ez csak tovább fokozódik. Már nemcsak az ajak natúr és matt, de az arc is. Púdert alig használunk majd, maximum a T-zónában. A krémes és fényes textúrák kerülnek előtérbe, és ecsetek helyett az ujjunkkal kell felvinni az alapanyagokat. A sminkeket szinte bele kell masszírozni az arcba, hogy minél természetesebb legyen a hatás. Olyan lesz, mintha egy láthatatlan fátyol omlana az arcra. Hódít majd a napcsókolta bőr, de másként, mint eddig: a krémet krémmel dolgozzuk össze, a hatást pedig akár barna ajakrúzzsal is elérhetjük az arcon. Egyre inkább divat lesz a sminkszereket nem csak arra használni, amire ki lettek találva: az arcra a krémes szemhéjfestéktől a rúzsig bármi kerülhet, és ez mindenre igaz. A tusvonalak íve is változik: a macskaszem és a füstös sminkek leáldozóban vannak, jön az absztrakt, geometrikus tusvonal. De hódít majd a láthatatlan tusvonal a szempillatőben, ami az első szempillától az utolsóig tart, nagyon vékony, mégis gyönyörűen nyitja a tekintetet. Sőt, a fenti vízvonalat is ki lehet húzni tartós krémtussal, ettől igazán drámai lesz a végeredmény. Persze a nude mellett színek is lesznek : a kedvenceim a piros tüzes árnyalatai, a korall és a lazac vibráló, éteri keveredése, és a barna és a pink kombinálása az ajkakon. Illetve ott lesznek még a lilás, levendulás rúzsok is. A pirosítókat felváltják a highlightok, hiszen ezekkel lehet majd elérni a fényes, ragyogó hatást."

Forrás: Maybelline

Oscar számára szakmailag fantasztikus dolog kint lenni a divathéten, de még mielőtt bárki azt hinné, hogy milliókat keres egy ilyen alkalommal, a sminkmester elárulta, itt bizony csak a vezető sminkeseket jutalmazzák, a többiek az elismertség miatt mennek ki. Amellett, hogy rengeteg új trendet megtanul, és részese lehet egy ilyen divateseménynek, sztárokkal is találkozhat. ,,Ők mindig a backstage-en keresztül mennek be a bemutatókra – összefutottam már többek között Cara Delevingne-nyel és Jessica Stamp szupermodellel, most pedig Jesse Metcalf – a Született feleségek szexi kertésze – és Joe Jonas is megfordult a kulisszák mögött. No és persze Anna Wintour! Amikor megtudtuk, hogy ott lesz a Public School bemutatóján, még a vállfa is kiegyenesedett. Végignézte a show-t, ami hatalmas dolog a fiatal tervezőpáros számára."

Forrás: Larion Oscar

Oscar visszavágyik New Yorkba, ami nem is csoda. Ilyenkor szivacsként szívja magába azt a tudást, amit aztán itthon is kamatoztatni tud. ,,Már nemcsak sminkelek, de tanítok is. Ahhoz, hogy valaki ebben a szakmában érvényesülni tudjon, a tehetség mellet mérhetetlen alázatra van szükség. Én kőkeményen megmondom, ha valakinek nincs ehhez a munkához tehetsége, a jókat viszont támogatom. Nekem fontos, hogy itthon is legyenek olyan profi sminkesek, akik megállják a helyüket külföldön is."

/1409/Lario20149181794

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.