Megkeseríti az életedet a maszkne? Így szabadulj meg tőle!

Forrás: Shutterstock -
maszkné szépségápolás magazin bőrápolás arcápolás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Végre eljött a közterületi maszkviselés vége is, amelynek a legtöbben nagyon örülünk. Igen ám, de így bizony előbukkan újra az arcunk a maszk takarásából és sokan nem azt látják a tükörben, amit szeretnének.

A hosszú ideig tartó, állandó maszkviselés a legtöbb érintett arcbőrét nagyon megviselte, hiszen

akadnak olyanok, akiknek szinte egész nap maszkkal az arcukon kellett ellátniuk a feladatukat.

Ők sok esetben küzdenek az úgynevezett "maszkne" jelenséggel. A maszkne kialakulásáról és arról, hogy mit is tehetünk annak érdekében, hogy a zavaró bőrproblémák mihamarabb elmúljanak Beraki-Graff Dórakozmetikussal, bőrápolási szakértővel beszélgetünk.

Mi is pontosan az a maszkne és mitől alakulhat ki ez a kellemetlen jelenség?
A maszkne egy bőrállapot, amely a folyamatos, az orrot és a szájat eltakaró maszkviseléstől alakulhat ki. A bőr a maszk alatt kevésbé tud lélegezni.

A dörzsölés, a beszéd, a nem megfelelő szellőzés és izzadás miatt olyan környezet jön létre, ami kedvez a mikroorganizmusoknak.

A pórusok eltömődnek, a bőr befülled, ráadásul maszk anyaga is irritálhatja a bőrt.

A hosszú ideig tartó, állandó maszkviselés a legtöbb érintett arcbőrét nagyon megviselte Forrás: Shutterstock

Kiket érint leginkább a probléma?
A probléma mindenkit érinthet, de leginkább azok szenvednek tőle, akik a munkájukból kifolyólag egész nap kénytelenek maszkot hordani és érzékenyebb a bőrük.

Aki a maszk alatt is hord sminket, azoknál gyakrabban üti fel a fejét a maszkne?
Igen, ha valaki sminket is visel a maszk alatt, az még inkább rontja a helyzetet. Viszont a maszkne a maszk viselésének időtartamával is összefüggésben áll valamint a saját higiéniával, bőrápolással, továbbá a maszk anyagával és a végzett munka körülményeivel is, mialatt a maszk rajtunk van.

Mit tehetünk, hogy minél kevesebb pattanás jelenjen meg a maszkkal fedett területen?
Viseljünk természetes alapanyagú maszkokat, például pamutból vagy selyemből készülteket, így csökkenthetjük a bőrirritációt, ráadásul ezek alatt könnyebben tud lélegezni a bőrünk is.

Ne viseljük ugyanazt maszkot minden nap! Nagyon fontos, hogy cseréljük és mossuk naponta!

Figyeljünk a higiéniára: cseréljük naponta és mossuk gyakran a maszkokat Forrás: Shutterstock

Ha tehetjük, ne sminkeljünk a maszk alatt. Tudom, ez sok nő számára igazi kihívás, de a maszk alatt bőven elég egy könnyed hidratáló krém. Csak azokat a területeket fedje smink, amit a maszk nem: a szemeket és a szemöldököt.

Mit csináljunk, ha már megjelentek a kellemetlen kis foltok, dudorok?
Az AHA-savak jolly jokernek számítanak az maszkne kezelésben, habár a savas hámlasztásoknak nem most van itt az ideje!

Ősszel és télen egy AHA-savas kúra 4-5 hét alatt újjá varázsolja a bőrt, így a maszkne által okozott tünetek is jól kezelhetőek vele.


Szintén jó választás lehet a mikroáramos arckezelés, ami serkenti a vérkeringést, a bőrben lejátszódó anyagcsere-folyamatokat, ezáltal nő a bőr oxigén ellátottsága és csökken a pattanások száma is, hiszen fenntarthatatlan környezetet teremt a baktériumok számára.

Mikroáramos arckezelés is jó választás Forrás: Shutterstock

Évszaktól függetlenül, bármikor alkalmazható a tű nélküli mezoterápiás arckezelés, amikor célzottan olyan orvosi tisztaságú hatóanyag-ampullákat választunk ki és juttatunk be a bőr mélyebb rétegeibe, amelyek csökkenti, megszüntetik a kellemetlen tüneteket. Ez lehet

C-vitamin, hialuronsav, E-vitamin, B3-vitamin vagy akár ezek kombinációja.


És mit tehetünk otthon, hogy az arcbőrünk mihamarabb visszanyerje régi, a maszkhordás előtti állapotát?
Rendszeresen mossuk meg az arcunkat. A világjárvány ideje alatt is folytassuk a bevált, rendszeres bőrápolási rutinunkat, hogy bőrünk egészséges maradjon.
Ez magában foglalja az arcmosást egyszer reggel, egyszer este - lefekvés előtt -, izzadás vagy maszk viselése után. Arcmosáskor használjunk langyos vizet, majd egy tiszta, száraz törölközőt. Kerüljük a bőr dörzsölését, mivel ez irritációt okozhat.
Használjunk lágy szalicilsavasarclemosót, ami otthoni használatra lett kifejlesztve illetve olyan hidratálót, amely nem blokkolja a pórusokat.
Jöhet a top antioxidáns a C-vitamin is, szérum formájában! Ez támogatja a sejtek megújulását, csökkenti az irritációt és segíti a kollagén termelődését.
Esténként B3 (nianciamid) szérum felvitelét is ajánlom, ez szépen csökkenti a bőrpírt és a kialakult pattanásokat.

Nagyjából mennyi időt vesz igénybe, hogy a megfelelő kezelések és arcápolás mellett elmúljon a maszkne?
Ez mindenkinél változó. Attól függ, hogy az adott embernek milyen a bőrtípusa, milyen bőrápolási rutint folytatott a maszkviselés előtt és közben, hajlamos-e a bőre az akne kialakulására, a maszk viselésétől függetlenül, illetve hogy mennyire reagál érzékenyen a bőre a maszkviselésre. 4-8 hét alatt szép eredményeket lehet elérni, vagy akár meg is lehet szüntetni a tüneteket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.