Iris Berben: így néz ki most A Guldenburgok örökségének gyönyörű Evelynje

Iris Berben
Getty Images/Iris Berben, ZDF-Serie 'Das Erbe der;Guldenburgs', (Photo by - Peter Bischoff
sorozat Iris Berben A Guldenburgok öröksége
A színésznő is ott volt a cannes-i filmfesztiválon, ahol a szépségápolási rutinjáról is beszélt. A 73 éves Iris Berben merész frizurájával és sminkjével mindenkit meglepett.

Iris Berben, a Guldenburgok örökségének Evelynje kék csíkokkal a hajában jelent meg a cannes-i filmfesztiválon. Az extrém frizurához futurisztikus sminket is választott: vastagon használta a szemceruzát, a szemzugaiba pedig ezüst pöttyöket festett.

Iris Berben, Cannes
Iris Berben mindenkit meglepett különleges frizurájával és sminkjével.
Forrás: Getty Images

„Büszke vagyok arra, hogy olyan csapat van mögöttem, amely minden tekintetben gondoskodik rólam. Két-három órán belül olyan külsőt varázsolnak nekem, amivel magabiztosan léphetek ki a vörös szőnyegre. Tudom, hogy vakon bízhatok bennük" - mondta a színésznő. Hozzátette, a magánéletében sokkal kevesebb sminket visel, de odafigyel arra, hogy jól nézzen ki, ha elmegy otthonról.

„Számomra ez egyfajta védelmi mechanizmus - a smink úgy kísér végig a mindennapokon, mint egy védőpajzs. Nem arról a stílusról beszélek, amit előadásokon és a nagy pillanatokban, mint például Cannes-ban láthatnak rajtam, hanem az arc kontúrozásáról. A mottóm: hidratálj, hidratálj, hidratálj! A fényvédővel ellátott krémek a napi rutinomhoz tartoznak, nem teszem ki a bőrömet védelem nélkül a napnak. Meggyőződésem, hogy az, ahogy magaddal bánsz, pozitív hatással van az önbecsülésedre és a jólétedre - és ebben a bőrápolás nagyon fontos szerepet játszik" - jelentette ki Iris Berben.

Iris Berben ma is aktívan játszik

Iris Berben az egyik legnépszerűbb és legismertebb német színésznő. A magyar nézők A Guldenburgok öröksége című sorozatból ismerhették meg, ő játszotta Evelyn von Guldenburg szerepét, aki az Achim Lauritzennel való rossz házasságában szenvedett. A sorozat három évadot élt meg, hazánkban az 1990-es évek elején az M1 vetítette. 

Iris Berben, Wilfried Baasner, A Guldenburgok öröksége
Iris Berben és Wilfried Baasner (Achim Lauritzen)
Forrás: Getty Images

Berbennek esze ágában sincs visszavonulni, tavaly jelent meg a Netflixen a Paradise című filmje.

 

 

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.