VV4: Megdöbbentő fordulat: kiderült, kit visz ki Béci párbajozni!

vacsorvendég Alekosz VV4 Való Világ Villa sztár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A görög okostojás a vacsora alatt evés helyett inkább ivott, és ez teljesen elvette az eszét. Kereste a hatodik embert, miközben már csak öten vannak. Az este folyamán az is eldőlt, hogy Béci kit visz ki párbajozni!

Mozdult már rád leszbikus lány? A mi szinglinkre igen! Nézd meg websorozatunk legújabb részét!





A héten kiderül, hogy ki mennyire tud helytállni a konyhában. Ugyanis ez a hét a Vacsoracsatáról fog szólni. Az első séf Éva volt, aki Anikót kapta segítségül. A csajok listát írtak, majd elmentek a képzeletbeli piacra, és bevásároltak. Mivel a törtető lány vendégeket vár, így nemcsak az ételre fordított nagy hangsúlyt, hanem a környezetére is: takarított és rendet rakott a maga módján. Éva olasz ízeket választott, remélve, hogy ennek mindenki örülni fog.

Mindenki egye meg, amit főzött

No de a neheze még csak most jön! A rutinos háziasszonyok láthatták, hogy a két lánynak semmi köze a főzéshez: jobbra-balra tipegtek, összevissza bénáztak. Hibát-hibára halmoztak, a fakanál sem állt jól a kezükben. A tojást nem tudták szétválasztani, a habverőhöz sem értettek, és Évának a két kanálnyi adag az egy decinek felel meg. De tény, hogy a csetlés-botlás ellenére a kotyvasztásba apait-anyait beleadtak, és a kellő lelkesedés is megvolt.

Alekosz a hatodik embert kereste

Mivel a vacsora helyszíne változatlan, és a luxusvilla adott otthont Évának, ezért a vendégek felvettek egy új szerepet: így alkothatott egy szerelmes párt Alekosz és Anikó. Az első fogás után welcome drinket követelt az okostojás, de a törtető lány nem adott neki, mert már kevés volt. Majd ezek után az érdi biztonsági őr befordult, és a főételbe bele se dugta az orrát. Valójában a vacsora kellős közepén már igen szépen felöntött a garatra, és hozta a formáját: a nem létező hatodik embert kereste a villában. Egy biztos, a pontozásnál már nem volt szomjas a villa amorózója.


Ki érdemli meg a főnyereményt?



Ez történt a 9. kihíváson

Rácz úr úgy gondolta, hogy megadja Anikónak a lehetőséget arra, hogy egyszer revansot vegyen Éván, így a zöld kendőt a szépfiú karjára tette. Béci úgy érzi, hogy a párbaj kimenetele eldöntheti azt, hogy ki nyeri a VV4-et. Úgy véli, egyszer így is, úgy is össze kell mérni az erejüket Jerzyvel, így nincs mese, menjenek most. Évának nem jött össze a terve, hogy Anikót kipaterolja a villából, így jobb, ha a törtető lány bemelegít a legközelebbi párbajra. Vasárnap este a megmérettetés feltehetőleg békés, családi hangulatban fog telni, az ezoterikus tanácsadónk szerint pedig Béci lesz az, aki győztesen térhet vissza a villába.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.