Lilu és Ördög Nóri: "Egyszerűen jó együtt" - Szily Nóra interjúja

Van szereposztás?

Nóri: Egyáltalán nincs, sőt, kifejezetten az volt a kérés, hogy csak érezzük jól magunkat - és azt hiszem, ez sikerül is! A saját egyéniségünket kell hozni. Ez egy nagy felelősség, hogy bebizonyítsuk, nemcsak egy fiúpáros vagy egy fiú-női páros tud működni, hanem igenis két csaj is tud ugyanolyan szórakoztatóan és viccesen vinni egy showműsort! Az első perctől kezdve összhang volt köztünk. Emlegetni szoktuk a régi szép időket, amikor még a Reggeli című műsort vezettük közösen. Akkor is csiviteltünk az összes reklámszünetben, a bejátszások alatt, mert annyi mondandónk volt egymásnak.

Lilu: A műsorvezetés nem színészet. Az a folyosón dől el, hogy ki az, aki érdekes és jól működik a képernyőn. Ezt nekem Pierre, a főnökünk mondta valamikor, és teljesen igaza van. Ez azt jelenti, hogy ha valaki a folyosón érdekes személyiség és a saját közegében is leköti az embereket, akkor azt át tudja menteni a képernyőre is. Ha teljesen érdektelen odakint - nem lesz izgalmas műsorvezető, mert nem tudja eljátszani. Nem vagyunk színészek. Ez az elméletem a párosunkra is. Ha két ember civilben érdekli, kedveli egymást, akkor az jól fog működni a képernyőn is. Ez vagy van, vagy nincs.

Nóri: Az én olvasatomban az a jó műsorvezető, aki a természetes énjét leginkább képes hozni a tévében. Én elég sokat küzdöttem ezzel, mert gyakran megkaptam azt, hogy "viselkedek" a kamera előtt. Liluval annyira fel tudunk oldódni egymás társaságában, nekem olyan biztonságot ad, hogy ő mellettem van, hogy sokkal komfortosabban érzem magam a műsorban is, tehát engem, mint műsorvezetőt, talán jobbá is tesz.

Játsszunk el ezzel egy kicsit. Ki mit tanul a másiktól?

Lilu: Nóra nagyon összeszedett, tud koncentrálni, és együtt élni a feladattal. Pontosan tudja minden egyes másodpercben, hogy ő ott van. Én hajlamos vagyok arra, hogy kicsit elkalandozzanak a gondolataim, nézem a produkciót, beleveszek, és emiatt például nem figyelek arra, hogyan tartom a lábamat. Vele ilyen nem történhet, mert fegyelmezett, és ezt a legeslegjobb értelemben gondolom. Úgy tudnám megfogalmazni, hogy benne van egy "tudatalatti tudatosság".

Nóri: Én meg pont azt szeretném, hogy el tudjak feledkezni arról, hogy a kamera előtt állunk. Lilunak ami a szívén, az a száján...

Lilu: Ilyen értelemben sokkal gátlástalanabb vagyok.

Nóri: Igen, és nekem ezt kell eltanulnom Lilutól, hogy azt a kontrollt, ami automatikusan bennem van, minél inkább ki tudjam iktatni - illetve hogy megtaláljam az egyensúlyt.

Lilu: Én Nórától fegyelmezettebb lettem, ő pedig oldottabb lett tőlem.

Van-e abban különbség, hogy mit hoztok otthonról? A vidéki és a pesti lány...

Nóri: Hát, engem már eléggé városiasított ez a közeg. Azért a tévé egy gyorstalpaló tanfolyam minden szempontból, és benne vagyok a munkában 11 éve. Az alapértékek ettől nyilván nem változtak. Én tudom, hogy mit hozok otthonról, de azt nem tudom, hogy miben más, mint amit Lilu kapott. Tudom, hogy neki is ugyanúgy számít a szülei véleménye, mint ahogy nekem is. Vagyis megfelelni, rendesen végezni a munkánkat - szerintem ebben nem különbözünk.

Lilu: Ez így van.

Nóri, veled szigorúak voltak kicsi korodban?

Nóri: Nem adtam rá igazán okot.

Lilu: Hát, én azért adtam. Néhány iskolaváltáson és az osztályfőnöknek adott több csokor virágon túl vagyunk. Én egy kicsit ilyen "rock and roll" gimis voltam, aki nagyon átélte a kamaszkor borzalmas nehézségeit, hogy a világ nem érti meg a problémáit - és ennek hangot is adtam. Nem voltam könnyű gyerek, de egy mindig biztos volt: hogy mindennél jobban szerettem a szüleimet, akármilyen hülyeséget is csináltam az adott pillanatban. Mondtam is nekik: annyira jó, hogy időben kijöttem ebből az időszakból, és olyan felnőtt lettem, aki tudja, hogy a család a legfontosabb a világon.

Nóri: Én nem voltam rebellis. Versenytáncoltam és az levezette az összes fölös energiámat, tehát arra, hogy lázadhattam volna, esély se volt.

Eminens voltál.

Nóri: Abszolút. Utáltam, de az voltam. Tényleg. De közben nem ültem stréber módjára otthon és tanultam, hanem "mindent csináltam". A gimnáziumi éveim alatt mindig este értem haza, és menet közben elkészítettem a házi feladatot. Nem az a típusú eminens voltam, aki be volt zárkózva a könyveivel és nem voltak barátai. Jöttem-mentem - egy furcsa átmenet voltam. Engem a "menők" is elfogadtak az osztályban.

Lilu: Én inkább kívülálló voltam a középiskolában. Nem is tudom, hogy mit gondoltak rólam. Irodalom- és filmszakkört vezettem, nagyjából kétnaponta elolvastam egy könyvet a pad alatt - nem volt olyan Dosztojevszkij, ami megjelent, és én kihagyjam. Eközben sportot csináltam abból, hogy ha felszólítottak matekból, akkor nem szólaltam meg, mert megmondtam, hogy én ezt úgysem értem, és rendszeresen úgy könyörögtek át...

Nem zavart, hogy nem vagy ötös mindenből.

Lilu: Egyáltalán nem. Annyira elmerültem a könyvekben, hogy semmi más nem érdekelt. Megvolt a saját világom. Nem is igazán barátkoztam. Egy fiúbarátom volt, akivel a szakköröket csináltuk. Nem voltam soha osztálykiránduláson - ilyen értelemben nem vettem részt a közösségben. Mégis kedveltek a többiek. Most volt osztálytalálkozónk és pont mondtam a csajoknak, hogy "Úristen, ti voltatok a menők, én meg hogy kilógtam..." Mire ők: "Te annyira hülye vagy, mindenki veled akart barátkozni, de nem engedted!" Jó volt, ahogy így rácsodálkoztunk egymásra, de én tényleg nem voltam egy közösségi gyerek. Engem csak az érdekelt, hogy legyen elég könyvem. Semmi más.

Nóri: Én mindenféle közösségben benne voltam. Folyamatosan pörögtem, szakkörre jártam, osztálypénztáros voltam, kirándulást szerveztünk, a legjobb barátnőmmel csináltuk a tablót, ragasztgattuk a képeket.

Lilu: Én rá se kerültem a tablóra, mert nem mentem el a fotózásra!

Az ízlésetek hasonló? Amit szerettek csinálni, ami megtetszik, vagy akikre rácsodálkoztok?

Nóri: Nagyon hasonló a véleményünk a világ dolgairól. A radarjaink szerintem nagyjából ugyanazokat veszik le az emberekről.

Lilu: A mi szűrőnk, amitől hasonlóak vagyunk, az egészen egyszerűen az, hogy nagyon szerettek minket otthon, és mi is szeretjük a családunkat, és hogy alapértékekként ugyanazokat kaptuk. Az élet szeretetét, tiszteletét, a család fontosságát, azt, hogy egyenesen, becsületesen kell élni az életünket. Tehát a föld, a gyökerek, amikből kinőttünk, ugyanazok. Akárcsak engem, Nórát is arra tanították a szülei, hogy szeretnivaló, hogy legyen magabiztos, és akkor biztonságban érezheti magát.

Nóri, szerinted Liluról miért gondolták azt sokáig, hogy hűvös és távolságtartó?

Nóri: Szerintem pont a titokzatossága miatt, amilyen a gimiben is volt. Azért ő csak bizonyos körnek ad a joghurt alján lévő meggyszószból. Az nem jár mindenkinek. Az az ő döntése, hogy akar-e azon dolgozni, hogy ebből többet kapjanak az emberek. Mert nem biztos, hogy feltétlenül ez a cél.

Lilu: Nyilván nem az a cél, hogy mindenki szeressen, mert az mindig gyanús.

Nóri: Nekem ezt például el kellett fogadnom.

Lilu: De hát már neked sem cél.

Nóri: Már nekem sem, de még a kölyöklubos időszakomban, és talán az első Szombat esti láz alatt az volt. Meg voltam lepődve, amikor rájöttem, hogy van, aki nem szeret. Nem értettem, hogy amikor senkinek nem ártok, kedves vagyok - akkor miért vannak olyanok, akik utálnak? Aztán rájöttem, hogy igazán az számít, hogy a számomra fontos emberek mit gondolnak.

Te is átélted ezt a krízist?

Lilu: Szerintem mindenki, aki olyan környezetből jön, ahol egytől-egyig szeretik.

Nóri: Aztán olyan szakmát választ, ahol kint van a placcon...

Lilu: Volt egy rossz időszak, amikor szembesültem azzal, hogy mit írnak blogokon, meg egy-egy kritikában - olyan zsigeri gyűlölettel, ellenszenvvel, amit az ember nyilván magára vesz, ha nem akarja, akkor is.

Nóri: Mindig magára veszi.

Lilu: Elolvasom, aztán belegondolok, hogy azok, akiket tényleg tartok valamire, mit mondanak, és ki lehet az, aki csak úgy név nélkül szitkozódik, és egy fél éves műsoron keresztül semmi mást nem csinál, mint a ruhámat, a súlyomat, a hajamat - vagyis mindenemet cikizi.

Nóri: Aztán kimegyünk az utcára, és az, amit visszajelzésként kapunk az emberektől - a kedvesség - teljesen helyrebillenti az egészet! Annyira szűk az a réteg, aki ezeket a blogokat írja.

Miért ingatod a fejed, Lilu?

Lilu: Azért azt is tegyük hozzá, hogy vannak olyan fórumok, ahol kifejezetten az a vagány, hogy ismert és sikeres női arcokat cikizünk, mert akkor az a pár ember, aki ezeket írja, őrült menő lesz a haverjai előtt. Az nem fordul elő, hogy odajöjjön, és leüljön velem egy interjúra, de ő az, aki Ördög Nórát lerondázta, meg Lilut lekövérezte! Tudom, hogy ez nagyképűen hangzik, de az a helyzet, hogy miközben mocskolódnak - rólunk írnak. Mégiscsak mi vagyunk ott!

Nóri: Annyira szeretném azt látni csak egyszer - és nyilván ez sose fog bekövetkezni -, hogy név nélkül akármelyik nevesebb blogon egyszer elismerjék, hogy azért amit mi leteszünk az asztalra, az teljesítmény. Hátha...

Ha már a véleményeknél tartunk: az közös bennetek, hogy küzdötök a külsőtökkel?

Nóri: Persze. Ha Lilu valamit szid magán, akkor én megmondom, hogy tök hülye vagy, aztán én folytatom, és akkor ő mondja, hogy nem vagyok normális.

Lilu: De ezen egyébként nevetünk. Vicces, mert nyilván mi kívülről nézzük egymást. Én látom, hogy Nóra gyakorlatilag topmodell alkatú, tökéletes arányokkal, két nagy szemmel, mint lencsibaba, semmi baja nincsen, és közben húzogatja a ruháját, szorong. Kuncogok, rászólok, aztán elkezdem negyed óra múlva én - és ő ugyanezt elmondja rólam. Ezzel jól el tudunk szórakozni.

Mind a kettőtökre jellemző az is, hogy több lábon próbáltok állni az életben.

Nóri: Nálam ennek több oka is van. Az egyik, hogy képtelen vagyok nyugodtan ülni a fenekemen. Nem tudom elképzelni, hogy "csak" - és ez nagyon idézőjeles - a műsorvezetéssel foglalkozzak. Az teljesen természetes, hogy dolgozom folyamatosan - hétfőtől akár vasárnapig, reggeltől estig. Volt bennem egy erős vágy, hogy előre gondolkodjak, ne legyek kiszolgáltatva teljes mértékben annak, hogy a tévében hogy alakulnak a dolgok. Szerintem mind a ketten tisztában vagyunk vele, hogy a trendek változnak, a főnökeink, akik a legjobb szakemberek, pontosan tudják, hogy mikor, miért, kit akarnak valamelyik műsorba - és ez nem a szimpátiától függ. Ha egy műsor más típusú karaktert kíván - nem mi fogjuk vezetni. Szerettem volna valami saját dolgot létrehozni, ami az enyém, amire büszke lehetek. Bár ez a büszkeség megvolt a műsorokkal kapcsolatban is, amíg bent dolgoztam szerkesztőként a Szombat esti láznál vagy az X-Faktornál, amit ugye mi kezdtünk el itthon. Ám annak a felismerése, hogy a "dobozon" kívül is van élet - nagyon fontos, és arra oda kell figyelni.

Lilu: Hogy mind a ketten csinálunk valami mást, az szerintem abból fakad, hogy szeretünk sokféle dologban részt venni. Persze tudjuk azt is, amit Nóri elmondott, hogy ez egy véges dolog, bár én azt gondolom, hogy talán a mi generációnk lehet az első, aki követheti a nyugat-európai és az amerikai trendet, hogy negyven után is van élet a képernyőn. Épp Pierre mondta, hogy ha jók és ügyesek vagyunk, akkor nekünk a tévézés már nem balerina-állás lesz. Én ezt mélyen belevéstem az agyamba. Nyilván öt év múlva nem ValóVilágot fogok vezetni, azt majd egy 30 éves megteszi, de az RTL abban szerintem rendkívül jó, hogy minden műsorvezetőt olyan műsorba rak be, ami illik hozzá, és amibe nem bukik bele. Tehát vigyáznak ránk, de szeretjük az élet többi színét is. Fontos, hogy felismertük: abban, hogy ennyit vagyunk képernyőn, van egy hihetetlen nagy lehetőség, amivel ostobaság lenne nem élni. Óriási segítség a szakmánk. Egy olyan adottsága, ajándéka az életnek, ami nagyon megkönnyíti, hogy az álmainkat valóra váltsuk.

Nóri: Igen, és egyébként nagyon érdekes felismerés - ami nekem mostanában az Angel's Army kapcsán vált világossá -, hogy hatással tudunk lenni emberekre. Amíg benne vagy a tévében és vezeted a műsorokat, addig ezt nem érzed ennyire a bőrödön. Aztán amikor magadtól létrehozol valamit, találkozol emberekkel, és elkezded megérezni, hogy hatással van másokra az, amit gondolsz, mondasz, hogy véleményformálóvá kezdesz válni, hogy van egy réteg, akinek számít, hogy én mit gondolok a nőiességről - az egy hátborzongató érzés.

Ezt te is átélted?

Lilu: Ez abszolút így van. Amikor az R2 elindult, lehetett tudni, hogy hozzám kötődik és hogy Nagy Sanyi, aki a vezető fodrász, a társam - régóta ő csinálja a hajam minden tévéműsorban. Aztán bementek a csajok az üzletbe, és tíz szőkéből hét "Lilu színét" kérte. Akkor ez nagyon fura volt, mert ebbe így nem gondoltam bele. Úristen, ők rajtam látták, és olyat szeretnének, mint az enyém? Akkor azért is tetszhetett nekik, mert valami közük van hozzám!

De ez felelősség is, csajok! Mintának lenni.

Nóri: Lehet, hogy felelősség, de én most már eljutottam arra a szintre, hogy ha ez eddig jó volt nekik, amit belőlem kaptak, és én ugyanazon elvek alapján élem az életemet, ahogy eddig, akkor azzal nem lehet baj. Tehát ettől nem görcsöltem be.

Lilu: Ez velem is így van.

Játsszunk mást! Fel tudnál öltözni a Lilu szekrényéből?

Nóri: Simán. Szoktam olyasmiket hordani, mint Lilu. Ő is fel tudna öltözni az enyémből.

Lilu: Csak nem jönne fel rám a gatyád!

Nóri: Hülye...

Lilu: Egyébként tényleg fel tudnék öltözni.

Nóri: Az én szekrényemben talán több olyan dolog van, ami Lilunak már nem fér bele. Ami talán túl habos-babos, csajos, de én szoktam olyan sportosan is öltözködni, mint ő.

Lilu: Abszolút. Például van egy pont ugyanilyen ingem.

Ha elmennénk egy étterembe, tudnál Lilunak rendelni?

Nóri: Tudnék. Most így hirtelen pont a macaron jutott az eszembe, hogy azzal lepném meg.

Lilu: A macaron a szerelmem. A macaron a mindenem.

És fordítva?

Lilu: Lehet, hogy valamilyen nagyon izgi sushi tálat rendelnék neki.

Nóri: Jöhetne!

Ha kávét kérnétek egymásnak?

Nóri: Ő bébikávét iszik sok meleg tejjel, édesítővel.

Lilu: Ő pedig közepes lattét.

És egy bulin ki mit iszik?

Nóri: Nem tudom. Koktélozgatsz?

Lilu: Hát, én nem nagyon iszom alkoholt.

Nóri: Ez nálam hangulatfüggő.

Lilu: Picit elrugaszkodva ettől, azért a "Nóra imidzsben" vannak ám még elágazások, amikről a nagyközönség nem tud. Mert nincsenek olyan élethelyzetek a tévében, ahol kiderülne, de én az édes mosoly mögött látom a "rockert". Ő olyan műsorokban van, amikben szép a ruhája, a sminkje, az üzenet, de azért a fejében nem csak rózsaszín buborékok szállingóznak, hanem kőkeményen, kritikusan is látja a dolgokat.

Nóri: Na, erre mondom azt, hogy Lilu elérte nálam és ki tudta hozni belőlem ezt az énemet, mert annyira jól éreztük magunkat, hogy teljesen felszabadított.

Jönnek április 21-től az élő adások. Az a helyzet egy picit más lesz, nem?

Nóri: Én azt várom, hogy először lesz az, hogy nem fogok remegő lábbal kilépni a közönség elé. Szerintem olyan biztonságban és otthonosan fogom érezni magam Lilu mellett, hogy azt remélem, a természetes drukk mellett a vegetatív túlmozgásaim - amik azért mindig vannak az első két percben -, nem fognak előjönni, hanem azt érzem majd, hogy tök jó, hogy most így, itt vagyunk.

Lilu. Én azt szeretném, ha az élő show-kban sok lehetőségünk lenne arra, hogy egy helyszínen legyünk ketten. Mert egyszerűen jó együtt! Ennyi.