Varga Izabella: "Akarod? Tegyél érte vagy ellene!" - Szily Nóra interjúja

Hogy jutott eszedbe a coaching akadémia mindamellett, amit csinálsz?

Oda jutottam, hogy számot kellett vetnem, mit értem el idáig, és mi az, ami kimaradt. Mi az, ami úgy hiányzik, hogy tüske bennem, és mi az, amiről már le tudok mondani, hogy ne bántson még harminc évig.

Csináltál egy leltárt?

Igen. Azért kezdtem el járni erre a képzésre, mert anno pszichológiát tanultam az egyetemen, amit félbe kellett hagynom és nem a saját döntésemből, hanem az élet közbeszólt. Most azt éreztem, hogy mégis végig kéne csinálni. Nekem a pszichológiával határozott szándékaim, céljaim, elképzeléseim voltak, és hirtelen pont került a végére. Egy elvarratlan szál maradt.

Közbeszólt a történelem, a háború...

Bizony. El kellett gondolkodnom azon, hogy miért fáj ez annyira, illetve hogyan tudok ezen segíteni. A coachingot egy köztes, átmeneti formának éreztem, annál is inkább, mert egy furcsa véletlen miatt olyan iskolára bukkantam, ahol nagyon sok drámai elemet használnak módszerként.

Vagyis szinte átfedi azt, ami a te eszköztárad is?

Igen, hiszen nekem ez a szakmám: a dráma, a játék, a fölismerés, a másikra való ráhangolódás. Rájöttem, hogy hoppá, milyen érdekes - össze lehet gyúrni azt, amit már tudok, és azt, amiben régen érvényesülni akartam.

Volt még kedved tanulni? Vagy a tüske volt hangsúlyos?

Nem. Én mindig tanulok. Borzasztóan szeretem, hogy ha ma okosabb vagyok, mint tegnap voltam. Ez valahogy létszükségletemmé vált. Ha tanulmányozom az étrendeket és kialakítok egy újat, akkor az a tanulás. Iszonyatosan beleásom magam, pontosan tudom, mi hogy hat, mi a káros, mi az egészséges. A barátaim szoktak nevetni rajtam, hogy táplálkozási szakértő válik belőlem, ha épp ezzel a témával foglalkozom, de van ilyenből több is. Mindig mindent nagyon nagy kíváncsisággal és elszántsággal csinálok.

Honnan jön ez a késztetés?

Talán onnan, hogy nálunk divat volt tanulni, jó diáknak lenni. Nemcsak a családunkban, hanem olyan osztályba jártam, ahol volt egy ilyen kis "elit alakulat", akikből azóta neves szakemberek lettek: orvosok, biológusok, a miami gyerekkórház szívsebésze, menedzser - csupa sikeres ember.

Azt próbálom tanítani a kislányomnak, amire engem is tanítottak: hogy ez az én felelősségem. Az én dolgom, az én életem, ezért nekem kell megküzdeni, de vállalni kell azt is, hogy ha nem teszek érte semmit. Anna most negyedikes, de én nem kérdezem ki tőle a házit, nem koslatok a nyomában, hanem arra tanítom, hogy ez az ő dolga. Ő az egyik legjobb tanuló az osztályában, és ezt a saját erejéből érte el. Szerintem fontos, hogy ne azért csinálja, mert jön a napi kérdőre vonás. Otthon azért van, hogy én az anyukája legyek, az iskolában pedig azért, hogy tanuljon és azt a tanár kérje számon, ne én.

Most az anyuka is iskolapadba ült.

Amikor úgy döntöttem, hogy ismét tanulni kezdek, azt éreztem, hogy annyira megszokott mederben folyik az életem - aminek egyébként minden egyes részét szeretem -, hogy nem vennék el belőle, hanem még tenni akarok bele valamit. Hogy újszerű dolgok történjenek, új kihívások érjenek, mert az nekem szárnyakat ad. Az alaphangulatom iszonyatosan javul, ha van még egy helyszín, ami friss, ahol új feladatokat kapok, új emberekkel találkozom, akiket most kell lenyűgözni, feltérképezni, ők most hatnak rám, én most vagyok hatással rájuk.

Egyébként hogyan tudsz hatni? A sorozatban és otthon egy védett közegben vagy. Megszokhattad már, hogy "Balogh Nóráznak" az utcán, de most bekerültél egy iskolába. Varga Izáról mindenkinek van egy képe a televízión keresztül.

Szerintem nagyon fontos az, hogy legyenek olyan emberek is az életünkben, akik felszínesebben ismernek. A sorozatban már 14 éve együtt vagyunk, tehát tudják, hogy milyen a humorom, hogy bal lábbal keltem-e fel, vagy sem. Igazából túlságosan ismerjük egymást, és az nem egy pihentető állapot, ha az ember mindig nyitott könyv. Így van otthon is. Sokáig nem volt olyan közeg az életemben, ahol egy picit felületesebben ismertek volna az emberek, akik ráadásul nagyon sokfélék, és nem látnak úgy belém. Ez szerintem tök izgi.

De azon túl, hogy frissít, izgalmas - mi a célod? El tudod képzelni magad egy team-coachingban, egy multinál?

Most tanulni akarok, érdekel - azzal a felhőtlen, laza szabadsággal, hogy még nincs vele konkrét szándékom. Halálosan élvezem minden egyes percét, amit a coaching tanulással töltök.

Magadról is tanulsz?

Persze. Ez egy úgynevezett "akcióorientált" coaching akadémia. Magamra vonatkoztatva is rengeteget tanultam belőle. Legfőképpen azt, hogy lépjünk akkor, ha nem tetszik valami. Tehát nem kell tűrni semmi olyat, ami zavar, ami bánt, vagy közömbös és épp az nyomaszt - hanem igenis lehet tenni ellene. Vagyis ha most engem zavar az, hogy abbahagytam a pszichológiát, akkor miért nem jelentkezem egy egyetemre? El is határoztam, hogy mégis beadom a papírjaimat. Olyan elszántságot, lendületet adott nekem, hogy elhiszem: nincs eldöntve semmi. Minden alakulhat, változhat. Akarod? Tegyél érte, vagy ellene! Ha sikerül, tök jó. Ha pedig nem - legalább megpróbáltad. Nyugodtan alhatsz és büszke lehetsz magadra, hogy belevágtál. Ha az ember nem várja azt, hogy megoldódjanak a dolgok, hanem tesz értük, akkor észreveszi, hogy majdnem minden a körülményeken múlik. Eldöntöttem, hogy pszichológiát szeretnék tanulni, és kiderült, hogy már csak három helyen indul levelező szak. Egyetlen olyan intézmény van, ahol hétfőnként kell bejárni, ami nálunk forgatási szünnap. Feltettem a kérdést: létezik olyan véletlen, hogy van egy olyan egyetem, ahol épp így kell bejárni? Akkor azt nekem teremtették, hiszen ezt az egyet tudom vállalni, a többit nem!

Nem nyugszol bele, ha nem sikerül?

Az érettségi bizonyítványon már nem tudok változtatni. Lehet, hogy a bekerüléshez alapfeltétel az, hogy emelt szintű érettségim legyen. Az enyém egy külföldi elit gimnáziumból származik, de kizárólag középszintűnek fogadják el. Pedig jeles az átlagom, de ha a körülmények mégis úgy hozzák, hogy fölvesznek, akkor ennek így kell lennie.

Hiszel a sorsszerűségben? Mert az "így kell lenniben" az is benne van, hogy semmi nincs véletlenül.

Én erre nem tudok mást mondani, mint hogy magamban hiszek. Mert akkor kitalálok mást. Ugyanis én ezt nem azért akarom, mert bárki kötelez erre, vagy mert ettől remélem azt, hogy pszichológusként fogok dolgozni. Én ezt is a magam örömére csinálnám, és ettől boldognak képzelem magam a jövőben, mint ahogy a coaching tanulással is.

Mitől jött el a számvetés pillanata?

Amikor rájöttem arra, hogy a kisebbik lányom is egy év múlva már iskolába megy. Tehát fölszabadul egy olyan idő az életemben, ami az enyém lesz megint, ami sokáig nem volt, de eddig ez így volt a legjobb. Semmi nem tett boldogabbá, mint ez az időszak. Az a fajta lelassulás, ami ezt a 11 évet jellemezte, egy szívvel-lélekkel vállalt nyugalom volt, de azt gondolom, hogy ha ennek vége, akkor ezt a kiesést megint örömtelivé kell tennem a magam számára is. Kutya kötelességem megtalálni azt az új területet, ami újra fel fog tölteni, amitől megint elememben leszek. Amúgy sem szeretnék egy lapra föltenni mindent. A színészek szakmai élete bizonytalan - nagyon kevés igazán boldog öreg színészt lehet látni. Az életkor előrehaladtával nem egyre följebb és följebb lehet kerülni dicsőségben, tekintélyben, méltóságban, elfoglaltságban. Főleg a nők között ez keveseknek sikerül.

Igen. Szépen, boldogan. Én elhatároztam, hogy nem leszek boldogtalan öregasszony, és ha a fene fenét eszik is, akkor is jópofa maradok. Nem megkeseredett, vagy belenyugvó, lemondó. Azt képzelem, hogy majd sok fiatal vesz körül, akiktől jól érzem magam. Nem leszek rájuk irigy vagy féltékeny. Úgy szeretnék megöregedni, hogy élvezzem a helyzetemet, hogy már bölcs vagyok és ott tartok, ahol - és nem az fáj, hogy másoknak mi sikerült.

Ilyen szempontból azt gondolod, hogy az a kis csomag, amit így összeraksz, coaching és pszichológia - ebben is segít?

Biztosan, igen, mert én mindenképpen úgy képzelem el a jövőmet, hogy gyerekekkel foglalkozom.

Itt ülök a Barátok közt "ősszínésznőjével", hiszen Balogh Nóra van, és nem úgy tűnik, hogy ne lenne később. Hogy építenéd be őt az életedbe?

Azt most még nem szabad elmondanom, mert még nem publikus. Van egy ötlet, ami megvalósulni látszik, de még maradjon egyelőre titok. Mindenki meg fogja tudni, amikor itt az ideje.

Beszéltünk a számvetésről és te még 40 sem vagy. Gondolkozol az idő múlásán, holott az ember fiatalon hajlamos a mának élni, nem a "majddal" foglalkozni.

Kénytelen vagyok jövőképben gondolkodni. Most, amikor az emberek ilyen nehéz helyzetben vannak, és látom, hogy kétségbeesnek, ha valami megszűnik, nincs bátorságuk, ötletük, elképzelésük, hogy ha ez nincs, akkor merre tovább. Ott a légüres tér.

Te nem akarsz légüres térbe kerülni.

Én nem. Semmiképp.

Alapvetően tudatos csaj vagy? A ráción vagy az ösztönösségen van a hangsúly?

Ezt nem tudom így eldönteni. Azt hiszem, hogy utólag fog vizsgázni, hogy a sok elszántságból, energiából, az ötleteimből mi fog megvalósulni. Lehet, hogy a negyede, de én abban hiszek, hogyha ezekkel kelek, fekszem, és ez nekem örömet okoz, hogy hiszem, hogy jó dolgok fognak történni, akkor ezzel a mai napomat már megszépítettem. Szinte mindegy is, hogy mi a végeredmény. Tudom, hogy szokatlan, hogy az ember ilyenkor kezdjen el tanulni, vagy egy másik szakma után érdeklődni. Az emberek ilyenkor szeretnek már hátradőlni, élvezni azt, amit elértek. Ez rendben is van, de én nem vagyok egy olyan pozitív gondolkodó, aki mániákusan hisz abban, hogy ha szépekre gondolunk, akkor az élet is az lesz. Szerintem belefér az is, hogy nem. Hogy rosszul sülnek el dolgok, és jön a légüres tér. Addig, amíg nincs ilyen baj, addig miért ne foglalkozhatnék például azzal, hogy ne is legyen?

14 éve szerepelsz a sorozatban, ahol már egymás rezdüléseit is ismeritek. Néha nem érzed, hogy ellaposodnak a dolgok?

Nem, én pont az ellenkezőjét érzem. Inkább nő a tét. Iszonyatosan sok energiát fektetek abba, hogy jó legyen az, amit itt csinálok. Kritikus vagyok magammal. Nagyon fontos az, hogy önmagamhoz képest mindig a maximumot nyújtsam. Ha nem sikerül, akkor borzasztóan röstellem magam. Nekem fontos, hogy jól érezzem magam a bőrömben, hogy egy napom jól süljön el.

Hogy jól teljesíts önmagad mércéje szerint.

Igen, és hogyha valamit hibázok, akkor azt hogy tudom kijavítani. Mindehhez pedig igyekszem jó hangulatot teremteni. Sokat hülyéskedek, bohóckodom - igazából aki ismer engem, tudja, hogy nekem ez zsigerből jön, mert lehet ugyan beszélgetve üldögélni, de mennyivel jobb nagyokat nevetni!

Olyan fura, mert amikor beszélgetünk, az mindig némiképp hivatalos helyzetté válik, és én sose látom a kacagó Izát.

Hát igen. Nem baj, ez jó is így. A barátaim szokták mondani, hogy "Az az Iza a miénk", és hogy milyen jó, hogy az emberek így nem ismernek engem. Ebben a helyzetben pedig - ez megint maximalizmus - iszonyatosan koncentrálok arra, hogy az, amit mondok, az úgy hangozzék el, ahogy én igaziból gondolom. Kattog az agyam.

Már kiderült, hogy a "frissülés" fontos. Erre a magánéletedben is ügyelsz?

Hát arra vigyáz az életünk, hisz nagyon furcsa beosztású. Ugye, Zoli szabadúszó, és általában sok időt tölt vidéki színházakban és nélkülünk. Tehát igazából az élet figyel arra, hogy ne legyen megszokott és monoton az életünk.

Tréfásan mondhatom, hogy te egy "tengerészhez" mentél férjhez?

Igen. Amikor végre visszakapjuk, akkor borzasztóan örülünk annak, hogy velünk van. Igazából nem tud ellaposodni a kapcsolatunk. Természetesen vannak rossz oldalai, de megint itt siet a segítségemre az életem, hogy ott vannak a szüleim, a férjem anyukája és az élettársa, akik mindent elkövetnek azért, hogy nekem ne legyen annyira rossz.

Azzal, ahogy most a te puzzle-öd ki van rakva, cserélnél valahol egy darabkát? Vagy ezt lakkozzuk le, jó így?

Eddig a pillanatig, amíg most beszélgetünk - nyugodtan szabad lakkozni, a következő részt meg majd meglátjuk. Azt még majd rakosgatom, és kíváncsian várom, hogy mi lesz belőle. Annyi tervem és álmom van, hogy én nem is lennék elég hozzá, hogy mind megvalósuljon. Tehát valaminek ki kell esni, de ezt már nem én döntöm el. Egy biztos: nekem Izaként egyedül is boldognak kell lennem. Ez szerintem borzasztóan fontos. Sokat vagyok egyedül amiatt, hogy "tengerész" a férjem, és nekem most is boldognak kell lennem, akkor is, amikor nincs velem. Nem lehet az, hogy most fél évig nem vagyok az, mert hiányzik Zoli és egyedül olyan rossz, és akkor majd a másik félévben pedig boldog leszek. Ilyen nincs.

Megtanított ez a fajta élet arra, hogy mindig töltődj, és újrateremtsd az örömteli pillanataidat.

Igen, talán azt tanultam meg, hogy mindig egyedül vagyok. Tehát nem lehet az, hogy csak akkor legyek boldog, hogyha a kis környezetem körülölel. Persze úgy a legjobb, de hát nem mindig van rá mód. Ha belegondolok, a lányok tíz év múlva már ki fognak repülni a fészekből és nem szeretnék abban a pillanatban megijedni és tanácstalan lenni - egy űrt érezni.

De most jól vagy, ahogy hallgatlak...

Általában igen. Nagyon ritka az, ha nem vagyok jól.

Akkor pedig teszel érte, hogy jól legyél. "Akció coaching".

Hát van, mikor van hozzá erőm és van, amikor nincs. Ebben se vagyok annyira tökéletes, de igyekszem. Attól kezdve, hogy azon vagyok, hogy fedezzük fel újra a saját életünket, a saját útjainkat, tegyünk új dolgokat és találkozzunk új emberekkel, de közben a régi dolgokat se feledjük, hanem ötvözzük a jelennel - mióta van ez az új elszántság, azóta nagyon jól alszom. Tényleg.