Pépesre verték Ryan Gosling arcát

Az európai mozi különc zsenije és fenegyereke, a dán Nicolas Winding Refn (Elátkozott város-trilógia, Bronson) az előző filmjével futott be az öreg kontinensen kívül: a hazánkban ugyancsak nagy népszerűséget elért, egyenesen kultuszfilmmé váló Drive - Gázt! meghódította Amerikát is, nem is beszélve a többi földrészről. Emellett pedig összehozta Refnt és Ryan Goslingot, aki a szuperlaza, szótlan, kissé autisztikus hősszerelmes sofőr szerepében egy új arcát tudta megmutatni. Ami igencsak jól állt neki, így hát nem csoda, hogy Refn következő filmjében is elvállalta a főszerepet (az eredetileg tervezett Luke Evans helyett) - annál is inkább, mert itt is hasonló a figurája.

Hasonló, de nem ugyanolyan: a Csak Isten bocsáthat meg főhőse, a Bangkokban a bátyjával bokszklubot üzemeltető Julian szintén nem egy szószátyár fajta, ráadásul a megjelenése is hasonlóan menő, mint az elődjéé, a visszahúzódó gesztusok pedig nála is mélyben tomboló agressziót takarnak. Emellett viszont sokkal esetlenebb, törékenyebb figura, és mintha a nőkkel is komoly problémái lennének. A történet elején Julian bátyja szörnyű bűnt követ el, amiért megölik, ám ebben a világban ez még akkor is bosszúért kiált, ha erkölcsileg cseppet sem egyértelmű a helyzet: a megtorlás elkerülhetetlenségét a Bangkokban villámgyorsan ott termő, zsarnoki anya (Kristin Scott Thomas) is fennen hirdeti, hatalmas súlyokat helyezve az általa már korábban is lelkileg megnyomorított fia vállára - akinek ily módon az erőszak angyalává kell válnia.

Ami pedig ezután következik, az... Nos, az egy hiperlátványos, bravúros és gyönyörű képekkel teli minimáltörténet, bosszúfilm és családi dráma, a lehető legvéresebb erőszakkal. A történet tudatosan idézi meg a görög drámákat: az isteni és emberi törvények határairól, bűnről és bűnhődésről regél, a hőseivel pedig a legfontosabb dolgok belül történnek - hiába az időnként vulkánként feltörő erőszak-szekvenciák. Az sem véletlen, hogy Julian anyja leginkább Lady Macbethre emlékeztet, a (szintén szótlan) főellenfél, a brutális (de igazságos?) főrendőr pedig mintha a bosszú istenének földi megtestesülése lenne. Refn elsőre nagyon szimplának és néhol szétesőnek tűnő, valójában viszont igencsak sokrétegű filmje archetipikus mese a morálról, ősi toposzok szemérmetlen felhasználásával.

Az erőszakot is szemérmetlen módon használja a Csak Isten bocsáthat meg - esztétikai élményt varázsol belőle, olyanná válik a filmben spriccelő vér, mint a fülledt, neonfényes thaiföldi éjszaka: giccsesen széppé. Így lesz egyszerre lírai és erőszakos ez a különös mozi, amit a lassúsága és rejtélyessége miatt nem könnyű befogadni, de megéri a fáradságot.

Kövesd a Life.hu-t a Facebookon is! Cikkek, információk, nyereményjátékok, szavazások, horoszkópok és galériák. Kövesd a Life.hu-t a Facebookon is, ha nem akarsz lemaradni semmiről! IRÁNY A FACEBOOK ÉS A LIFE.HU OLDAL