A Bridgerton család — Minden infó egy helyen a kedvenc kosztümös-romantikus sorozatunkról

Bridgerton
NORTHFOTO -
titkok sorozat Netflix A Bridgerton család
Egy év telt el a legutóbbi Bridgerton-történet óta, és még több a sorozat utolsó hagyományos évada óta. A Bridgerton család harmadik évada most meglepő fejleményekkel, romantikus pillanatokkal, és szex közben összetört bútorokkal is érkeznek.

Kezdjük a legfontosabbal! A Bridgerton család rajongói május 16-ától láthatják újra a kosztümös-romantikus sikersorozatot, természetesen ismét a Netflixen. Az internetes tartalomszolgáltató a védjegyévé vált szokásához híven nem hetente hoz ki egy-egy újabb részt a sorozataiból, hanem egyszerre teszi elérhetővé az összes részt. Ez A Bridgerton család és a harmadik évad esetében csak félig lesz igaz: a nyolcrészes szezon első felét, azaz a kezdő négy epizódot nézhetjük meg május 16-tól, míg a második adagot jelentő négy epizód majd június 13-án érkezik a Netflixre.

A Bridgerton család
A Bridgerton család - régimódi és modern romantika egyben
Forrás: NORTHFOTO/© 2020 by Entertainment Pictures

A Bridgerton család - régimódi és modern romantika egyben

„A Bridgerton család sok tekintetben épp az ellenkezőjét kínálja annak, amit az emberek a mai világban látnak maguk körül. A Tinder, a Bumble és hasonló partnerkereső alkalmazások korában rengetegen vágynak valami egyszerűre, hagyományosra. A Bridgerton család által megjelenített korszakban világos, mindenki által közismert játékszabályok szerint zajlottak a szerelmi ügyek, ez pedig sokak számára vonzó, akár csak nézőként átélni is” – így fejtette meg a sorozat sikerének (egyik) titkát Shonda Rhimes. Az amerikai tévés producer és író igazi nagyágyúnak számít a sorozatok világában olyan szériákkal, mint A Grace klinika, a Botrány, vagy Az örökösnő álarca mögött. 

A Bridgerton család is az ő műhelyéből került ki, ha ez esetben nem is vállalta el közvetlenül a sorozatot levezénylő showrunner (vezető író és producer) szerepét. Azt rábízta Chris Van Dusenre, aki pedig azt árulta el, hogy miben modern A Bridgerton család

Szerintem a kosztümös sorozatok többsége egy kicsit túl hagyománytisztelő és konzervatív. A Bridgerton családba igyekeztem belesűríteni mindent, amit szeretek a műfaj alkotásaiban, és átváltoztatni ezeket valami frissé, aktuálissá, amihez a nézők kapcsolódni tudnak. A mai közösségi média nyomása például semmivel sem kevésbé erős, mint annak idején a fűzők szorítása.

Shonda Rhimes és Chris Van Dusen vezérletével A Bridgerton család egy csapásra igazi sikersorozat lett, sőt mára a Netflix egyik első számú produkciójának számít. A második évadával számos nézettségi rekordot újraírt, és ekkor dőlt el az, hogy ebből bizony egy úgy nevezett franchise lesz. Ez nem csak további évadokat jelent hosszú éveken át, hanem mindenféle további produkciókat is a Bridgerton-univerzumban. Mint például a Sarolta királyné – Egy Bridgerton-történet című miniszériát, ami a fő sorozat előtti időkben játszódik, a címszereplő fiatalkorának eseményeit bemutatva. Ez a melléksorozat (szakszóval spin-off-széria) egy évvel ezelőtt, 2023 májusában érkezett a nézők elé, így hivatalosan ugyan a harmadik évadot kapjuk meg most A Bridgerton családból, de igazából már a negyedik sorozatévadot Bridgerton-történettel.

Egy regény kimarad

Ezek a történetek pedig eredetileg Julia Quinn regényeiben születtek meg, még ha a mozgóképes változat kedvéért sokszor át is alakították azokat a sorozat forgatókönyvírói. A magyarul is egytől-egyig olvasható, idehaza is nagy népszerűségnek örvendő Bridgerton-regények jellegzetessége az, hogy minden egyes kötetnek más és más a főszereplője: a nyolc Bridgerton-testvér mindegyik sorra kerül, hogy a „saját könyvében” a saját nézőpontján keresztül ismerhessük meg az ő szerelmi ügyeit, amelyek ebben a korban és közegben persze legfőképpen házasodási ügyeket jelentenek. 

2020 - Bridgerton - TV Set
Bridgerton-regények jellegzetessége az, hogy minden egyes kötetnek más és más a főszereplője: a nyolc Bridgerton-testvér mindegyik sorra kerül, hogy a „saját könyvében” a saját nézőpontján keresztül ismerhessük meg
Forrás: NORTHFOTO/© 2020 by Entertainment Pictures

A Bridgerton család sorozatváltozata is követi ezt a szerkezet, és az eddigi két évad ennek megfelelően az első két Bridgerton-könyv sztoriját dolgozta fel nagy vonalakban. A folytatás azonban másképp alakul: a harmadik évad nem a harmadik regény történetét meséli el, hanem a negyedikét, ami a magyar fordításban a Mr. Bridgerton csábítása címet viseli. Így a most következő epizódokban Colin Bridgerton (Luke Newton) lesz a főszereplő, és hogy mellette ki a másik, azt már az előző évad végén is sejteni lehetett, amikor azon a bizonyos bálon Penelope Featherington (Nicola Coughlan) érzéseibe gyalogolt bele csúnyán, és nyilvánvalóan hosszútávú következményekkel. Ezeket a következményeket láthatjuk most a harmadik évad fő cselekményszálában, ami minden eddiginél lazábban követi csak a könyvek történetét. Penelopé és Colin viszonya a „vele soha nem kezdenék” kijelentéstől halad a barátságon és egymás támogatásán át ki tudja meddig – na jó, azért igazából sejtjük, hogy meddig. 

„A Bridgerton család első évada a szenvedélyről szólt, a második a vágyakozásról, a harmadik pedig annyira romantikus, a szerelmi jelenetek nagyon szépek. Látsz két embert, akit egymásnak teremtett az ég, és akik végre rájönnek erre. Ez egyszerűen csodálatos” – nyilatkozta Penelope Featherington megformálója, Nicola Coughlan. A színésznő azért is emelte ki az évad romantikus, érzelmes oldalát, mert az előzetesek inkább heves szenvedélyt és ágyjeleneteket ígértek, amelyek eddig is a sorozat védjegyének számítottak. Ezen a téren persze az új szezon sem tervez visszavenni, sőt Nicola Coughlan és Luke Newton még egy régi bútort is összetört a díszletben az egyik szexjelenetük felvétele közben. A két színész a magánéletben jó barátoknak számítanak, így aztán kicsit tartottak attól, amikor majd nagyon közel kell kerülniük egymáshoz a kamerák előtt. A kezdeti feszengést aztán gyorsan nagy közös nevetések váltották fel, és végül óriási mókaként élték meg a szexjelenetek felvételét is.

2024 - Bridgerton - TV Series
Nicola Coughlan
Penelope Featherington karakterének középpontba kerülése azért is izgalmas fejlemény, mert ugyebár ő az egész sorozat elbeszélője-narrátora is
Forrás: 2024 by Entertainment Pictures/ZUMAPRESS.com

A színésznő kezdeti feszengése annak is köszönhető, hogy szigorú, katolikus ír családban nőtt fel, ennek megfelelő konzervatív neveltetésben részesülve. Amikor az otthoniaknak megmutatta A Bridgerton család első évadát, a szüleinek fel is szaladt a szemöldöke a sok pucérkodás és szex láttán, amikben akkor a lányuk még nem is vett részt. Ezért aztán a színésznő a későbbi évadok tekintetében beleíratta a szerződésébe, hogy a produkció köteles összeállítani egy cenzúrázott, szexmentes változatot is DVD-n a sorozatból a Coughlan-család számára, ami most a harmadi évad kapcsán különösen jól jön a számára. Az internet korában a szülei persze ettől még tudják, hogy ilyen jeleneteket is forgatott a lányuk, csak épp látni nem szeretnék azokat, amikor megmutatja nekik a sorozat új epizódjait.

Penelope Featherington karakterének középpontba kerülése azért is izgalmas fejlemény, mert ugyebár ő az egész sorozat elbeszélője-narrátora is – csak éppen inkognitóban, a társasági lapjában az arisztokrácia bulvárügyeit kiteregető Lady Whistledown álcája alatt. A regényekben épp a most feldolgozott negyedik kötetben derül csak ki Lady Whistledown személyazonossága, és ugyan a sorozatváltozat ezt már korábban leleplezte a nézők előtt, de ezen a téren is minden bizonnyal tartogatnak majd érdekes fejleményeket az új részek. Lady Whistledown azért is maradhatott sokáig inkognitóban a sorozatnézők előtt is, mert a hangja teljesen más, mint a Penelope Featheringtont játszó színésznőé: egy idős hölgy beszél a nevében, múltbeli eseményekre visszatekintve. Ezt az idős hölgyet, pontosabban a hangját a sorozat eredeti hangsávjában Julie Andrews alakítja, aki a kosztümös és romantikus történetek igazi színészlegendájának számít az olyan filmek révén, mint a Mary Poppins, A muzsika hangja, vagy A neveletlen hercegnő. Julie Andrews közreműködése a sorozatban azért is különleges, mert az idős színésznő soha nem találkozott a többi szereplővel: nemrégiben vallotta be egy interjújában, hogy az ő szövegeit egyszerűen felveszik az amerikai otthonához közel, így az angliai forgatásokre el se kell látogatnia.

Nagy hiányzók és színészcserék

Ez a bizonyos forgatás a harmadik évad esetében már 2022 júliusában elkezdődött, és több mint egy évvel ezelőtt, 2023 márciusában fejeződött be. A korábbi szereplők és színészek közül nem mindenki tért vissza az új felvonásra. Az első évad szexszimbóluma, a sorozattal sztárrá váló Regé-Jean Page ugyebár a második évadból is hiányzott már, és őt valószínűleg nem is láthatjuk már többet A Bridgerton családban, mert annyira elhalmozzák a mozis szerepajánlatokkal. Hasonló Phoebe Dynevor helyzete is, aki szintén a mozis karrierjét építgeti nagy erőkkel, igaz ő a második évadban azért még felbukkant, és a nyilatkozatai alapján elképzelhetőnek tart egy későbbi visszatérést is. Szintén nélkülöznünk kell majd Ruby Stokest, de nem úgy az általa eddig játszott karaktert: Francesca Bridgerton figurája marad a történetben, csak épp mostantól Hannah Dodd fogja játszani. Négy új szereplő is érkezik, és Hannah New, Daniel Francis, Sam Phillips és James Phoon mellett fontos visszatérők is lesznek: az előző évadban fontos szerepet játszó Simone Ashley és Jonathan Bailey párosától sem búcsúzunk el, hanem nyomon követhetjük majd azt is, miként birkóznak meg a házasélet kihívásaival.

A Bridgerton család
A korábbi szereplők és színészek közül nem mindenki tért vissza az új felvonásra
Forrás: Northfoto

A kamerák mögötti csapatban is történtek változások. A showrunneri pozíciótól elbúcsúzott a már említett Chris Van Dusen, akitől a feladatot Jess Brownell vette át. Ez feltehetőleg nem jelent majd komolyabb változásokat, hiszen az előző showrunner is marad a sorozat mellett produceri minőségben, az új készítő pedig már korábban is dolgozott A Bridgerton család évadain, csak akkor még az egyik forgatókönyvíróként. 

„Egy ilyen váltás A Bridgerton család esetében még könnyebb, mint más sorozatoknál, hiszen itt minden évad eleve kicsit más hangulatú, mint a többi. A harmadik esetében sok vidámságra és játékosságra számíthatnak a nézők” – nyilatkozta az új showrunner.

Az már 2021-ben eldőlt, hogy A Bridgerton családból nem még további évadok várhatók: a Netflix akkor nem csak a harmadik, de egyben a negyedik évadot is megrendelte a készítőktől, aminek a munkálatai már javában folynak is. Az viszont hétpecsétes titok, hogy ebben melyik regényt, avagy melyik Bridgerton-testvér történetét fogják feldolgozni, de könnyen lehet, hogy a kimaradó harmadik könyv főhősének Benedict Bridgertonnak továbbra is várakoznia kell majd. Őt ugyanis igazi közönségkedvencként nem akarják hamar ellőni, és későbbre tartogatják. Az bizonyos, hogy lesz még alkalma bőven szerepelni, hiszen csak a Julia Quinn-féle Bridgerton-regények kilenc kötetből állnak, és akkor még nem is említettük a különféle melléksztorikat és előzménytörténetetket.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.