Eminem szerelmi életéről korábban sokat lehetett tudni, ám mostanában egyetlen nővel sem hozták hírbe. Sokakat foglalkoztat tehát a kérdés: a rappernek van-e barátnője?

Forrás: Getty Images
Eminem egyedülálló
Az In Touch információi szerint a rapper jelenleg egyedülálló. Egy bennfentes elárulta, hogy a Grammy-díjas előadó „túlságosan sokat csalódott és nincs bátorsága belevágni egy komoly kapcsolatba”. Hozzátette, hogy Eminemet - a többszörös újrakezdés ellenére - sikertelen kapcsolata Kim Scottal egy életre megsebezte. „Egyszerűen nem tud annyira megbízni senkiben, hogy megnyíljon. Azt mondja, neki egyedül jó, de a barátai tudják, hogy legbelül szívesen élne kapcsolatban” - mondta Eminem ismerőse. „Nagyon szomorú látni, hogy ilyen magányos” - vélekedik.

Kimmel kétszer is megpróbálták
Kim kétszer is Eminem felesége volt először 1999-től-2001-ig, majd 2006-ban újra összeházasodtak, de csak a követező évig voltak együtt. 2020-ban egy interjúban Kim így nyilatkozott: „A kapcsolatunk egy séma szerint működik. Van nem egészen két jó évünk, aztán valami tönkremegy” - mondta és hozzátette, a válásaik oka többek között az volt, hogy a rapper sosem volt otthon.
Kamaszkorukban jöttek össze
Kim Scott 13 éves volt, amikor először találkozott a 15 éves Eminemmel egy házibulin és nem sokkal később a zenész anyja házában össze is költöztek. Azt mondták, a lány 15 éves, így édesanyjának sem volt különösebb ellenvetése a kapcsolatot tekintve. „Kim Scottként mutatta be, és azt mondta, hogy szüksége van egy szállásra. Örömmel segítettem. Kim azt mondta, hogy 15 éves, és ebben nem volt okom kételkedni. Valójában annyira dögös volt, hogy akár 17 éves is lehetett volna” - idézte fel korábban Eminem édesanyja. Scott tényleges életkora akkor derült ki, amior iskolakerülésért megkeresték. „Ahogy ez a problémás gyerekekkel gyakran megesik, Kim hazudott. Kihívásként tekintettem rá, és reméltem, hogy jobb életet adhatok neki” - tette hozzá
Jó néhány éve nincs említésre méltó nő az életében
Egy 2017-es interjúban Eminem röviden beszélt a randevúiról. „Ez kemény. A válásom óta volt néhány randevúm, és semmi sem úgy alakult, hogy nyilvánosságra akartam volna hozni abból bármit is” - mondta. „A randevúzás ma már egyet jelent a Tinderrel, de ez nem az én stílusom. Régebben sztriptízklubokba is jártam, ott találkoztam néhány csajjal. Érdekes időszak volt” - jelentette ki.
Eminem állítólag korábban együtt járt Mariah Careyvel, de az tagadja, hogy valaha is romantikus kapcsolatban lettek volna egymással. A rappert egykor Tara Reiddel is kapcsolatba hozták, de a pletykákat egyikük sem erősítette meg és ugyanez a helyzet Pussycat Dolls tagjával Kaya Jonesszal is.


