Loni Willison karrierje ígéretesen indult. Több magazin címlapján is szerepelt, és különböző tévéműsorokban, sorozatokban is láthattuk. Látszóag a magánélete is rendben volt, 2012-ben feleségül ment Jeremy Jacksonhoz, a Baywatch egykori sztárjához. Az álompár élete azonban hamarosan viharossá vált, rengeteget balhéztak, végül 2014-ben elváltak. Loni Willison ezt követően komoly mentális problémákkal és drogfüggőséggel küzdött, metamfetamint használt. A problémák tovább súlyosbodtak, amikor 2016-ban elvesztette állását egy Los Angeles-i plasztikai sebészeti központban, ahol asszisztensként dolgozott.

Forrás: Getty Images/Northfoto
„Ez az én döntésem” – Loni Willison a hajléktalanságról
Loni Willison 2018 óta Los Angeles utcáin él, holmijait egy bevásárlókocsiban tárolja. Bár barátai és családja többször is próbáltak segíteni neki, ő következetesen visszautasította őket. „Ez az én döntésem” – mondta egy korábbi interjúban, hozzátéve, hogy az utcán való életet tartja a legbiztonságosabbnak.
A színésznőnek az utcán számos védekezési stratégiát kell alkalmaznia, hogy elkerülje a támadásokat, veszélyes helyzeteket. Például hosszú időn keresztül nem fürdik, hogy megóvja magát a szexuális erőszaktól. Ennek ellenére ragaszkodik jelenlegi életmódjához, ő választotta ezt, és nem kíván visszatérni a társadalmi elvárások által meghatározott életvitelhez. Lonit január másodikán látták legutóbb Los Angelesben kukázni.


