Gene Hackman, a 95 éves hollywoodi legenda és felesége, Betsy Arakawa halála sokkolta a világot. A házaspárt otthonukban találták holtan, de a hatóságok egyelőre nem közölték a halál okát. A kétszeres Oscar-díjas színész élete során két házasságot kötött, és míg első kapcsolatát tönkretette a karrierjevégződött, második felesége mellett megtalálta a nyugalmat.

Forrás: Getty Images
Gene Hackman első felesége
Hackman első feleségével, Faye Maltese-zel 1955-ben ismerkedett meg. A nő a Rockefeller Center titkárnőjeként dolgozott. A fiatal színész akkor még karrierje elején járt, nem volt ismert. A pár az első években szerény körülmények között élt New Yorkban. Ahogy Hackman pályája felfelé ívelt, a sikerek és a filmipar kihívásai megterhelték a házasságukat (a Bonnie és Clyde című filmmel robbant be 1967-ben). A színész évekkel később így nyilatkozott erről az időszakról:
Annyi évet töltöttél azzal, hogy kétségbeesetten szeretnéd, hogy elismerjék a tehetségedet, aztán amikor elkezdik felajánlani ezeket a szerepeket, nagyon nehéz bármit is visszautasítani.
A hosszú hónapokig tartó forgatások és a sok kísértés, ami a hírnévvel járt, végül a kapcsolatuk végét jelentette. Hackman elismerte, hogy karrierje miatt önzővé vált, és a családja gyakran háttérbe szorult. 1986-ban végül elváltak, három közös gyermekük született.

Forrás: Getty Iamges
Gene Hackman második felesége
Hackman az 1980-as évek közepén ismerkedett meg második feleségével: Betsy Arakawa zongoraművészként dolgozott. Gyorsan egymásba szerettek, és 1991-ben össze is házasodtak. Hackman ekkorra már túl volt pályafutása legnagyobb sikerein, és egyre inkább a magánéletre kezdett koncentrálni.
Santa Fe-i otthonukban nyugodt, visszavonult életet éltek, távol Hollywood nyüzsgésétől. A színész a filmezéstől 2004-ben vonult vissza, hogy íróként folytassa karrierjét. Egy interjúban elárulta: „Valójában szeretem a magányt. Bizonyos szempontból hasonlít a színészethez, de úgy érzem, jobban tudom irányítani, hogy mit akarok mondani és tenni.”

Forrás: Getty Images
Hackman és Arakawa kapcsolatáról keveset lehetett tudni, mivel ritkán jelentek meg nyilvánosan. Egy 2020-as riport szerint azonban a színész ebben a házasságban találta meg a nyugalmat és a családi harmóniát, amelyet az első kapcsolatában elveszített.
Gene Hackman halála: öngyilkosságáról suttognak
A rajongók egy emberként hördültek fel a rejtélyes eset kapcsán és kétségbeesetten próbálják kideríteni, hogy mi történhetett. Többen közös öngyilkosságról beszélnek, hiszen a színész már a 95. életévét is betöltötte: talán a több, mint 30 évvel fiatalabb feleség nem akart a férje nélkül élni?
A megye seriffje szerint a nyomozás alatt nem volt jele közvetlen idegenkezűségnek, azonban érdekes módon nem árulta el a halál okát, ahogyan azt sem, hogy milyen időpontban halhatott meg a házaspár.
Azok a rajongók, akik képtelenek elhinni az öngyilkosság eshetőségét, egy esetleges külső támadásról, vagy akár szénmonoxid mérgezésről suttognak. Bár a seriff kizárta az idegenkezűséget, mégis érdekes, hogy a család látszólag békésen, boldogan élt egészen addig az iszonyatos éjszakáig, míg mindhárman életüket vesztették.
Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Amennyiben másvalakiért aggódsz, ezt az oldalt ajánljuk figyelmedbe.


