Egy nagy adag klisé, őszi csomagolásban, mégis imádtuk: Az oxfordi évem – Kritika

Anna (Sofia Carson), az ambiciózus amerikai diáklány mindent előre megtervez. Élete aszerint halad, ahogy mindig is elképzelte: lediplomázott, majd egy évre Oxfordba utazik, ahol egy évig viktoriánus költészetet hallgat, hogy az álmainak éljen. Úgy tervezi, hogy az egy év letelte után hazatér Amerikába, ahol egy zsíros, jól fizető munka várja őt pénzügyi elemzőként, a terveit azonban alaposan felforgatja az angliai útja és az ott megismert emberek, kifejezetten a tanára, Jamie Davenport (Corey Mylchreest). Klisés, mégis imádjuk Az oxfordi évemet. 

A Mielőtt megismertelek és a Csillagainkban a hiba összegyúrva

Ez a film tipikusan az, ami elé vasárnap este letelepedsz egy pohár borral, majd mire felocsúdsz már ott ülsz könnyes szemekkel és magad sem érted, hogy miért. Hiszen ezt már láttad, többször is, csak más szereplőkkel és más helyszíneken. Mégis…

A film úgy kezdődik, mint minden rendes romkom. Van egy csillogószemű, gyönyörű főszereplőnk,  akinek minden outfitjétől repesve várjuk az őszt, majd találkozik egy szemtelenül jóképű nőcsábásszal, akinek persze egyből feltűnik a szép amerikai diáklány. Jön az első – kiszámítható – csavar: Jamie lesz Anna tanára, akivel az első pillanattól kezdve megy a flört. Tudjuk, hogy ez a valóságban nem így szokott lenni, de hát ilyen egy romkom, ezt még el is nézzük neki. 

Az oxfordi hangulat nagyon átjön

Még ez el is megy, a film lassacskán beindul és ha másért nem is, azért megéri nézni, hogy az ember újra az egyetemen érezze magát. Az oxfordi hangulat nagyon átjön, a brit humor pedig próbál a felszínre törni, de sajnos a szerelmi szálon fut tovább a történet: Anna és Jamie egymásba szeret, bár csak könnyed, laza kapcsolatnak titulálják. Majd jön a fordulat: Jamieről kiderül, hogy daganatos beteg és nem kívánja folytatni a kezeléseket, így a napjai tulajdonképpen meg vannak számlálva.

És innen indul be csak igazán a klisévonat, amit hiába próbálnak becsomagolni őszi, egyetemista hangulatba, valahogy mégis unni kezdjük. 

A történet végkifejlete pedig megint csak rezonál egy csomó hasonló filmre (Csillagainkban a hiba, Mielőtt megismertelek): Anna és Jamie elhatározza, hogy megélik a mát és amennyi időt csak lehet együtt töltenek. Hogy mindeközben Anna mikor tanul, azt hagyjuk is, hiszen alapvető, hogy az Oxfordon pikk-pakk lediplomázik az ember, igaz? A fiatal pár eltervezi, hogy európai körútra mennek, már a pontos helyszínek is megvannak, ám Jamie rosszul lesz. 

Ráadásul a karakterek fele annyira sincsenek kidolgozva, mint az említett hasonló filmekben. Egyedül Sofia Carson alakítása miatt érdemes megnézni, aki mint mindig, ebben a filmben is nagyszerű, de ha már a színésznőtől nézünk filmeket, inkább válasszuk a Bíbor szíveket vagy az Álomlistát.

Miért nézzük meg mégis Az oxfordi évemet?

De hogy valami pozitívat is kiemeljek, a filmnek van egy verhetetlen tanulsága, amit magunkkal viszünk, miután könnyes szemekkel kikapcsoltuk a tévét: Meg kell élni a pillanatokat. Sokszor érdemes elengedni a biztosat és újratervezni, rátalálni magunkra és arra, amire tényleg vágyunk. Anna is ezt teszi, hiszen végül visszamondja az amerikai, zsíros állást és Oxfordban marad Jamie mellett, majd a halála után átveszi a helyét és ő is irodalmat kezd tanítani az egyetemen. A film másik fontos tanulsága a szülőkkel való kapcsolat és az ő fájdalmuk megértése. Valamint az, hogy sosem tudhatjuk mennyi év adatik meg valaki mellett, így használjunk ki minden egyes napot, amikor a szerelmünk mellett ébredhetünk.