A szupermodellt júliusban a londoni BST Hyde Park fesztiválon kapták lencsevégre, amint barátaival sörözött, néhány héttel korábban pedig a glastonbury fesztiválon tűnt fel a tömegben. Kate Moss Ibizán is nyaralt 22 éves lányával, Lilával, ahol szintén a régi, féktelen életstílusát idéző képek készültek róla.
A bulizásba való visszacsúszás egybeesik azzal, hogy Kate Moss wellnessmárkája, a Cosmoss összeomlott, ráadásul szakított 37 éves fotós párjával, Nikolai von Bismarckkal.
Ismerősei szerint Moss úgy érzi, a nehéz időszak után végre joga van élvezni az életet. „Azt gondolja, most ismét eljött az ideje a gondtalan estéknek, de a valóság az, hogy már nem a húszas éveiben jár” – mondta egyikük.
Más barátai attól tartanak, hogy a folyamatos bulizás súlyos következményekkel járhat. „Azt hiszi, visszatérhet a régi életstílusához következmények nélkül, de ez ritkán működik. Ha nem áll le, a helyzet gyorsan elfajulhat” – figyelmeztettek.
Egy harmadik ismerős szerint Kate Mosst már egyáltalán nem érdekli, hogy egészségesen éljen. „A barátai arra ösztönzik, hogy térjen vissza a wellnesshez vagy találjon spirituális kapaszkodót, de ő hallani sem akar róla” – fogalmazott.
A modell környezetében sokan tartanak attól, hogy ha nem változtat, veszélybe sodorhatja önmagát. Kate Moss azonban kitart amellett, hogy végre felszabadultan élhet: „Évekig fáradhatatlanul dolgozott, mindent feladott a karrierjéért. Most úgy érzi, itt az idő, hogy ő is élvezze az életet – függetlenül attól, mások mit gondolnak róla.”
Kate Moss a kilencvenes évek elején robbant be a divatvilágba, tinédzserként vált az egyik legismertebb szupermodellé, de sokat cikkeztek vad bulijairól és túlkapásairól. 2005-ben egy drogbotrány – amikor lefotózták kokainfogyasztás közben – majdnem derékba törte a karrierjét. A 2010-es évek közepén úgy tűnt, jó útra tért: felhagyott az alkohollal, jógázni kezdett, kristályokkal és meditációval foglalkozott, és stabil párkapcsolata is lett.
Egy darabig úgy tűnt, hogy az üzleti életben is sikeres lesz, 2022-ben elindította a Cosmoss márkát: teákat, bőrápolási termékeket és illatszereket kínált. A vállalkozás azonban tavaly nyárra összeomlott: közel 4,5 millió dolláros adósságot halmozott fel, a bankban mindössze 6700 dollár maradt, és 324 ezer dollárnyi eladhatatlan készletet tartottak nyilván.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.