A Cosby Show egykori sztárja, Malcolm-Jamal Warner július 20-án, 54 évesen vesztette életét Costa Ricán: elsodorta egy erős áramlat, miközben 8 éves kislányával úszott. Bár a vízből kimentették, az orvosok már nem tudták megmenteni az életét.
A színész felesége, Tenisha - aki pszichológus - most először szólalt meg férje halála óta - eddig azt sem lehetett tudni, hogy ki ő. „Még mindig hallom a nevetését” – írta bejegyzésében. Hozzátette: házassági évfordulójukon hozta létre lányukkal közösen a River & Ember programot, valamint a Warner Family Foundationt. Az új szervezetek célja, hogy segítséget nyújtsanak a gyerekeknek és családjaiknak a nehéz időkben, valamint ösztöndíjakkal támogassák a művészeti pályára készülő fiatalokat.
A poszthoz rengeteg támogató üzenet érkezett. Malcolm-Jamal Warner sorozatbeli partnere, Keshia Knight Pulliam is üzent: „Ez egyszerűen gyönyörű.” Egy másik hozzászóló így írt: „Öröksége tovább él.”
Malcolm-Jamal Warner halála előtt maga is elmondta egyszer, hogyan szeretné, ha emlékeznének rá: „Azt akarom, hogy az emberek tudják: jó ember voltam.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.