Drámai új részletek a világhírű színész utolsó perceiről: nem pont úgy történt a tragédia, ahogy korábban tudtuk

A hatóságok először azt közölték, hogy a színész nyolcéves lánya is vele volt a vízben, őt azonban sikerült kimenteni. A Costa Rica-i Igazságügyi Nyomozóügynökség (OIJ) azonban új részleteket hozott nyilvánosságra. Eszerint Malcolm-Jamal Warner lánya valójában a parton tartózkodott, amikor apja egy barátjával bement a tengerbe, ahol egy erős áramlat elragadta őket. Warner barátjának sikerült kijutnia, a színészt azonban elsodorta a víz.
„Malcolm-Jamal Warner a kislányával játszott a parton, ezután egy barátjával együtt ment be a vízbe. Ekkor sodorta el őket az erős áramlat. A barátnak sikerült a partra menekülnie, Warner úr azonban már nem tudott kijutni” – nyilatkozta a nyomozóügynökség képviselője.
A The Cosby Show egykori gyerekszínészének segítségére egy nyaraló orvos sietett, aki szörfdeszkájával sietett a vízbe. Elmondása szerint nagyon kevesen voltak a parton a viharos tenger miatt. „Néhány perc múlva megláttam egy árnyékot a víz alatt, lemerültem, és kihúztam a férfit” – mesélte.
Malcolm-Jamal Warner életét több, a parton tartózkodó orvos is próbálta megmenteni, a Costa Rica-i Vöröskereszt munkatársai pedig defibrillátort is bevetettek, azonban már nem tudtak rajta segíteni.
Malcolm-Jamal Warner mindössze 54 éves volt, halálának oka vízbe fulladás – közölték a helyi hatóságok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.