Versengenek a hollywoodi stúdiók az első AI színésznőért, Tilly Norwoodért: mindig tökéletes, és sosem fárad el

Tilly Norwood még csak nemrég „született”, de már több ügynökség és filmstúdió is verseng érte. Vajon ő lesz az első AI, aki Oscar-díjat kap?
Eddig azt hittük, hogy Hollywoodban a legnagyobb csaták a sztárgázsik körül zajlanak. Hogy ki kapja a 20 millió dollárt egy szuperhősfilmért, vagy kié a legextrémebb jelenet a forgatáson. Most viszont valami egészen új dolog robbant be.
Az első mesterséges intelligencia által létrehozott színésznő, Tilly Norwood, akit állítólag máris több stúdió próbál leigazolni.
És amikor azt mondjuk „próbál”, akkor tényleg értsd úgy, hogy mindenki sorban áll érte – csak épp Tillynek még a haját sem kell beállítani a castingokra.
A Deadline magazin szerint a virtuális színésznőt egy ügynökség menedzseli, ugyanúgy mintha hús-vér tehetségről lenne szó. Szerződés, tárgyalás, exkluzív interjúk – minden ugyanúgy megy, csak Tillynek nincs szüksége sminkesre vagy személyi edzőre, de még alvásra sem. Ami valljuk be, jelentős költségcsökkentés lehet a stúdióknak.
Egy digitálisan megtervezett „színésznő”, akinek arca, hangja és mozgása teljes egészében AI-alapú. Ha kell, drámai könnyeket hullajt a vásznon, ha kell, akrobatikus kaszkadőrmutatványokat mutat be, mindezt úgy, hogy sosem fárad el, és sosem panaszkodik a 16 órás munkanapokra. Hollywoodban pedig ez maga a szent grál.
Képzeld el a helyzetet. Miközben a nagy sztárok időről időre visszavonulnak „túlterheltségre” hivatkozva, vagy épp egy botrányba keverednek, Tilly Norwood mindig tökéletesen időzíti a mosolyát. Nem iszik túl sok pezsgőt a Golden Globe-on, nem kerül kínos helyzetekbe, és nem ír kellemetlen posztokat hajnali háromkor. Ő maga a PR-osok álma.
És itt jön a kérdés: vajon a közönség elfogadja-e, hogy egy mesterséges intelligencia uralja a vásznat? Egyelőre úgy tűnik, igen. A közösségi médiában már rajongói oldalak is készültek Tillynek, és sokan azt írják, hogy:
„Végre egy színésznő, aki mindig elérhető és mindig hibátlan.”
Mások persze aggódnak: mi lesz a hús-vér színészekkel, ha a közönség megszokja a tökéletességet?
Tilly nem az első mesterséges intelligencia, aki reflektorfénybe kerül. Nemrég futott be a hír, hogy AI „álompárokat” generálnak a rajongók kívánságai alapján, és már most léteznek digitális barátnők, akik szebben bókolnak, mint a valódiak. Sőt, ha minden igaz, 2050-re az influenszerek fele már mesterségesen létrehozott személyiség lesz.
Hollywood tehát csak egyszerűen követte a trendet. Ha a TikTokon már most milliók követnek digitális modelleket, miért ne ültethetnénk egyet a mozivászonra?
A nagy kérdés most az, hogy Tilly karrierje meddig juthat el. Lehet-e valaha AI színésznőből Oscar-díjas? Elképzelhető, hogy pár év múlva a vörös szőnyegen nemcsak emberek vonulnak majd végig, hanem hologramok és virtuális sztárok is. A filmipar mindig is a fantáziára épült – most pedig úgy tűnik, a fantázia és a valóság végleg összefonódik.
És bár sokan tartanak attól, hogy az MI elveszi a színészek munkáját, mások szerint az emberi és a mesterséges tehetség tökéletesen kiegészítheti egymást. Talán Tilly lesz az első, aki bebizonyítja, hogy a mozivásznon van elég hely a mesterséges és a hús-vér színészeknek is.
Addig pedig, ha valaki Hollywoodban elrontja a szövegét, vagy hisztizik a forgatáson, ideje felkötni a felkötnivalót, mert mindig lesz egy színésznő, aki tökéletes marad: Tilly Norwood, az AI, aki már most nagyobb sztár, mint gondolnánk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.