György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg jelenleg a berkshire-i Lambrook Iskolába járnak, és szüleik – Vilmos herceg és Katalin hercegné – elsősorban arra törekednek, hogy gyermekeik teljes értékű oktatást és a lehető legátlagosabb neveltetést kapjanak. A szakértők szerint azonban a három testvér mind szerepet fog játszani a monarcia következő időszakában, és Györgyöt trónörökösi feladataiban testvérei támogatják majd.

Forrás: Northfoto
„György, Sarolta és Lajos influenszerek lehetnek a jövő monarchiájában”
Grant Harrold, aki 2004 és 2011 között Károly király komornyikjaként dolgozott, a Study Dog online oktatási platformnak adott interjúban kifejtette: „A gyerekeknek több dolguk is lehet majd a királyi családban, nem csak az, hogy részt vegyenek a protokolláris eseményeken” − idézi az Express. A volt palotai alkalmazott szerint a monarchia működése az elkövetkező évtizedekben jelentősen átalakulhat. „Több feladat vár a gyerekekre, többet kell dolgozniuk. De mire elég idősek lesznek, a királyi család már nem biztos, hogy ugyanazokat a feladatokat fogja ellátni, mint most” – fogalmazott Harrold. A szakértő úgy véli, hogy a trónörökös, György, Sarolta és Lajos felelőssége a hagyományos királyi kötelességeken túlmutathat: „Támogathatnak márkákat, szervezeteket, és mint hírességek, akár influenszerként is tekinthetnek rájuk” – tette hozzá.
Vilmos herceg a változás mellett van
Harrold szerint a jövő monarchiájában a fiatalabb generáció más eszközökkel kommunikál majd a nyilvánossággal. „Lehet, hogy nem ugyanaz lesz a feladatuk, mint most, vagy nem csak az: az avatóünnepségek és a fontos személyiségek fogadása és meglátogatása a kötelességeiknek csak egy, kisebb részét teszik majd ki. Amire felnőnek, az a királyi család új korszaka lesz, de hogy miként alakul, még nem lehet pontosan tudni” – fejtette ki Harrold. Vilmos herceg egyébként korábban már utalt arra, hogy a monarchia működésében változtatásokat szeretne. Harrold jóslata szerint ez a változás a következő generációval teljesedhet ki – egy olyan királyi családban, ahol a hagyomány és az online média világa találkozik és megfér egymás mellett.


