Edith Piaf élete tragikusabb volt, mint sejtenéd – A fájdalomból épített legendát, miközben élve falta fel a szenvedés

Gazdagság, világhír, Carnegie Hall, vörös rózsák és tomboló közönség. Kívülről mindez maga volt a siker. Belül azonban alkoholizmus, morfiumfüggőség, szerelmi tragédiák, halálesetek, betegségek és állandó testi fájdalom emésztette fel azt az apró termetű nőt, akit a világ csak úgy ismert: La Môme Piaf, azaz a Kis Veréb. Miközben a reflektorok fényében legendává vált, a színfalak mögött újra és újra darabokra hullott. Edith Piaf nem eljátszotta a szenvedést, ő maga volt a szenvedés hangja. Az élete egyetlen, hosszú, tragikus sanzonként íródott, amelyben a felemelkedést mindig veszteség, a boldogságot mindig halál követte.

Mi az a sanzon – és miért volt Piaf benne halálosan őszinte?

Sokan hallják a kifejezést, de kevesen tudják pontosan, mit jelent a sanzon műfaja. A sanzon nem csupán dal. Történetmesélés zenében, ahol a szöveg legalább olyan fontos, mint a dallam. Rövid, tömör, drámai, a szerelemről, veszteségről, halálról, kisemberek sorsáról szól.
Edith Piaf nem előadta ezeket a dalokat. Ő maga volt a sanzon. Nem kellett eljátszania a fájdalmat: megélte. Amikor azt énekelte, hogy Non, je ne regrette rien, nem pózolt, túlélni próbált. A dalok segítettek neki életben maradni. 

Bordélyház, vakság, cirkusz – a pokol tornácán kezdődött minden

Edith Giovanna Gassion 1915. december 19-én született Párizs egyik legszegényebb negyedében. Anyja, Annetta Giovanna Maillard, bárénekesnő volt, apja, Louis-Alphonse Gassion, cirkuszi artista. A szülői szeretet azonban hamar eltűnt az életéből.
Csecsemőként anyja elhagyta. Apja nagymamájához vitte, aki bordélyházat vezetett Normandiában. Igen: Edith Piaf gyerekkora prostituáltak között telt. Ezek a nők etették, fürdették, altatták, és talán több törődést adtak neki, mint a saját szülei valaha.
Háromévesen megvakult egy súlyos szemfertőzés miatt. Évekig nem látott. A bordélyház lakói zarándoklatra vitték Lisieux-i Szent Terézhez, és a legenda szerint Piaf látása csodával határos módon visszatért. Ettől kezdve egész életében hitt az isteni beavatkozásban, talán azért is, mert nélküle lehetetlen lett volna túlélni mindazt, ami ezután jött.
Apja később magához vette, és utcai mutatványosként, majd énekesként lépett fel mellette. Piaf gyerekként tanulta meg, mit jelent énekelni az éhség, a hideg és a megaláztatás ellen.

A legnagyobb veszteség: a saját gyermeke halála

Tizenhét éves volt, amikor megszületett kislánya, Marcelle. Fiatal, szegény, érzelmileg éretlen volt – és teljesen egyedül. Dolgoznia kellett, ezért gyakran magára hagyta a gyereket.
Marcelle kétévesen agyhártyagyulladásban meghalt. Ez a tragédia örökre megtörte Piafot. Később azt mondta: prostituáltnak állt, hogy ki tudja fizetni a temetést. Ennél nyersebben talán semmi nem mutatja meg, milyen mélyről indult. Ez volt az a seb, amely soha nem gyógyult be. Sokak szerint Edith Piaf alkoholizmusa és más függőségei innen datálhatók.

Csillag születik – majd rögtön beárnyékolja a halál

1935-ben az utcán énekelve fedezte fel Louis Leplée, a Gerny’s kabaré tulajdonosa. Ő adta neki a Piaf nevet, ő öltöztette feketébe, és ő csinált belőle sztárt. Egy évvel később Leplée-t meggyilkolták. Piaf neve belekeveredett a botrányba, karrierje majdnem véget ért, mielőtt igazán elkezdődhetett volna. 
Ekkor lépett az életébe Raymond Asso, aki egyszerre lett mentora, szeretője és irányítója. Megtanította fegyelemre, színpadi jelenlétre, de Piaf lelke ekkorra már tele volt repedésekkel.

Háború, ellenállás, viták – Piaf a II. világháború árnyékában

A II. világháború alatt Piaf tovább énekelt. Fellépett németek előtt is, ami miatt később kollaborációval vádolták, ugyanakkor legendák szólnak arról, hogy az ellenállás oldalán segített francia hadifoglyoknak megszökni.
Az igazság sosem lett teljesen tiszta. Piaf túlélni akart, és énekelni. Közben szenvedélyes viszonyt folytatott Yves Montanddal, majd más művészekkel, köztük Georges Moustakival is.

Marcel Cerdan halála: amikor végleg eltört benne valami

1947-ben megismerte élete legnagyobb szerelmét, Marcel Cerdan bokszvilágbajnokot. Piaf végre boldog volt.
1949-ben Cerdan repülőgép-szerencsétlenségben meghalt, miközben Piafhoz utazott New Yorkba. Az énekesnő összeomlott. Innentől kezdve az alkohol már nem csak menedék volt, hanem szükséglet. 
Nem sokkal később súlyos autóbaleseteket szenvedett. A fájdalomcsillapításra kapott morfium lassan újabb lánc lett a nyakán. Függőségek, amelyek egyszerre tompították és felerősítették a lelki poklot.

Házasságok, turnék, összeesések – a test feladja, a hang nem

Feleségül ment Jacques Pillshez, tanújuk Marlene Dietrich volt. A házasság kudarcba fulladt. Később jött Théo Sarapo, aki 20 évvel fiatalabb volt nála. Piaf ekkor már súlyosan beteg volt. Májproblémák, rák, májelégtelenség, állandó fájdalom. Mégis fellépett: a Carnegie Hallban, az Olympiában, amerikai turnékon. Néha összeesett a színpadon, de visszament, mert nem tudott másképp élni. Utolsó turnéját sokan csak így emlegetik: öngyilkos turné.

Halál, botrány, örökség

Edith Piaf 1963-ban halt meg. Hivatalosan 47 éves volt, de a teste sokkal idősebbnek tűnt. Halálát belső vérzés és májkóma okozta. A katolikus egyház „bűnös életvitelre” hivatkozva megtagadta az egyházi temetést. Ennek ellenére tízezrek kísérték utolsó útjára. Párizs megbénult. A Père-Lachaise temetőben nyugszik, kislánya és apja mellett. Edith Piaf sírja ma is zarándokhely.

Egy élet, ami maga volt a sanzon

Készült róla film (Edith Piaf film, 2007, Marion Cotillard Oscar-díjával), lemezei bakeliten újra meg újra elfogynak, dalai – La Vie en Rose, La Foule, Padam Padam, Non, je ne regrette rien – örökké élnek. De Edith Piaf nem legenda akart lenni. Túlélni akart. És közben olyan hangot hagyott ránk, amely ma is emlékeztet rá: a fájdalomból születhet a legnagyobb művészet.

Ha olvasnál még róla és hatásáról, ajánlunk pár cikket: