Channing Tatum február 4-én az Instagramon osztotta meg követőivel a hírt, hogy kórházba került: köntösben és hajhálóban pózolt a kamerának. A fotó alá csak ennyit írt: „Csak egy újabb nap, egy újabb kihívás. Ez nehéz lesz, de mindegy, csináljuk meg!” A 43 éves színészt vállsérülés miatt kellett megoperálni, a sérülésről készült röntgenfelvételeket pedig szintén megosztotta a sztorijában – az egyik képen még a kificamodott váll látható, a másikon már az operációval bekerült fémcsavar is látszik.

Forrás: Instagram
Channing Tatum nem először sérül meg forgatáson
Bár a sérülés pontos körülményeit nem részletezte, Channing Tatum már tavaly szeptemberben is utalt egy forgatási balesetre. A Varietynek nyilatkozva akkor arról beszélt, hogy az Avengers: Doomsday című produkció közben járt szerencsétlenül. „Nem is a fájdalom a legrosszabb, hanem az, amikor rájössz, hogy ezt nem lehet visszafordítani. És most már tudom, mi vár rám a következő hat hónapban.” A színész akkor azt is hozzátette, kissé keserűen: „Egyszerűen utálom, hogy öregszem.”
Az elmúlt év Channing Tatum számára érzelmileg is mozgalmas volt. Októberben hivatalosan is szakított Zoë Kravitz színésznővel, azóta pedig Inka Williams modell oldalán talált rá a szerelem. A kapcsolat komoly, már a vörös szőnyegen is megjelentek együtt.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:


