Félsz az öregedéstől és a fiatalság megszállottja vagy? Akkor lehet, hogy midorexiás lettél!


A modern korban már számtalan szerrel és beavatkozással tudunk tenni az öregedés ellen. Bár az öregedés lassítása érdekében tehetünk bizonyos dolgokat, magát a folyamatot viszont sem leállítani sem visszafordítani nem tudjuk. Ám vannak olyan emberek, akik ezt egyszerűen nem tudják elfogadni.

A fiatal bőrért bármit hajlandóak vagyunk megtenni: lessük, hogy mit érdemes kiiktatnunk az étrendünkből, hogy mely ételek lassítják az öregedést vagy, hogy mely zöldségektől áll le az őszülés. És bár a milleniáloknál már valóban lassult a folyamat, hiszen a TikTok szerint ők általánosságban sokkal fiatalabbnak néznek ki a koruknál, az öregedés visszafordítását vagy az ifjúság forrását még mindig nem találták fel. De mikor visszük túlzásba az öregedés elleni hajszát?
Az öregedéstől való félelemről már olyan régebbi hollywoodi filmek is beszámoltak, mint a Sunset Boulevard, vagyis az Alkony sugárút vagy a Jól áll neki a halál, de a jelenséget Demi Moore nagy sikerű filmjében, A szerben is közelről láthattuk 2024-ben. Tehát maga a jelenség egyáltalán nem új keletű – az ehhez fűződő szakkifejezés, a midorexia viszont igen.
A „midorexia” egy viszonylag új kifejezés az esztétikai és mentális egészséggel foglalkozók körében, mely arra a túlhajszolt félelemre utal, amikor valaki képtelen elfogadni az idő múlását és mindent megtesz az öregedés ellen. Maga a szó az angol middle age (vagyis középkorúság) és az ógörög orexis (vagyis vágy, étvágy) szavak összeolvadásából keletkezett, a kifejezést pedig elsőként 2016-ban használta egy brit újságíró, Shane Watson.
A midorexia viszont nemcsak egy általános félelmet jelöl, hanem egy olyan megrögzött, görcsös ragaszkodást, mely szorongáshoz és depresszióhoz is vezethet.
Szakértők szerint a jelenség ma már sokkal elterjedtebb, mint gondolnánk, főként azok körében, akik gyakran fordulnak szépségipari kellékekhez vagy esztétikai beavatkozásokhoz, hogy „kijavítsák”, amit az idő „elrontott”. A terapeuták szerint viszont ezt nemcsak a bőröd bánhatja, hanem a lelked is.
Persze-persze, az ember midorexia nélkül is szomorúan konstatálhatja, hogy bizony ma sem lett fiatalabb, de ha nap mint nap szorongsz az öregedés miatt, és a fiatalság elvesztése egyre fontosabb fókuszponttá válik az életedben, akkor könnyen lehet, hogy te is ebbe a kategóriába tartozol. Tünet lehet még az is, ha a megrögzött fiatalság elérése érdekében túlzásba viszed a diétát, a testedzést vagy az esztétikai beavatkozásokat.
Bár klisének hangzik, de a szakértők szerint a legtutibb ellenszer az önelfogadás gyakorlása. Meg kell tanulni azt, hogy az öregedés az élet természetes része! Ha pedig azt veszed észre, hogy a szépségápolási rutinod több stresszel jár, mint örömmel, akkor ideje szakember segítségét kérni!
Természetesen lehet maradni a botoxnál és egyéb szépészeti beavatkozásoknál is, ha az öregedés teljes körű elfogadása nem jön be. De arra mindenképpen ügyelj, hogy ez ne menjen túlzásba, hiszen ez egy kétélű bárd: nemcsak az arcod válik felismerhetetlenné a tükörben, de a lelked is. És ne feledd: a természetes öregedés nem az ellenségünk, hanem az életünk legszebb lenyomata.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.