Szomorú vallomást tett Alec Baldwin. Az Oscar-jelölt színész elárulta, hogy az elmúlt években drasztikusan leromlott az egészsége és jelenleg sem testileg, sem lelkileg nem áll készen arra, hogy újra kamera elé álljon. Sőt, a világsztár arról is beszélt, hogy a végleges visszavonulását fontolgatja. Baldwin a Rust-ügy óta nem szerepelt új filmben és úgy érzi, hogy többet nem lesz képes rá, hogy újra ugyanolyan motivációval és örömmel színészkedjen, mint a tragédia előtt. Mutatjuk a részleteket!

Forrás: Getty Images North America
Alec Baldwin belebetegedett a Rust-tragédiába
- A Rust című westernfilm forgatása közben kellékfegyver helyett egy éles pisztoly került a színész kezébe, ő pedig elsütötte azt a kamera felé állva.
- A lövés halálos sebet ejtett Halyna Hutchins operatőrön, a rendező Joel Souza pedig szintén megsérült az incidensben.
- A tragédia után éveken keresztül bíróságra kellett járnia a színésznek, akit nem szándékos emberöléssel vádoltak. A bíróság a tavalyi évben azonban felmentette őt mindegyik vádpont alól.
- A film végül a tragédia ellenére elkészült és a mozikba is látható volt. Bár Alec Baldwin nem akarta befejezni az alkotást, a szerződése kötelezte rá.
- A világsztár a felmentése ellenére nem nyugodhatott meg, ugyanis a film fővilágosítója, Serge Svetnoy is pert indított ellene. A férfi gondatlanságból eredő érzelmi károkozásért perelte be a korábbi főnökét. Az ügy tárgyalását 2026 áprilisában indította a bíróság, a színész pedig személyesen jelent meg a vádlottak padján.
A folyamatos jogi harc és a lelki megterhelés mellett tönkrement a színész egészsége is. Alec Baldwin nemrég egy podcast-interjú során megrázó részleteket osztott meg arról, hogy milyen fizikai fájdalmakkal kellett megküzdenie az elmúlt években. Ha kíváncsi vagy a megrázó részletekre, akkor nézd meg a színészről készített TikTok-videónkat:
A Rust-forgatásán történt baleset részleteiről pedig itt olvashatsz bővebben:


