A téves bejelentést számítógépes hiba okozta. Peter Moore állomásvezető a Facebookon azt írta: véletlenül aktiválódott az úgynevezett „Death of a Monarch” eljárás, amelyet minden brit rádióállomás készenlétben tart arra az esetre, ha valóban be kellene jelenteni az uralkodó halálát. A rendszer emiatt tévesen azt közölte, hogy Károly király elhunyt. A protokollnak megfelelően a rádió ezután elhallgatott - ez a szokatlan adásszünet figyelmeztette a stábot a hibára. Nem sokkal később visszaállították a műsort, és élő adásban kértek elnézést a történtekért.

Forrás: Getty Images Europe
A The Guardian szerint Moore a királytól külön is bocsánatot kért: „Elnézést kérünk Őfelségétől, a királytól az okozott kellemetlenségekért.”
Károly király nem halt meg, jól van és aktív
Károly király eközben Kamilla királynéval Belfastban járt. A királyi pár Észak-Írországban hivatalos látogatáson vett részt: megnéztek egy népzenei csoport fellépését, táncosokat is láttak, a belfasti Titanic Quarterben pedig ír whiskyt kóstoltak. A rádiós malőr láthatóan kicsit sem zavarta meg az uralkodó programját.

Forrás: Getty Images
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:


