A TV2 nem áll le az RTL Klubos sztárok átcsábításával: Vastag Csabát is vált

Forrás: Fonogram -
X-Faktor TV2 Vastag Csaba Sztárban sztár RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lapinformációk szerint Vastag Csabát csábítaná el az RTL Klubtól Hajós András utódjának a TV2 Sztárban sztár című produkciója.

Az első X-Faktor győztesét ugyan már nem köti szerződés a csatornához, Csaba mégis az RTL Klub arcának számít. A Blikk úgy tudja, egy közel 5 milliós szerződést ajánlottak az énekesnek.

Vastag Csaba 2012-ben. Forrás: Fonogram

"Normális, hogy az előadók idővel függetlenné válnak, és igyekeznek eleget tenni eseti felkéreseknek is" - fűzte hozzá a híresztelésekhez Kolosi Péter, az RTL vezérigazgató-helyettese.

A TV2 részéről Koltay Tamás kommunikációs vezető is sejtelmesen úgy fogalmazott az információnkkal kapcsolatban: "Már most óriási az érdeklődés a Sztárban sztár harmadik évada iránt, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy számos találgatás van a résztvevőkkel kapcsolatban. Hamarosan bejelentjük a zsűri és a résztvevők névsorát is."

Nem Csaba lesz az első:

Korábbi cikkünkből kiderül, hogy több RTL-es híresség áll majd a Sztárban sztár színpadára. Közülük az egyik Tóth Gabi, az X-Faktor egykori mentora, aki a napilap információi szerint visszatér a TV2-höz, ahol a pályafutása kezdődött.

De nem Gabi az egyetlen X-Faktoros mentor, aki csatornát vált, ugyanis Nagy Feró is látható lesz a műsorban, illetve a lehetséges versenyzőlistán szerepel a Life.hu sztárszerzője, Csobot Adél is.

Csonka András a minap Tóth Gabival közös képet posztolt az Instagramján, ebből arra következtettek, hogy közös produkcióra készülnek, azaz valószínűleg Bandi is a Sztárban sztár versenyzői között lesz.

Mint ismeretes, Aleska és Baukó Éva is vált. Erről itt írtunk korábban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.