Belefogyott új szerepébe Gáspár Laci, hét kilótól szabadult meg

Forrás: Facebook/Gáspár Laci Zenész/együttes -
fogyás Michael Jackson Sztárban sztár Gáspár Laci
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hét elején Gáspár Laci még azon problémázott, hogy túl testes Michael Jackson szerepére. Bár még mindig hasonlóan érez, pénteken, amikor mérlegre állt, maga is megdöbbent. Jócskán lefogyott a próbák alatt.

Jackson mozgását leutánozni nagyobb kihívás, mint a hangját. Laci egy hete próbálja elsajátítani a világhírűvé vált lépéseket, és a sok mozgás és tánc meghozta az eredményt. Azt, hogy milyen lesz a produkciója vasárnap este a Sztárban sztár színpadán, még nem tudjuk, de az már egyértelműen látszik, hogy a próbákba Laci belefogyott.

Tegnapelőtt Laci ezt a fotót osztotta meg magáról az alábbi felirattal: "‪#‎minussevenkg‬ Fogytam 7 kilót és ferdén áll a napszemüveg! Hogy van ez? Nagy lett rám!" Forrás: Facebook/Gáspár Laci Zenész/együttes

„Én magam is megdöbbentem, hogy az elmúlt héten hét kilót leadtam. Nem törekszem arra, hogy olyan vékony legyek, mint Jackson. Hogy jól bírjam a műsor tempóját, dupla edzésre járok: korai edzés, utána pedig táncóra. Reggelente 7 órakor kelek, és elmegyek edzeni, onnan megyek próbálni. Nagyon rástartoltam, és úgy gondolom, hogy azért fogom jól bírni a produkció által diktált őrületes tempót, mert keményen felkészítem rá a testemet, azt is alaposan megnézem, hogy mit eszem. A tánc annyira nem az én műfajom. Jacksonra pedig kétféleképpen lehet felkészülni: Van, aki nagyon megtanulja, pontosan leveszi a mozdulatokat, na erre nekem időm sincs,és nem is tudnám. És van, amit én is gondolok, hogy inkább a benne lévő őserőt, akarom átadni a közönségnek. Ez bennem is megvan, inkább ezzel a feelinggel erősíteném a produkciómat, nem a lépésekkel” – magyarázta Laci, akinek nem ez az első „találkozása” a világhírű énekessel.

"Jó reggelt! Edzéssel kezdem a napot! Aztán megyek a Sztárban Sztár szárazpróbára!" Forrás: Facebook/Gáspár Laci Zenész/együttes

„Michael Jacksonon nőttem fel, a kedvenc zeném. 13-14 évesen kipróbáltam, milyen érzés a bőrébe bújni. Akkor mit nem adtam volna azért, hogy emberek előtt, élő adásba énekelhessem valamelyik dalát. Most valóra vált az álmon, igaz közben eltelt 20 év, már nem 16 éves vagyok, hanem 36. Van még egy emlékem. Régen, egyik új dalának a bemutatója előtt Jackson-estet tartottak, ahova több magyar előadót is meghívtak. Szerették volna, ha elénekelem az egyik dalát, de ezt visszautasítottam, inkább basszusgitároztam. Mert senki sem tud Jacksont énekelni úgy mint ő, és én méltó szerettem volna maradni a nevéhez, dalához, ne mondhassák a rajongói, hogy megcsúfoltam a személyét. Most viszont adott a feladat. Mielőtt majd színpadra lépek, becsukom a szemem, és újból 15 évesnek képzelem magam.

Laci a múlt héten szőke fürtökkel rázta

Szőke haj, rózsaszín ruci és szájfény. A sztár az amerikai énekesnőt, Meghan Trainort alakította a színpadon, és szinte tökéletesen felvette a szerepet. Lacinak jól állnak a női ruhák, és a zsűri pontjait elnézve nekik is tetszett az előadás.

Idén nem utaznak Thaiföldre Bódiék - "Nincs rá költségvetés"http://www.life.hu/sztarok/20151003-iden-nem-utaznak-thaifoldre-bodi-guszti-es-margo.htmlThaiföldön tölti a téli időszakot többnyire a Bódi házaspár. Margó és Guszti most azonban elárulták, idén nem utaznak el. TV + Sztárok--Belefogyott új szerepébe Gáspár Laci, 7 kilótól szabadult meghttp://www.life.hu/sztarok/20151003-belefogyott-uj-szerepebe-gaspar-laci-7-kilotol-szabadult-meg-michael-jakson-boreben.htmlA hét elején Gáspár Laci még azon problémázott, hogy túl testes Michael Jakson szerepére. Bár még mindig hasonlóan érez, pénteken, amikor mérlegre állt, maga is megdöbbent. Jócskán lefogyott a próbák alatt.TV + SztárokA Grease producere nyilatkozott: "Tökéletesen megbízom Gesztesi Károlyban"http://www.life.hu/sztarok/20151003-a-grease-producere-horvath-csaba-megbizik-gesztesi-karolyban.htmlA minap olyan hírek láttak napvilágot, hogy Gesztesi Károlyt hazaküldték a Grease próbájáról. A darab producere most megszólalt és elárulta, soha, semmi problémája nem volt a színésszel. TV + Sztárok--Szabó Zsófi: "Gyerekkoromban, édesapámmal voltam utoljára ilyen boldog"http://www.life.hu/sztarok/20151002-szabo-zsofi-gyerekkoraban-edesapjaval-szabo-gyulaval-volt-utoljara-ennyire-boldog.htmlSzabó Zsófi harmadszor tűnik fel az RTL KLUB Gyertek át szombat este! című műsorában. A színésznő annyira kivirult, hogy szívesen töltik vele az estét kollégái, és mi is örömmel beszélgettünk vele. TV + Sztárok--A bombázó Erős Antónia ma 45 éveshttp://www.life.hu/sztarok/20151002-eros-antonia-az-rtl-klub-hiradosa-ma-unnepli-negyvenotodik-szuletesnapjat-es-meg-mindig-nagyon-dogos.htmlA gyönyörű híradóson nem az idő, még mindig olyan dögös, mint egy húszéves lány. TV + SztárokFotó: Zsigmond László/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.