Durva szóbeszéd Kárász Róbert kirúgásáról

Fotó: Marton Szilvia/Origo -
Kárász Róbert TV2
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Április 1-jén Kárász Róbertnek, a Mokka műsorvezetőjének is távoznia kellett a TV2-től. A tévés nyolc évig dolgozott a csatornánál, volt kollégái így reagáltak a távozására. 

A Blikk úgy tudja, bár Kárász Róbert hivatalosan közös megegyezéssel hagyja ott a TV2-t, tulajdonképpen a munkarend megváltozása tette be nála a kaput. Kárász a Mokka havi 20-22 adásból legalább 10, de olykor 11-12 reggelen köszöntötte a nézőket, ám a napilap információi szerint ez áprilistól megváltozott volna.

Fotó: Marton Szilvia/Origo

„Vujity Tvrtko kirúgása után a csatorna szerződtette Szebeni Istvánt, akivel kapcsolatban mindenki úgy gondolta, hogy mivel nem vezetett még reggeli műsort, eleinte biztosan csak pár adást, maximum egy hetet kap havonta, hogy bizonyítson. Ám amikor megérkezett az április havi beosztás, Robi azzal szembesült, hogy a korábbi munkának csak a felét kérik tőle, ami persze azt is jelenti, hogy felére csökken a fizetése, hisz feleannyi mun­káért miért fizessenek neki többet” – árulta el egy bennfentes a lapnak.

„Egyszerűen olyan helyzetbe hozták, hogy vagy megalázza magát, és aláírja, vagy távozik. Ő pedig a TV2-ben az utóbbi hetekben történtek után inkább úgy döntött, hogy lelép. Bár közös megegyezéssel írták alá a felmondását, mindenki tisztában van azzal, hogy ez kirúgást jelent, hiszen a szerződési feltételeket egyoldalúan a TV2 változtatta meg” – tette hozzá az informátor. Kárász Róbert egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.