Kárász Róbert ATV TV2
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kárász Róbertet tavaly áprilisban bocsátotta el a TV2, azóta nem láthattuk őt képernyőn. Az a hír járja azonban, hogy hamarosan egy másik csatornán visszatérhet a tévés, méghozzá az ATV-n!

Kárász Róbertet 8 év után bocsátotta el tavaly áprilisban a TV2, a tévést azóta nem láthattuk képernyőn. Eddig híre sem volt visszatérésnek, de most azt beszélik, hogy tárgyal egy tévécsatornával, mégpedig az ATV-vel.

Kárász Róbert átigazolhat az ATV-hez Fotó: Polyák Attila/Origo

A Blikk információi szerint szerződéskötés még nem történt, de tárgyalások zajlanak és közel állnak a megállapodáshoz. Annyi biztos, hogy több férfi műsorvezetőt is szeretne a csatorna, ezt Németh Szilárd is megerősítette. "Annyi igaz, hogy több férfi műsorvezetővel is tárgyalunk jelenleg, ám amíg le nem zárulnak ezek a megbeszélések, nem mondhatok többet.

Két erős, ismert férfi tévést szeretnénk a csatornához igazolni, reményeink szerint hamarosan meg is lesznek.

Az ATV Startnál így két páros lenne, az egyik hölgy már biztos, hogy Bombera Krisztina lesz, a másik női műsorvezetőt pedig elsősorban csatornán belül keressük, de még folyik a casting"- mondta Németh Szilárd. A lap Kárász Róbertet is megkereste, aki nem erősítette meg a hírt, de nem is cáfolta. akihez hasonlóan Kárász sem zárkózott el a válasz elől. "Diplomatikusan csak annyit mondhatok, hogy nem kapkodok munka után, szerencsére nem vagyok rászorulva. Ha olyan felkérést kapok, ami mind szakmailag, mind anyagilag megéri, tetszik, s örömömet lelem benne, akkor igent fogok mondani" - mondta a tévés.

Különleges fotó: Szandi és szerelme 22 évvel ezelőtthttp://www.life.hu/sztarok/20170130-szandi-22-evvel-ezelotti-fotot-osztott-meg.htmlSzandi és férje, Csabi évtizedek óta együtt vannak. Határozottan tudták, hogy egymást akarják, és a szülői tiltás ellenére összekötötték életüket. Szandi ennek történetét a rajongóival is megosztotta egy 22 évvel ezelőtti fotót kíséretében: Csabival együtt síeltek, persze csak titokban.TV + Sztárok--Újabb döbbenetes fejlemények Lagzi Lajcsi ügyébenhttp://www.life.hu/sztarok/20170130-lagzi-lajcsi-galambos-lajos-szerint-egy-egesz-csoport-akarja-kinyirni.htmlNem csitulnak a kedélyek Lagzi Lajcsi körül. A zenész szerint egy egész csoport csak azon dolgozik, hogy fogást találjon rajta. Úgy véli, vissza tudja adni rosszakarójának, amit tőle kapott. TV + Sztárok--Tóth Vera kiakadt: "Kérdezem én, kinek van erre joga?"http://www.life.hu/sztarok/20170129-toth-vera-kiakadt-a-dal-2017-zsurijere-kiesett-mujahid-zoli.htmlTóth Vera az egyik nagyon jó barátjáért, Mujahid Zoliért izgult A Dal 2017 második válogatójában, aki sajnos nem jutott tovább. TV + SztárokOrigoFördős Zé válaszolt Schobert Norbi vádjairahttp://www.life.hu/sztarok/20170129-fordos-ze-valaszolt-schobert-norbi-vadjaira-benke-laci-bacsi.htmlSchobert Norbi egy nappal ezelőtt fakadt ki a Facebookon. Benke Laci bácsi védelmében posztolt, szerinte az utóbbi hetek gúnyolódásai miatt került kórházba az idős szakács. TV + SztárokOrigoAranyban tartja vagyonát a mulatós zene királya, Tilinger Attilahttp://www.life.hu/sztarok/20170129-aranyban-tartja-vagyonat-a-mulatos-zene-kiralya-tilinger-attila.html15 éve futott be Tillinger Attila, amikor a Házibuli című műsor házigazdája lett a Budapest TV-n. Azóta valóra váltotta az álmát, nagyon jó anyagi körülmények között él. TV + SztárokOrigoAlekosz kiakadt: Sorban kosarazzák ki a nőkhttp://www.life.hu/sztarok/20170129-alekosz-kiakadt-minden-no-kikosarazza-a-tinderen.htmlÚgy tűnik, Alekosz nősüléséből nem lesz semmi, pedig pár hónapja még úgy tűnt, hogy minden rendben van a magánéletével.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.