Gáspár Győző arany Győzike ékszer
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Gáspár családnak vannak tartalékai: a NAV kommandósai a házkutatás során 120 milliót érő arany ékszereket foglaltak le. Állítólag ezek Evelin örökségei a nagymamától.

Gáspár Győzikénél nemrég házkutatást tartottak a NAV kommandósai, és úgy tűnik, volt mit megtalálni. A showman akkor úgy nyilatkozott az ügyről, hogy senkinek nem kívánja azt, amit akkor ő átélt. "Rengeteg ember szállta meg a házamat, még a telefonomat is elvették, senkit nem tudtam hívni" - mondta Győzike. A showman több ingóságát is lefoglalta a hivatal, és nemrég kiderült, hogy ezek között voltak a 120 milliót érő arany ékszerek, amik a család egyik széfjéből bukkantak elő.

Győzikééknél 120 milliónyi ékszer lapult a széfben

A Ripost információja szerint a Gáspár Győző ellen indított adócsalási ügyben ezek az aranyak szolgálhatnak fedezetül, de

Győzike természetesen fájlalja, hogy lefoglalták az ékszereket.

Azt állítja ugyanis, hogy ez nem az övé, hanem a lánya, Evelin öröksége a nagymamától. Ezt papírokkal is szívesen igazolta volna, de állítólag a NAV emberei ezzel nem foglalkoztak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.