Új dalában búcsúzik a házasságától Abebe Dániel

válás Bebe Abebe Dániel
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Magánéleti válságát foglalta dalba Abebe Dániel, aki sokáig nem tudta feldolgozni válását.

Arccal a cél felé – ez a címe Bebe új dalának, amelyben a válásáról énekel. Szerencsére a sebek mára már begyógyultak.

Bebe kudarcként élte meg a válást Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

"Nagyon érdekes története van a dalnak. Annak idején sokat jártam bokszolni, és rájöttem, hogy az élet olykor kemény pofonokat oszt. Ugyanakkor nem az a lényeg, hogy hányszor küldenek padlóra, hanem, hogy hányszor tudunk onnan felállni. Én is sokszor felkeltem, és mentem tovább. Mindenki élete erről szól"mondta a Back II Black egykori énekese a Borsnak.

Bebe nagy kudarcként élte meg, hogy nyolc évig tartó kapcsolat után elvált feleségétől, Katától.

"A novemberi válásom óta is sikerült felkelnem. Úgy érzem, hogy már jól vagyok, és ezt szeretném megmutatni a közönségnek is az új klippel. Szeretném elérni a fiatalokat is a dalommal, ezért kértem fel a Középsuli című sorozat sztárjait a klip forgatásához. Én ugyan már nem vagyok fiatal, de még nem is vagyok túl öreg. A »purgatóriumba«tartozom már, a pokol és a menny között vagyok" – mondta az énekes, akinek legfrissebb klipje május 16-án debütál.

Meztelenül napozott Michael Jackson lánya, Parishttp://www.life.hu/sztarok/20170514-meztelenul-napozott-michael-jackson-lanya.htmlA pop királyának 18 éves lánya pucéran napozott. Bájait pedig az Instagramra is posztolta. TV + Sztárok--Pápai Joci hazaérkezett Kijevből, az Eurovíziós Dalfesztiválrólhttp://www.life.hu/sztarok/20170514-papai-joci-hazaerkezett-kijevbol-az-eurovizios-dalfesztivalrol.htmlHazaérkezett Pápai Joci a kijevi Eurovíziós Dalfesztiválról, ahol az előkelő nyolcadik helyet szerezte meg Magyarországnak. TV + Sztárok--Kiderült, miért vonult vissza valójában Fülöp herceghttp://www.life.hu/sztarok/20170514-kiderult-miert-vonult-vissza-valojaban-fulop-herceg.htmlRendkívüli tanácskozást hívott össze a múlt héten Erzsébet királynő. Nagy riadalmat okozott ez világszerte, mindenki azt gondolta, valami baj történt a palotában. Pár órával később azonban bejelentették, hogy a 95 éves Fülöp herceg visszavonul, és már csak pár hónapig látja el hivatalos teendőit. TV + SztárokOrigoTóth Andi dekoltázsa foglyul ejtette a tekintetünkethttp://www.life.hu/sztarok/20170513-toth-andi-dekoltazsa.htmlAzt hittük, ma abszolút Tóth Veráé lesz a nap dekoltázsvillantása, de aztán jött Tóth Andi és mindent vitt.TV + SztárokOrigoTóth Vera dekoltázsáról nem tudjuk levenni a szemünkethttp://www.life.hu/sztarok/20170513-toth-vera-dekoltazsa.htmlAz énekesnő nem szégyenlősködik, rengeteg fotózáson vesz részt, interjúkat ad és szexi képeket is posztol a fogyása után. Így tett most is.TV + SztárokOrigoRendőrök vitték el az RTL Klub sztárjáthttp://www.life.hu/sztarok/20170513-rendorok-vittek-el-wossala-rozinat.htmlPár évvel ezelőtt rendőrségi fogdába került a tévés séf, Wossala Rozina. Édesanyja, Kánya Kata tette le érte az óvadékot. 60 ezer forintot kellett fizetnie, hogy lánya ne töltse rácsok mögött az éjszakát a Markó utcában. TV + SztárokFotó: Hirling Bálint - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.