szexuális erőszak Charlie Sheen nemi erőszak pedofilia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A HIV fertőzéssel küzdő világsztárt azzal vádolják, hogy 19 éves korában megrontotta kollégáját, az akkor 13 éves Corey Haim-ot.

A Lucas című film forgatása alatt rontotta meg 13 éves kollégáját Charlie Sheen, aki akkor 19 éves volt - írta meg a Daily Mail.

Dominick Brascia színész azt állítja, Haim 2010-ben, halála előtt elárulta neki, hogyan történt a gyalázatos eset.

Charlie Sheen egy 13 éves fiút rontott meg Forrás: AFP/Frederic J. Brown

"Haim azt mondta, Sheennel szexelt, amikor a Lucast forgatták. Azt mondta nekem, hogy szívtak és szexeltek. Análisan közösültek. Azt is elmondta, hogy miután megtörtént a dolog Sheen távolságtartó és elutasító lett."

Egy másik színész, Corey Feldman könyvében is utalt Haim felnőtt férfival történt kapcsolatára, abban ezt írta:

"A Lucas című film során Haim elmesélte, hogy egy felnőtt férfi meggyőzte őt arról, hogy teljesen normális dolog lefeküdnie egy fiatal fiúnak egy idősebb férfival. Két kocsi között az ebédszünetben bújtak el."

Feldman sosem nevezte meg Sheent, de sokak számára egyértelmű, hogy róla szólt a történet.

Sheen mindent tagad.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.