Schobert Lara elárulta, mi történt a káoszba fulladt tinirendezvényen

Rubint Réka tinédzser tini Schobert Lara pánik rendezvény
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Schobert Lara először szólalt meg azután, hogy feloszlatták azt a tömeget, ami pár napja érte és még néhány tinisztárért gyűlt össze az egyik budai bevásárlóközpontban.

Pár napja ki kell üríteni a Mammut 2-t, mert a vártnál jóval többen jelentek meg egy tiniknek meghirdetett közönségtalálkozón. A Muser Show-ra állítólag közel 10 ezren mentek el, ennyi ember pedig érthető módon nem fért el a bevásárlóközpontban. A kezelhetetlen tömeget végül az utcára vezették ki és feloszlatták.

A tinik szerették volna látni kedvenceiket, a tátogós műfaj hazai sztárjait, például Schobert Larát, ám hiába mentek el, csalódottan kellett távozniuk a helyszínről. Rubint Réka lányával most a TV2-ben mesélt az ominózus napról.

Nem számítottunk ekkora tömegre, mert mi már tartottunk ilyen közönségtalálkozókat, és akkor maximum 400-500 ember gyűlt össze, ami kezelhetőbb, mint a hétvégi ötezer. Nagyon meg is ijedtünk, mert mi nem akartuk abbahagyni ezt a rendezvényt. Benn fotózkodtunk és adtuk az autogramokat, amikor egyszer csak közölték, hogy ennek most vége, pedig én akkor még csak negyed órája voltam ott, tehát szinte még semmit nem csináltunk" – mesélte a műsorban Lara, majd édesanyja hozzátette, szívesen részt venne a következő rendezvény szervezésében, hiszen neki ebben már van bőven tapasztalata.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.