Vita tárgya a gyerektartás Angelina Jolie és Brad Pitt között

Forrás: AFP/Leon Neal -
Brad Pitt gyerektartás válás pénz Angelina Jolie
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Azt állítja Angelina Jolie, hogy Brad Pitt nem fizet számára elég gyermektartást, a férfi ügyvédei azonban ezt cáfolták. El is árulták, hogy mennyit fizetett eddig Pitt. 

Kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva 2016 óta nincs együtt a sztárpár, Angelina Jolie és Brad Pitt. Úgy hírlik, hogy Jolie 2018 végére már szeretne elvált asszony lenni, azonban addig még számos csata vár rájuk.

Angelina Jolie több pénzt szeretne, amit gyerekeire fordíthat Forrás: AFP/Leon Neal

Most például a BBC arról cikkezett, hogy a színésznő szerint férje nem fizet számára elég gyermektartást. Pitt ügyvédei ezt megcáfolták. Azt mondták ugyanis, hogy a színész eddig 1,3 millió dollárt (közel 360 millió forint) fizetett, valamint 8 millió dollárt (több, mint 2 milliárd forint) kölcsön is adott feleségének, hogy új házat tudjanak venni a gyerekekkel, hiszen az elsődleges felügyeleti jogot Jolie-nak ítélte a bíróság.

Az ügyvédek szerint Angelina Jolie mindössze a médiát szeretné felhasználni arra, hogy Brad Pitt rosszabb színben tűnjön fel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.