Kökény Attilát több éve vesztegetéssel vádolják

Forrás: Facebook/Kökény Attila hivatalos oldala -
Kökény Attila vesztegetés ruha vám Törökország
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kökény Attila és több társa vámtiszt megvesztegetési kísérlete miatt állt bíróság elég. Az ügy már évek óta húzódik. 

A Bors információi szerint 2 éve folyik az az ügy, amelyben Kökény Attila énekest és több társát vámtiszt megvesztegetésének kísérletével vádolnak. A lap úgy tudja, hogy a zenész és társai 2 évvel ezelőtt, karácsony környékén kerültek bajba, amikor Törökországból hazatérve nagy mennyiségű márkásnak tűnő, de hamis ruhát hoztak be az országba.

Kökény Attila tagadja a vádakat Forrás: Facebook/Kökény Attila hivatalos oldala

A Liszt Ferenc reptéren szolgálatot teljesítő vámtiszteknek feltűnt a sok táska, ezért Attilát és a csapatát kiemelték a többi utas közül és tételes vizsgálatnak vetették őket alá - írja a napilap. Úgy tudni, hogy a ruhák összértéke meghaladta a behozható mennyiséget, így vámfizetésre kötelezték őket. A vád szerint Attilláék jobbnak látták, ha a tisztnek kínálnak bizonyos összeget. Az énekest és társait feljelentették, jelenleg bíróság előtt van az ügy.

A lap megkereste Kökény Attila ügyvédjét is. "Valóban több év óta folyik egy ilyen ügy, melyben ügyfelem is vádlott. Ő azonban addig nem kíván érdemben megszólalni, amíg jogerősen le nem zárulnak a tárgyalások. Esélyeket nem szeretnék latolgatni" – mondta dr. Bölcskei Zsolt ügyvéd. "Jelen ügyben az a feladatom, hogy a felmentésért tárgyaljak, tekintettel arra, hogy a védencem tagadja a vádakat. Bizakodunk, egy minden tekintetben korrekt eljárás folyik egyébként" - tette hozzá.

Survivor: véget ért Gábor és Alexandra szövetsége?http://www.life.hu/sztarok/20180929-survivor-veget-ert-gabor-es-alexandra-szovetsege.htmlA Survivor játékosai, Alexandra és Gábor összebalhéztak, aminek az lett a vége, hogy nem szólnak egymáshoz. Vajon örökre elvágták a kettejük lévő szövetséget, vagy van visszaút?TV + SztárokOrigoSurvivor: összeomlott Verahttp://www.life.hu/sztarok/20180929-survivor-osszeomlott-vera.htmlVera az előnyért folyó küzdelem után zokogásban tört ki, mert nem bírta feldolgozni, hogy az ő hibájából elveszítették a játékot. TV + SztárokOrigoJózan László őszintén beszélt a Barátok köztből való távozásárólhttp://www.life.hu/sztarok/20180928-jozan-laszlo-oszinten-beszelt-a-baratok-koztbol-valo-tavozasarol.htmlKiírták a Barátok közt című sorozatból Józan László karakterét, Tóbiást. A színészt gyomrosként érte a hír, nehéz év áll mögötte, idén veszítette el édesanyját is. TV + SztárokRTLKLUBSurvivor: óriási hibát vétett Vera és Dávidhttp://www.life.hu/sztarok/20180929-survivor-rtl-klub-oriasi-hibat-vetett-vera-es-david.htmlA Gagamba Verát és Dávidot, míg az Agila Nórit és Jérémyt küldte az előnyért folyó küzdelemre. A sárga csapat játékosai azonban hatalmasat hibáztak a játék során...TV + SztárokOrigoEgyre több az intim fotó Lady Gagáról és Bradley Cooperrőlhttp://www.life.hu/sztarok/20180928-egyre-tobb-az-intim-foto-lady-gagarol-es-bradley-cooperrol.htmlA Star is Born, azaz a Csillag születik című filmet forgatta együtt Lady Gaga és Bradley Cooper. A közös munka talán mást is eredményezett, hiszen egyre több az intim fotó kettejükről. TV + Sztárok--Csepregi Éva hozzászólt a pletykákhoz, elmondta, rátalált-e a szerelemhttp://www.life.hu/sztarok/20180928-csepregi-eva-hozzaszolt-a-pletykakhoz-elmondta-ratalalte-a-szerelem.htmlVálás után új házba költözött Csepregi Éva. Az utóbbi időben pedig azt pletykálták róla, hogy újra szerelem. Az énekesnő most megcáfolta a pletykákat, egyelőre nem vágyik a szerelemre. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.