Palácsik Lilla és férje saját lakásra gyűjtenek, a luxus nem érdekli őket

luxus Palácsik Lilla Andy Vajna Vajna Tímea
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Palácsik Lillát, Vajna Timi 25 éves húgát a TV2 A legbátrabb páros műsorából most már az egész ország ismeri. A lány, akárcsak férje, Tamás, közgazdász, de leginkább fotózással foglalkozik. 

"Timi több mint tizenegy évvel idősebb nálam. Nagyon szeretett volna kistestvért. Kislányként is dajkált, vigyázott rám, sokáig még felnőttkoromban is pátyolgatott, anyáskodott felettem" - mondta el a Vasárnapi Blikknek Lilla, aki férjével, Tamással hétköznapi életet él, saját lakásra gyűjtenek és élére raknak minden forintot. A luxus sem érdekli őket.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Régebben bárhová utazott Timi, engem is meglepett valamilyen márkás ajándékkal, aminek persze örültem, de csak a szekrényben állnak, mert a munkaruhához nem illenek. Nagyon szeretjük egymást Timivel, ám egészen más életet szeretnék, mint a nővéremé. Én magamnak akarom megteremteni a jólétet. Már az egyetemi éveink alatt az esküvőre spóroltunk. Két évig minden kiadást meggondoltunk, diákbérlettel utaztunk, moziba talán kétszer mentünk el. A szüleink összeadták volna a pénzt az esküvőre, de mi magunk szerettük volna kifizetni. A hagyományos értékrendet követjük, két-három éven belül, még fiatalon szeretnénk gyereket is" – tette hozzá Lilla.

"Andy Vajnával már első találkozásunkkor órákig beszélgettem. Hihetetlen, mennyire laza, korát meghazudtoló a gondolkodása. Nagy példaképünk, hiszen ő is egészen fiatalon a saját lábára állt. Mi is ezt szeretnénk" - vélekedik Tamás Andy Vajnáról.

Így castingolják a szereplőket a Survivorrehttp://www.life.hu/sztarok/20181027-igy-castingoljak-a-szereploket-a-survivorre-rtl-klub.htmlKatona Andor, a Survivor egyik főszerkesztője és a harmadik évadból megismert Klaudia, a műsor kibeszélő háttérműsorában mondta el, miként választják ki azok a szereplőket, akik végül bekerülnek a műsorba. TV + SztárokOrigoPucér képet posztolt Tóth Andiról Szabó Ádámhttp://www.life.hu/sztarok/20181027-pucer-kepet-posztolt-toth-andirol-szabo-adam-enekes.htmlBár nem sok minden látszik, mégis csak pucér ezen a képen Tóth Andi. TV + SztárokOrigoBaki a Survivorben: visszatért a Bayaniba a már Holtak szigetére távozott Benihttp://www.life.hu/sztarok/20181027-baki-az-survivorben-a-bayani-torzsben-falatozott-a-holtak-szigetere-tavozo-beni.htmlNincs mindig könnyű dolguk a valóságshow-k szerkesztőinek, amikor is 24 óra anyagából kell egy-egy a nézők számára is érdekes adást összerakniuk, ami a Survivorre is igaz, ahol a játékokon kívül egyik nap pont olyan, mint a másik. Így aztán nem csoda, hogy néha egy-egy kisebb-nagyobb baki is becsúszik, mint ahogy az a péntek esti adásban is történt. TV + SztárokOrigoSurvivor: Emese is távozott a Holtak szigetérehttp://www.life.hu/sztarok/20181027-survivor-emese-is-tavozott-a-holtak-szigetere-parbaj-daviddal.htmlA Survivor legutolsó zsákmányszerző játékában Emese és Dávid került a veszélyzónába: kettőjük között párbajon dőlt el, kinek kell távoznia a Holtak szigetére. TV + SztárokOrigoMary Zsuzsi haláláról beszélt fia, Klapka Dennishttp://www.life.hu/sztarok/20181021-mary-zsuzsi-halalarol-beszelt-fia-klapka-dennis.htmlMary Zsuzsi lassan hét éve ment el. Fia, aki azóta keresi a választ, miért dobta el magától az életét az édesanyja, most súlyos vádat fogalmazott meg az énekesnő tragikus halálával kapcsolatban. TV + SztárokOrigoA legbátrabb páros: Singh Viki nem érti Tóth Andiék érzelmi kitöréséthttp://www.life.hu/sztarok/20181021-a-legbatrabb-paros-singh-viki-nem-erti-toth-andiek-erzelmi-kitoreset.htmlA Legbátrabb páros legutóbbi adásában Tóth Andi és Singh Viki csapott össze. A történtek után Tóth Andi a Mokkában mondta el véleményét, és most Viki is megszólalt. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.