blogbejegyzés idefigyeljetek emberek Csonka András
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Azt mondták, hogy majd az idő segít. Miben, hogyan? Mit számít egy, kettő vagy nyolc év?! Talán megnyugodhatok, talán vigasztalódhatok bármivel is? Micsoda marhaság ez!

Tegnap anyák napja volt. A Te napod. A mi napunk.

Emlékszel? A suliban hogy izgultam mindig, amikor az anyukákkal együtt Te is beültél megnézni a kis ünnepi műsorunkat? Egyszer bele is sültem az aktuális versbe, neked kellett lelket önteni belém utána. Szép kis ünneplés….na és amiket akkor kaptál tőlem? A gyakorlati foglalkozás órán Karcsi bácsi segített, hogy ne égjek le tökéletesen az elbénázott alumínium fényképtartómmal, vagy a kis ékszeres dobozzal, nem beszélve még alsósként a pingált és felöltöztetett fakanálról? Hogy röhögtünk, amikor Te, 10 éve előbányásztad valamelyik fiók mélyéről az összes vackomat kis stanecliban! Aztán kiderült, hogy a sublót tele van emlékekkel, tárgyakkal, fotókkal, játékokkal. Én meg csak értetlenkedtem, hogy minek ez? Csak porfogó, csak kacat a fiók mélyén. Nem értettem meg, hogy ez kapaszkodó. Ez muníció. A lelkednek.

Forrás: Csonka András

Tegnap anyák napja volt. 8 éve, ezen a napon mindig előveszem a kis staneclit. Már én őrzöm tovább, a hülye kis tárgyakkal.

Anyu! Micsoda égbekiáltó igazságtalanság ez? Hogy fordulhat az elő, hogy ahelyett, hogy egy jóízűt sütiznénk a szokásos helyeinken, nekem a temetőbe kell vinnem a kis virágomat? Jó, tudom, Te nem ott vagy, de a dimenziót, ahonnan figyelsz és remélem, ugyanúgy szeretsz és segítesz, én csak elképzelni tudom. Nincs bizonyosság. A biztos az a sírkő, rajta a neved. Meg az a mondat, amit én üzenek neked. “Együtt Veled örökre és még azon is túl…” Ugye elhiszed nekem, hogy nekünk az örökkévalóság is kevés lesz? Azt is meg kell toldanunk egy nappal!

Tudod, az elmúlt 8 évben sok minden történt velem, ezt érezted, láttad, tudom. Viszont hiába papoltak nekem, hogy csökken a fájdalom majd. Néha rám tör, hogy az nem lehet igaz, hogy már soha ezen a Földön. Az nem létezik, hogy nem érinthetlek meg, nem ölelhetlek! Éveket adnék az életemből, ha megsimogatnál még egyszer igazából.

Tudod, ha 8 éve akkor nincsenek mellettem a barátaim, a családom, én ma már nem élek. Azt azonnal felfogtam, hogy elment az, aki a legjobban és feltétel nélkül szeretett, aki a legnagyobb drukkerem és a legjobb barátom volt. Aki a világ legönfeláldozóbbb embere, aki az első számú és örökös példaképem, akinek soha a nyomába sem érhetek. Az, hogy nem tudtam felkészülni erre a borzalomra, hogy minden egy pillanat műve volt szinte, akkor elviselhetetlen volt. Ma már megértettem, hogy ennek így kellett történnie. Akkor baromira sajnáltam magam, vajon mi lesz így velem? Ma már tudom, hogy hálával tartozom Istennek, hogy ezt a megoldást választotta. Két ennyire egymásra utalt, ilyen szoros kapcsolatban élő embert csak így lehet elválasztani. Hálásnak kell lennem, hogy nem láttalak megöregedni, elfonnyadni, betegen szenvedni. Fiatal voltál, erős, és jókedvű. És én egyetlen napig olyan messze voltam tőled földrajzilag, hogy amikor bekövetkezett a szörnyűség, nem tudtam hazarohanni azonnal, és nem láttalak abban a pár órában amíg csövekkel a testedben, eszméletlenül feküdtél egy kórházi ágyon. Mire éjjel elindult a repülő, és hajnalban hazaértem, már csak a nővérem és a barátaim vártak a repülőtéren a hírrel.

Forrás: Csonka András

Anyu! Te hallasz engem? Hallod azt, amikor előadások előtt a segítségedet kérem? Hallod, amikor magamban a nevedben válaszolok saját magamnak a bizonytalan helyzetekben?

Ja, és bocs! Igen, még mindig irtó rendetlen tudok lenni, még mindig utolsó pillanatban érkezem sokszor, még mindig nem tudom, hova tettem anno a nyaraló kulcscsomóját, de ismersz :-) Viszont nagyon hiányoznak a tejesdobozokba gyömöszölt kajáid, amivel teletömted a mélyhűtőmet! Ha belém látsz, és a lelkemben olvasol, tudod, hogy nem mindig érzem jól magam ebben a világban. A felnőttek világa sokszor inkább taszít és undorító, menekülnék innen. Viszont azt is tudom, hogy ilyenkor jól lekapnál a lábamról. Tessék magad összeszedni és nem nyavalyogni - mondanád, és persze, hogy igazad lenne.

Anyu! Tudod, mi az, ami bánt még nagyon? Hogy nem tudtam törleszteni. Nem tudtam elég hálás lenni, nem volt elég idő arra, hogy a töredékét legalább visszaadjam annak, amit kaptam tőled. Csak abban tudok bízni, hogy valóban ott vagy velem, mellettem és értem is. Akkor, ha valami jó történik velem, az a tiéd is. Csak segíts, könyörgöm, hogy történjenek még jó dolgok! Tudod, így is, meg úgy is...

Tegnap anyák napja volt. A Te napod. A mi napunk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.