Müller Péter: Ez a baráti világ alapja

mosoly lelki béke kedvesség barátság Müller Péter kiegyensúlyozottság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 404. rész.
A baráti világ alapja akkor jön létre, ha belül már rendben vagy Forrás: Shutterstock

Más szóval ez azt jelenti, hogy az ilyen ember önmagával egységben él, harmóniában van. A lélek – mondja egy nagy írónk – gyülekezet, s amikor ez a bennünk lévő sok érzés, vágy, akarat és indulat egymással jóban van, és főleg, amikor igazi valónk uralja ezt az egész állatkertet, a jókedv úgy jelenik meg arcunkon, mint ahogy egy rózsa kibomlik, ha friss vizet kap. Bárkivel találkozol, azt érzi majd, hogy baráti légkörbe került. Az ilyen világban jó lenni, s ha belőled hiányzik, igyekszel olyan emberek közé kerülni, akiknek ilyen erőtere van. Buddha alapszava nem a szeretet, hanem az együttérzés. Ez a baráti világ alapja, mely akkor jön létre, ha belül már rendben vagy. A mi világunk baráttalan. Nekünk kell, bármilyen kis körben, megteremteni. Kezdjük önmagunknál.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.