Müller Péter: Anyának lenni a legmagasabb rang

Forrás: Shutterstock -
anyaság hivatás harmónia önmegvalósítás család Müller Péter szeretet sors karrier
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 429. rész.
"Egészséges kultúrákban anyának lenni a legmagasabb rangot jelentette" Forrás: Shutterstock

Áldozat volt? Bizonyára az. De túlságosan szeretett ahhoz, hogy egy másik sorshívás miatt idegenekre bízzon, s élje a művészek szenvedélyes, egész napos testi-lelki elfoglaltságát jelentő életét. Én ezt tudom. Belém álmodta a tehetségét, és én igyekszem most mindkettőnkért helyt állni.
Egészséges kultúrákban anyának lenni a legmagasabb rangot jelentette. Ma nem. Ezért indulnak el a nők az önmegvalósítás különféle útján, mert nem kapják meg a társadalomtól azt a kivételes megbecsülését, ami régen is csak az istennőknek járt. Az ősi Boldogasszony-kultusznak ez a gyökere.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.