Végre elérkezett az idő, és útjára indult a LifeTV spirituális témákkal foglalkozó sorozata, az Utazás a lelked körül Peller Mariannal. Mariann vendége ezúttal Pataki Zita volt, aki hitről, életről, halálról és családjáról is mesélt.

Peller Mariann: Neked már a születésnapod is meghatározta a hithez való viszonyodat, ugye?

Pataki Zita: Teljes mértékben, november 1-jén láttam meg a napvilágot. Amikor megszülettem, a postás azonnal a temetőbe vitte a táviratot, mert tudta, hogy minden idős ember úgyis épp ott van. A hír ott érte a nagymamámat. De azért is határozta meg az első 18 évemet, mert addig a születésnapomat gyakorlatilag a temetőben töltöttem. Ezért a kettő, a születés és a halál összekötődött bennem. Ezért mélyen elgondolkodtam azon, hogy félek-e a haláltól.

Pataki Zita 18 éves koráig a temetőben töltötte a születésnapjaitForrás: Facebook/Pataki Zita Hivatalos

PM: És mire jutottál?

PZ: Hogy arra sem emlékszem, amikor megszülettem, ezért valószínűleg arra sem fogok, amikor már nem leszek. Tehát nyugi, mert az se fájt, ez sem fog! Emiatt nem félek a haláltól, másrészt pedig annyira imádom az életet, hogy élni akarok, mindent megélni. Ebből fakad a derűs életfelfogásom is. És a mai napig imádom a temetőket, valószínűleg ezért.

PM: Te miben hiszel? Hiszel Istenben vagy abban, hogy dolgunk van itt, a Földön?

PZ: Hú, de nehéz kérdések ezek! A mai napig nem tudom, hiszem-e, hogy van Mennyország, van Isten, hogy vannak egymást követő életeink. Meghallgatom a nálam sokkal bölcsebbeket, sokat olvasok ebben a témában, de még nem döntöttem el 100 százalékig.

PM: Mégis, inkább igen vagy inkább nem?

PZ: Inkább igen. Azt szoktam mondani, hogy egy zuhanó repülőn... nincs ateista. De nagyon várom, hogy kapjak valamiféle bizonyosságot. Amikor például édesapám meghalt, akkor éreztem egy pillanat erejéig, hogy valami van. Otthon ápoltuk hónapokon át, felváltva. Az utolsó éjszakán már beszélni sem volt ereje. Hajnalban éreztük, hogy már nincs sok hátra, ott ültünk körülötte mind, az egész család.

„Hajnalban éreztük, hogy már nincs sok hátra, ott ültünk körülötte mind, az egész család"Forrás: Shutterstock

Egyszer csak kilehelte az utolsó lélegzetét, mi persze mind zokogtunk, amikor két perccel később megcsörrent a vonalas telefon. Felvettem, apa legkedvesebb nagybátyja volt, aki azt mondta: Ugye, most ment el Lajoska? És elmondta, hogy egyszer csak felült az ágyban, mert az apukám elköszönt tőle.

Én pedig dühös voltam, hogy tőlem miért nem?! Aztán rá kellett jönnöm, hogy azért, mert én elköszöntem tőle. Ez volt az egyetlen olyan pillanat, amikor olyasmivel találkoztam, ami megmagyarázhatatlan. Jó érzés volt, hogy valaminek csak lennie kell!

PM: És akkor ott van a férjeddel való, különleges találkozás is, ami szintén nem átlagos!

PZ: Igen! Minket direkt összehozott a barátnőm. Utólag derült ki, hogy Szentiván éjszakáján, a nyári napfordulón találkoztunk először. Majd ugyanabban az évben, a téli napfordulón egybe is keltünk. Ez ráadásul 2012. december 21-ére esett, a megjövendölt világvégére. És tényleg, számomra akkor véget ért egy világ. Ráadásul Ati, a férjem pont a találkozásunk előtt járt egy jósnőnél, a húga elcipelte. Mivel felvette a beszélgetést a telefonjával, egy hónappal a megismerkedésünk után lejátszotta nekem, és elképesztő volt, mert minden stimmelt, épp csak a nevemet nem mondta ki a jósnő.

„Épp csak a nevemet nem mondta ki a jósnő"Forrás: Facebook/Pataki Zita Hivatalos

PM: Volt idő, amikor magyarázatot kerestél arra, hogy a babaprojekt nem jön össze?

PZ: Volt, de nekem annyival talán könnyebb a helyzetem, hogy én tudtam, hogy van egy olyan betegségem, amivel nehéz lesz teherbe esnem (endometriózis). Én eleve így szocializálódtam, így álltam a nőiességemhez is. De a szerelemtől olyan sodrásban voltunk Atival, hogy az első 3-4 lombikot mosolyogva csináltuk végig. Persze megviselt, és az 5. után zuhantam térdre, ott elveszítettem a hitemet. Végül másik orvossal még három lombikprogramot végigcsináltunk, mire sikerült elengednem. Voltam a pszichológus tanáromnál, aki azt mondta, Zita, elő az egyéb lehetőségekkel, mert mi van, ha végül nem fog összejönni a saját gyerek? Ez nagyon sokat segített, így el tudtam fogadni, hogy a sorsom majd eldönti, megadatik-e nekem, hogy saját gyereket szülhessek. De voltam családállításon, bemérettük a házunkban a Hartmann-vonalakat, elmentem akupunktúrára, jártam ayurvédikus papnál, gyújtottam gyertyát a templomban, sőt, voltam pont húsvétkor Rómában, amikor a pápa megáldja a tömegeket. Ott álltam, és azt gondoltam, ide az áldást, Zitinek nagyon jól jön! (nevet)

PM: Olyan ez, ahogy hallgatlak, mint egy spirituális gyorstalpaló. Mit gondolsz, ezt a babadolgot végül tényleg el tudtad engedni?

PZ: Úgy érzem, hogy igen. És ha leül mellém egy látó vagy jós, vagy asztrológus ezelőtt 15 évvel, nagyon sok kérdésem lett volna. De most már nincsenek kérdéseim.

Pataki Zita: „Most már nincsenek kérdéseim"Forrás: Facebook/Pataki Zita Hivatalos

Kérdésekre nem is volt szükség. Gyurkó Katalin, védikus asztrológusnak bőven volt mondanivalója Zita képletéről.

GYK: A képleted alapján úgy gondolom, hogy te valójában nagyon szkeptikus lehetsz. Te vagy, aki mindent az elme, az analízis, a megértés oldaláról közelít meg. Ezért nem hiszem, hogy nagyon spirituális lennél.

PZ: Valóban, alapvetően szkeptikus vagyok, és tudom, hogy sokkal inkább a tudományra helyezem a hangsúlyt. Amit már egyszer valaki bebizonyított, azt hiszem el.

GYK: Szerintem a kételkedés nagyon fontos hajtóerő az ember életében. Te egyrészt nagyon okos és analitikus vagy, ugyanakkor nagyon kíváncsi is, és sok minden érdekel. Úgy tanulsz a legtöbbet, hogy belemész a dolgokba, kipróbálod, kísérletezel vele.

PZ: Ez nagyon igaz. Szeretem megélni, megtapasztalni a dolgokat, nem csak hallani vagy olvasni valamiről. Nagy kísérletező vagyok.

„Szeretem megélni, megtapasztalni a dolgokat, nem csak hallani vagy olvasni valamiről. Nagy kísérletező vagyok"Forrás: Facebook/Pataki Zita Hivatalos

GYK: Úgy látom, nagyon nehezen fogadsz el főnököket, szabályokat, külső utasításokat. Meglehetősen öntörvényűnek gondollak.

PZ: Én az utasításos rendszert ismerem közelről az édesapám révén, ő katonatiszt volt. Azt utasítottam el gyerekként. Hogy csak azért főnök valaki, mert éppen ezredes, ezzel nem tudtam mit kezdeni. Nem is értettem, miért szalutálnak. A tiszteletet ne a rang váltsa ki, hanem a magatartás.

GYK: Látszik egy kis szerepcsere a szüleid életében, mintha édesanyád átvette volna a férfi feladatokat idővel, és ez okozhatott némi konfliktust közöttük.

PZ: Igaz! Erre még anyukám is mondaná, hogy ez így van. Apukám, egy határozott férfi volt, de nem nagyon értett az otthoni feladatokhoz. Tehát anyukám fúrt, faragott.

GYK: Azt gondolom, hogy az édesapád úgy volt erős, vagy úgy tűnt határozottnak, hogy ebben nagyon kellett neki az egyenruha, hogy megerősítse. Mert egyébként nem gondolom, hogy egy nagyon erős személyiség vagy karakter lett volna.

PZ: Igen, neki kellett az egyenruha, biztos vagyok benne.

Utazás a lelked körül Peller Mariannal minden vasárnap 16:30-tól a LifeTv műsorán.