A Kossuth-díjas operetténekes tudja magáról, hogy nagyon szeret irányítani, de természetesen, ahogy mindenkinek, neki is szüksége van arra, hogy támaszkodhasson valakire. Az Utazás a lelked körül című sorozatomban ezúttal Oszvald Marikával beszélgettem.

Peller Mariann: Drága Marika, az én szememben te egy csoda vagy, mert téged még soha nem láttunk vagy hallottunk rosszindulatúan megnyilvánulni mások irányában, amióta csak ismerhetünk.

Oszvald Marika: Volt bennem biztosan, mint ahogy minden rossz tulajdonság benne van minden emberben, de idővel minimálisra tudtam csökkenteni a rosszindulatot, sőt nullára szerintem.

P. M.: Ezt a tulajdonságot vagy szeretetteljes hozzáállást hozod magaddal, mondjuk a gyerekkorodból? Vagy esetleg egy előző életedből, ha hiszel az ilyesmiben?

O. M.: (Felnevet) Én nem vagyok ezoterikus beállítottságú, ezért nem gondolkodtam még ezen.

P. M.: Akkor miben hiszel, már ha hiszel?

O. M.: Hogyne hinnék! Hit nélkül nem létezhet az ember. Én az élet törvényeiben hiszek, vagyis követnünk kell azt, amit a sorsunk nekünk szán. Abból kell kihozni a legjobbat, illetve a rossz tulajdonságokat a minimálisra leépíteni saját magunkban, ez a feladatunk. Hiszen ezekkel csupán saját magunknak okozunk fájdalmat. Én pedig nem szeretnék szenvedni.

P. M.: Abban hiszel, hogy nem véletlenül születtél éppen azokhoz a szülőkhöz, akiknek a kislánya lettél?

O. M.: Nagyon jó lenne hinni benne, mert nagyon jó helyre születtem. Ráadásul éppen tegnap kaptam a lányomtól egy édes kis kulcstartót, amiből majd nyakláncot csináltatok. Erre ráíratta, hogy élete legjobb döntése volt, hogy engem választott az anyukájának a felhőn csücsülve. Sírtam is egy kicsit, mert ez nagyon szép. Az én szüleim is csodálatos emberek voltak, nekik köszönhetem, hogy olyan vagyok, amilyen. Megvan a lelki harmóniám és békém, ez sokban nekik köszönhető. Mintha genetikailag bennem lett volna egyfajta megfelelési kényszer, amit a sok kritika – amit az ember egy ilyen pályán kaphat –, lassan átformált egy egészséges önbizalommá, nem nagyképűséggé. Így mára el tudom fogadni a kritikát, és képes vagyok leszűrni belőle a tanulságot, az igazságot.

Peller Mariann és Oszvald MarikaForrás: Peller Mariann

P. M.: Hogyan viseled, ha negatív kritikát kapsz?

O. M.: Nagyon jól, mert akkor eljött a cselekvés ideje, hogy azt a bizonyos dolgot kijavíthatom. Ha viszont nem megy, akkor nem idegesítem magam rajta.

P. M.: Én úgy látom, téged nagyon szeretnek az emberek.

O. M.: Igen, általában a szeretetüket kapom. Tudom, hogy egy kicsit sok vagyok, de ez most már így marad.

P. M.: Mégis tökéletesen önazonos vagy, hiszen az életben is ugyanúgy pörögsz, mint a színpadon.

O. M.: Igen, bár néha már magam is azt mondom, talán még nekem is sok ez a pörgés. A család, a háztartás, minden, sok a feladat.

P. M.: Mi adja a hajtóerőt, miből merítesz?

O. M.: Abból, hogy szeretek megfelelni a saját elvárásaimnak. Addig nincs nyugtom, amíg el nem végeztem a munkámat. Vágyom rá, hogy rend legyen az életemben, a feladatok azonban folyamatosan ismétlődnek. Estére sokszor nagyon elfáradok, de semmi baj, mert ha előadásom van, akkor héttől tízig kipihenem magam a színpadon. (nevet)

P. M.: Persze, két szaltó között, és közben feldobálod a Csonka Bandit. Mivel tudsz feltöltődni? Van olyan, hogy le tudj csendesedni, és befelé figyelni?

O. M.: Igen, én egyébként szemlélődő típus vagyok, nem vagyok olyan nagydumás, mint ilyenkor. Az élet az, ami minden pillanatban feltölt, figyelem az engem körülvevő világot.

P. M.: Az apróságokat is észreveszed?

O. M.: Rettentő módon. Miután észrevettem, hogy ilyen vagyok, elkezdtem tudatosan használni, így képes vagyok tudatosan töltődni azzal, hogy megfigyelem a csodálatos világot. Ahogy öregszem, nem az van, hogy belefásultam volna az életbe, hanem tényleg mindent egyre érdekesebbnek látok.

P. M.: Hiszel-e abban, hogy a lányoddal szorosabb lélektársi kapcsolat fűz össze? Mert az egy tévhit, hogy csak szerelmi kapcsolatunk lehet a lélektársunkkal. Apánk, anyánk, testvérünk, gyermekünk vagy akár barátunk is lehet a lélektársunk.

O. M.: Apura azt szoktam mondani, hogy lehet, hogy ő volt a jóisten, csak lejött kalandvágyból kipróbálni, milyen apának lenni. Annyira hihetetlenül csodálatos apa volt a számomra. A lányommal is ilyen, transzcendentális kapcsolat fűz össze, de én ennek nem akarok utánanézni, mert nem akarom a lábánál fogva rángatni a jóistent, hogy mondja már meg, mi lesz holnap, vagy mi fog történni velem. Én úgy gondolom, hogy az egészséges ösztöneimre bízom magam, és inkább ezeknek megfelelően végzem a dolgomat. 

Bár Marika nem járt még asztrológusnál, most megtisztelt bennünket nyitott hozzáállásával, és érdeklődve hallgatta Novák László tarot kártyás személyiségelemzését.

Oszvald Marika nem ezoterikus beállítottságú, ennek ellenére kíváncsian várta Novák László tarot kártyás személyiségelemzésétForrás: Peller Mariann

Novák László: Az első lap mutatja, milyennek lát a környezeted. Nagyon domináns személyiség vagy, ahol te megjelensz, ott azonnal a középpontba kerülsz. Ezt pedig egy uralkodó jelzi, méghozzá egy király, nem is nő. Nem vagy rosszindulatú, mindig tenned kell valamit, és valószínűsítem, hogy nagyon jól tudsz dolgozni. Szereted a fegyelmet, és azt, ha a dolgoknak megvan a maguk helye és ideje. Jöjjön az, amit senki nem tudhat rólad: ez egy Nap, ez jelképezi a tudatalattidat. Ott is rend van, tisztaság. Valószínűleg férfi életekből jössz, ha hiszel a reinkarnációban.

O. M.: Igen, ezt érzem! Azt mondta nekem apukám felesége: már tudom, hogy miért vagy ilyen, te nem is nő vagy, te férfi vagy. Értem, miért mondta, mert valóban irányítok, ha kell. Érzek magamban egy erőt, amire mindig támaszkodhatok, de persze nekem is jólesik, ha támaszkodhatok valakire.

N. L.: Ha mindegyik lapra ránézel, láthatod, hogy mindenhol férfi alak van. Ez egyben az erődet is jelzi. Na, nézzük a harmadik lapot, a vakfoltodat, amiről nem igazán akarsz tudomást venni. Ez arra utal, hogy bőven volt, és talán még most is van küzdelem az életedben. De ezeket mindig szépen elsimítod, mintha nem vennél róla tudomást.

O. M.: Mindenki életében sok küzdelem van.

N.L.: Igen, csak van, aki dagonyázik benne, te azonban máshogy éled ezeket a helyzeteket. Inkább azt mondod, hogy jó, haladjunk, és egy idő után nem is érdekel, hogy ott van a gond.

O. M.: Igen, valóban így van, megpróbálom megoldani, de nem sajnálom magam. Ha pedig nem tudom megoldani, inkább továbblépek.