Utazás a lelked körül Peller Mariann-nal: Köllő Babett

Peller Mariann: Szívből örülök, hogy elfogadtad a meghívásomat!

Köllő Babett: Én is, megmondom őszintén, már vártam ezt a beszélgetést, mert Cseke Katinka az egyik legjobb barátnőm, ő mesélt a veletek való találkozásáról.

P. M.: Ezek szerint téged is intenzíven foglalkoztatnak a lélek témái?

K. B.: Igen, bár Katinka még képességekkel is rendelkezik ezen a téren. Ugyanaz a lelki vezetőnk, ugyanahhoz az emberhez járunk jósoltatni, ha azt kívánja a helyzet. Sőt nekem Katinka is jósolt már. Ha valami elakadás van az életemben, azonnal őt hívom fel.

P. M.: És ő azonnal kapja az információt, vagy van valamilyen eszköz, amivel segíteni tud?

K. B.: Kártyát használ. A minap történt, hogy elutaztunk. Megjegyzem: ezt, a most következő történetet a férjem furcsállva nézte, mert nála szkeptikusabb, elutasítóbb emberrel még nem találkoztam. Elég nehéz úgy élni, hogy te hiszel dolgokban, a párod viszont nem. Szóval, elmentünk nyaralni, hármasban, a kislányunkkal. Az első este, miután már elaludt, egyszer csak felriadt. Látszott rajta, hogy nem igazán volt magánál. Rémülten hajtogatta: anya, ne menj el, kérlek, túl sok itt a víz! Megrémültem, azonnal az jutott eszembe, hogy valami baj lesz, talán cunami jön. Lassan magához tért, de még akkor is rémülten és furcsán viselkedett, azt mondta, hogy fél. Megfogtam a kezét, hajnali háromkor fogtam a telefonomat, felöltöztettem a kislányomat, és közöltem a férjemmel, hogy velünk jössz, mert most sétálni fogunk. Felmentünk a szálloda legmagasabban fekvő pontjához. Persze, András, a férjem mindvégig értetlenül nézett rám, de sodródott az árral. Felhívtam Katinkát, ő egyből felvette, megnézte gyorsan a kártyát, és megnyugtatott.

Én ettől megnyugodtam, de a férjem azért furcsán nézett rám utána: „én nem tudlak megnyugtatni, de felhívod a barátnődet, aki elővesz egy kártyát, mond két mondatot, és te ettől megnyugodtál?!" – kérdezte... Mindig azt kérem tőle, hogy csak egy picit higgyen!

P. M.: Én még csak nem is mondom a férjemnek, hogy higgyen. Tudom, érzem, hogy úgyis hatással van rá mindaz, amit én átélek, átérzek és kisugárzok magamból. Picit nyíladozik már. De rád jellemző volt kiskorodban is, hogy hittél vagy nyitottabb voltál ezekre a dolgokra?

K. B.: Kiskoromban többször előfordult, például miután meghalt egy hozzám közel álló ember – nem természetes halállal –, hogy utána sokáig éreztem a közelségét. Történtek körülöttem olyan dolgok, amikből tudtam, hogy ő csinálja. Én akkor ezektől nagyon megijedtem. Mire felnőttem, el is tűntek ezek a megérzések.

P. M.: Felnőttként nem jött elő ismét ez a képességed, miután elkezdtél a spiritualitással foglalkozni?

K. B.: Olyan előfordul, hogy ha mond valamit egy barátom, és hirtelen kiráz a hideg, akkor tudom, hogy valami jó dolog fog vele történni, jó irányba haladnak a dolgai.

P. M.: Mi volt az oka annak, hogy újra elkezdtél ezekkel a témákkal foglalkozni?

K. B.: Pár éve elakadtam az életben, és nem találtam rá „normális" magyarázatot. Terhes voltam ikrekkel. De sajnos ez nem ért szépen véget, és akkor kicsúszott a lábam alól a talaj. A karrierem is új irányt vett, és akkor kezdtem el keresni a magyarázatokat.

P. M.: Megkaptad a válaszokat?

K. B.: Igen. Valószínűleg azért történt mindez így, mert nem ez volt a számomra kijelölt út. Ha akkor máshogy történnek a dolgok, és mára egy nagycsalád vagyunk, akkor én most nem ülök itt. Más a feladatom jelen pillanatban az életben.

P. M.: Te tudod, hogy mi a sorsfeladatod?

K. B.: Igen, tudom. De az a legnagyobb baj, hogy egyelőre nem merem elhinni, amiket ezzel kapcsolatban mondtak nekem. Mindig mindenki azt gondolja rólam, hogy én egy magabiztos nő vagyok, mert igyekszem ezt sugározni. Valójában azonban, belül tele vagyok kérdőjelekkel. Még mindig hiányzik, hogy elhiggyem azt, hogy meg fogom tudni ugrani a rám váró feladatokat.

GY. K.: A te horoszkópodban két nagyon erős programot látok futni – egymás mellett, néha egymással szemben. Az egyik ilyen program alapja, hogy sok olyan életből jössz, amikor testi-lelki kiszolgáltatottságban, bezártságban, szenvedésben volt részed. Azért, mert súlyos betegségeid lehettek, vagy a bezártságot megélhetted mint szerzetes vagy apáca. Ez sok szenvedést hozott neked, és persze egy komoly belső utat – csakhogy nem önként vállalt belső utat.

K. B.: Ezért van megfelelési kényszerem?

GY. K.: Azt gondolom, ez nem pont ehhez köthető. Inkább arról van szó, hogy a program azt okozza benned, hogy ebben az életedben nem akarsz már testi-lelki kiszolgáltatottságban létezni, nem akarsz szenvedni. Szeretnéd végre uralni a dolgaidat. Keresed azt a hivatást, feladatot, amelyben szabadon, a saját kezedben tartva a gyeplőt, meg tudsz nyilvánulni.

P. M.: Mit hoz a szüleitől?

GY. K.: Az egyértelműen látszik, hogy a gyengeség, érzékenység, gyengédség mind az édesapádhoz kötődik. Míg az erő, a csillogás, az, hogy megmutatod magad a világnak, az mind az édesanyádhoz.

K. B.: Igen, ez nagyon igaz, nagyon hasonlítok ebben az édesanyámra, elképesztően.