a nap cikke válás sztárszerző Szily Nóra Nacsa Olivér humorista sztár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Banánhéj, Médiacápa vagy épp a Szálka - műsorok, amikkel szórakoztatja a közönséget. 2012-2013 fordulóján nem "vicces poénokról", hanem magánéletének válságáról, no meg a fogyásáról olvashattunk híreket.

Hány kiló mínusznál tartasz most?

Azt szoktam tréfásan mondani, hogy ahány évet eltöltöttem eddig a pályán. Minden év egy kilogrammot jelent: vagyis 18 kiló mínusz.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Fotó: Pályi Zsófia [origo]

A fotó 2012 májusában egy interjú alkalmával készült

Megállt a fogyás?

Meg. Azt tapasztaltam, hogy van egy határ, ami után nem mozdul tovább a mérleg nyelve. A csontoknak, az izomzatnak is van tömege, és elmondhatom, hogy hónapok óta tartom ezt a súlyt. Beállt arra a szintre, ami az álmom volt. Sőt, ezt remélni se mertem.

Hány évesen voltál ennyi kiló, mint most?

Amikor ezt az egészet elkezdtük: '95-96-ban, vagyis kamaszként.

Ha egy kirakat üvegében meglátod magad, nem idegen számodra az, amit látsz? Az embernek van egy testképe, majd' 18 éven át megszoktál valamit.

Remélem, nem érted félre - de még ha kicsit furcsa is -, nekem tetszik, amit látok. Érdekes, de úgy tűnik, hogy a nézőknek sokkal nehezebb ezt megszokni. Ők plusz 18 kilóval, 94 kilósan ismertek engem. Úgy fogadtak el. Most van, aki valóban ijesztőnek tartja azt, ahogy most kinézek. Bár valóban jó pár karakterből kifogytam, de nagyon sokba belefogytam, és még mindig egyszerűbb egy szerep kedvéért kitömni a ruhámat.

Igen. Depardieu-vé "hízni"megoldható technikailag.

Pontosan így van. Lefogyasztani valakit egy alakítás kedvéért picit nehezebb.

Ebben mennyi szerepe volt a diétának, sportnak és a lelkednek? Életmódot váltottál, vagy azért olvadtak le a kilók rólad, mert úgy alakult az élet?

Azt mondhatom, hogy mindkettő. Minden ember életében vannak olyan események, amik valamire sarkallhatják. Úgy éreztem, hogy keresnem kell egy lehetőséget arra, hogy azt a helyzetet, amibe kerültem, belátható időn belül képes legyek megoldani. Nekem ez lett a sport, ami számomra egy régi-új dolog volt. 20 éves koromig nagyon sokat sportoltam, majd jött az elvetemült bulis korszak, amikor csak mentem, és élveztem a társaságot, az életet és a sikereket.

Enni, inni, jól élni.

Így van, és ha az ember elkényelmesedik, kicsit elszalad vele a ló, és ezzel együtt felszaladnak a kilók is. Tavaly szeptemberben volt az életemben egy pont - nem titok, lehetett hallani erről -, amikor a feleségem úgy döntött, hogy válni akar. Egyszer csak ott találtam magam egy idegen országban teljesen egyedül. Mi az utolsó egy évet Németországban töltöttük, én hazajártam dolgozni, de ott volt a bázis. Amikor hirtelen mindennek vége lett, fogalmam se volt, hogy mit tudok ezzel a helyzettel kezdeni.

Akkor kezdtél el fogyni?

Igen.

Tudod, a fogyás kicsit agresszió önmagunk ellen. A testsúlyodnak nem tudom hány százalékát veszíted el. Mintha csonkolnád magad, mint ahogy csonka lett az életed is. Nem akarok túlozni a szimbólumokkal, de ez jutott eszembe.

Egyfelől igazad van, de azt is mondhatom, hogy kialakult bennem egy hihetetlen bizonyítási kényszer. Bizonyítani akarok magamnak, és annak is, aki úgy döntött, hogy el akar válni, és nélkülem akar élni. Aki azt akarta, hogy induljunk el külön utakon. Úgy éreztem, hogy kell valami, ami ezek után felépíti az önbizalmamat.

Vagy ennek ellenére.

Igen. Fontos, hogy történjen valami. Azt gondoltam, hogy én nem a kocsmát választom, hanem a sportot, és azt hiszem, ez nagyon jó döntés volt. Először az volt a célom, hogy minél gyorsabban lefogyjak. A legörömtelibb ebben az egészben talán az, hogy két és fél hónap alatt sikerült leadnom 16 kilót.

Nem biztos, hogy ezt egészségesnek mondanám.

Lehetséges, hogy nem az. Mindenesetre a következő módszerrel sikerült: naponta egy óra cardióedzést végeztem (futottam), és nem ettem semmiféle cukrot, szénhidrátot. Ezeket teljesen kilőttem az életemből, majd rájöttem, hogy ez nem tartható. Az emberi szervezetnek szüksége van szénhidrátra. Amikor elkezdtem más típusú edzéseket is végezni, akkor azzal szembesültem, hogy ha nem viszek be bizonyos elemeket, akkor elkezd az izomzat leépülni. Ezért átálltam egy picit minőségibb táplálkozásra, de a legfontosabb az, hogy amit végigcsináltam, igazából semmiféle lemondással nem járt. Eljutottam oda, hogy bátran ehetek mindent. Arra ügyelek, hogy cukrot viszonylag keveset fogyasztok, de nem állok ellen, ha elmegyek valahová és megkívánok valami édességet.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Fotó: Pályi Zsófia [origo]

A fotó 2012 májusában egy interjú alkalmával készült

Nem élsz aszkéta életet.

Nem. Ha meg akarok enni egy túrótortát vagy egy tiramisut, akkor veszek egyet, de persze nem minden nap. Ennyire azért oda kell figyelni. A legörömtelibb az egészben az, hogy szó sincs kegyetlen lemondásról. Én gasztroőrült vagyok, imádok enni, szeretem, ha jó a hangulat.

Kedveled a társaságot, a jó beszélgetéseket.

Pontosan, ezért ki van zárva, hogy épp este vonjak meg magamtól bármit. Dehogy! Akkor a legjobb enni, amikor leszáll az est, összejön egy társaság, kellemes a hangulat, ki lehet nyitni egy jó bort, és finomakat lehet enni.

Ezt nem tagadod meg magadtól.

Persze, hogy nem! Én a sportban hiszek, arra esküszöm. Ha az ember rendszert visz az életébe, és a sport a mindennapok részévé válik, akkor működik a dolog. Úgy döntöttem, hogy naponta van egy órám arra, hogy magammal foglalkozzak.

Milyen fura, hogy sok év kihagyás után ennyire rá lehet kattanni - nem? Ebből is látszik, hogy sose késő újrakezdeni! Azt mondják, ha az ember lefogy, a humorából is veszít, nem csak a kilók számából. Nálad ez elég kínos lenne.

Én csak annyit érzékeltem, hogy jobb kedvem lett. Nyilván attól is, hogy napi szinten kapom az elismeréseket. Nekem ez egy nagyon új helyzet. Ahogy említettem, közel 20 éven át nem így néztem ki. Nagyon jót tesz az önbizalmamnak, hogy a nőktől is kapok visszajelzéseket. Ez egy nagyon édes teher - ha mondhatom ezt. Ettől pedig naná, hogy fel vagyok dobva!

Jó látni, hogy huncutul mosolyog a szemed. Egyébként a volt feleséged látott így?

Igen. Nagyon furcsa volt neki, hiszen ő nem ilyennek ismert meg. Soha nem látott így.

Csodálkozott?

Igen, és azt kérdezte, hogy jól érzem-e így magam. Mondtam, hogy nagyon, ha a kérdés a testsúlyomra vonatkozott. Egyébként érdekesek az emberek, mert tényleg sokféle reakcióval találkozom. Van, aki azt mondja, hogy nagyon jó, van, aki kéri, hogy ne fogyjak tovább, és van, aki arra biztat, hogy hízzak vissza a "karakterembe". Mindenkinek van véleménye ezzel kapcsolatban, de azt hiszem, a legfontosabb az, hogy én most jól érzem magam a bőrömben. Megszűnt egy csomó kellemetlenség, ami jelen volt az életemben: hát-, derék- és lábfájás, vagyis egészségügyi haszna is van. Azt gondoltam, hogy 34 évesen fiatal vagyok ahhoz, hogy mindenféle bajaim legyenek. Ezt most épp időben el lehetett kapni. Megpróbáltam és nagyon boldog vagyok, hogy sikerült.

Oké, a fizikai állapotodat átbeszéltük. Látom, hogy jól érzed magad a bőrödben.

Jön a lélek, igaz?

Mosolyogsz, de tudhattad! Ahogy telik az idő, nyilván jobban rálátsz arra, ami történt. Nekem régen is azt mondtad, hogy a családban hiszel, és azt mesélted, hogy nálatok a hétköznap is ünnep volt. Nem hittem el, hogy kiürült a kapcsolatotok. Értetlenkedtem.

Nem, valóban nem ürült ki, azt gondolom, hogy érzelmileg sem. Azt hiszem, hogy egy nehéz, felgyorsult világban élünk. Két nagyon más területen dolgozó ember találkozott, és az egyik baj az volt, hogy nekem nem volt rálátásom arra, amivel ő foglalkozott. Egy multicégnél teljesen más a munkamódszer, a közeg, az emberek össze vannak zárva heti öt napot, és impulzusokat is egymástól kapnak.

Amihez nem sok közöd volt.

Nem voltam jelen, nem tudtam védekezni és tenni sem ellene. Hazajártam dolgozni, egy-másfél hetet minden hónapban itthon voltam. Óhatatlan, hogy emberek egy cégnél összezárva belekeverednek bizonyos helyzetekbe. Tudod, "igyunk meg egy kávét!", "menjünk el ebédelni!".

Azzal osztja meg az ember a dolgait, aki ott van közel. Lehet, hogy a fontos pillanatoknál, döntéseknél nem voltál a társa? Volt egy ritmuszavar?

Ez lehetett az egyik ok. A feleségem egy nagyon csinos nő, természetes, hogy felkeltette a férfikollégái érdeklődését, ez egy ilyen helyzetben benne van. Én nem vagyok féltékeny típus, mert fölösleges energiapocsékolásnak tartom. A bizalom az alapja minden kapcsolatnak, majd különböző impulzusok érik az embert, és kérdés, hogy mit tud kezdeni velük. Nagyon káros dolognak tartom a cégeknél a csapatépítő tréningeket, most már belelátok, tudom, hogy miről szól. Nem mondom, hogy ez mindenkire igaz, de van, akinél úgy hat, mint egy agymosás. Megváltozik a gondolkodása. Szerintem nem csapatot, hanem sokkal inkább a családokat kellene építeni.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Fotó: Pályi Zsófia [origo]

A fotó 2012 májusában egy interjú alkalmával készült

Úgy érzed, hogy a feleségedet kicsit "átépítették"?

Egy kicsit azt gondolom, hogy igen. Én ezt éltem át. A másik - ami nagyon fontos felismerés -, hogy nem volt helyes döntés kiköltözni Németországba. Talán én voltam az, aki jobban erőltette, azért, mert azt gondoltam, hogy ez is egy izgalom. Fiatalok vagyunk, próbáljuk ki egy kicsit máshol, rengeteg helyre eljutunk, nagyon sok élménnyel gazdagodunk, tapasztalunk, nyelvet tanulunk. Utólag láttam be, hogy hiba volt. Akarva-akaratlanul - még ha haza is jártam dolgozni - mégis látványosan felcserélődtek a férfi-női szerepek.

Igen, erről beszéltél egy műsorban, nevezetesen, hogy "született feleségként" éltél kint. Itt két lábbal álltál a földön, ott pedig nem volt dolgod. Ücsörögni egy padon és olvasgatni, miközben a másik dolgozik - nem a klasszikus férfiszerep.

Igen, és utólag azt is be kell látnom, hogy ez engem se elégített volna ki hosszú távon. Amikor jól éreztem magam, és elmeséltem viccesen a barátaimnak, hogy képzeljétek el, milyen őrületes dolgaim vannak, minden nap elmegyek kirándulni, kimegyek egy parkba, olvasok, vagy megiszom egy kávét, akkor jót nevettek. Sztorinak persze hatásos volt, de ha az ember mélyebben belegondol, akkor belátja, hogy ez nem feltétlenül az, amire vágyik, és amiben hosszú távon jól érzi magát.

Az önbecsüléseddel mi lett, Olivér? Egy szakítás után meginog az önbizalom: ki vagyok én, mennyit érek, miben hittem, mihez voltam kevés?

Igen. Én rajongásig szerettem a feleségem. Nem szégyellem bevallani. Talán ezt így még nem mondtam ki nyilvánosan, de utólag be kell látnom: én szinte bálványként imádtam őt. Azt gondoltam, ha eljutunk az esküvőig, akkor ez a dolog valóban egy életre szól, én nagyon hiszek ebben. A család nekem mindennél előrébb való, és azt gondolom, hogy a gyerekeknek teljes családi közösségben kell felnőniük.

Most miben hiszel?

Nagyon nehéz. Továbbra is szeretnék hinni ebben. Ehhez ragaszkodom. Küzdök, hogy a hitem megmaradhasson. Nyilván ehhez egy megfelelő partnerre van szükség, aki hasonló elveket vall, mint én, de még akkor sincs garancia. Azért nagyon sokat kell tenni egy házasságban, hogy két ember jól tudjon együtt működni. Most már tudom.

Te még soha nem égetted meg ennyire magad, hiszen nem volt sok tapasztalatod tartós kapcsolatokban.

De ez az én tudatos döntésem volt.

Igen, de amikor őt megismerted, akkor szívvel-lélekkel belementél. Nem sokadszor, hanem először!

Ezért volt nehezebb. Nem volt miből tapasztalatot merítenem. 20 éves koromtól tudatos volt az, hogy különböző kapcsolatokba mentem bele, elkezdődtek, majd véget értek, mert azt mondtam, hogy a tökéletességre törekszem - azt kerestem, és keresem ma is. Azzal az emberrel szeretnék együtt élni hosszú távon, akiben felfedezni vélem azt az értékrendet, amit én fontosnak tartok.

Azt hitted, hogy ő az. A bálványt le tudtad dönteni?

Eltelt 8 hónap és azt hiszem, hogy a lehetőségekhez képest nagyon jól felálltam ebből a dologból. Olyan gyorsan, ahogy csak lehetett. Azt vallom, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy ne próbáljunk meg lehetőleg gyorsan túljutni a nehéz helyzeteken. Pontosan tudom, hogy a legtöbb ember már átélte ezt az életében. Másnak is meg kellett ezzel küzdeni.

Nem vagy egyedül.

Pontosan. Ez is egyfajta felismerés.

Olyan ez, mint a gyász. Te ki tudtad adni magadból? Meg mered mutatni a könnyeidet? Vagy elbújsz, ha fáj?

Nem. Én szerencsés vagyok, mert a munkám olyan, ami hihetetlen örömet ad, kikapcsol, és a barátaimmal is nagyon bizalmas a kapcsolatom.

Nem voltál egyedül.

Nem, és rengeteget köszönhetek nekik. Az én esetemben nem igaz a dal, hogy "Ott fogsz majd sírni, ahol senki se lát". Én vállalom a könnyeimet, ha arról van szó, a barátaim előtt mindenféleképpen. Azt hiszem, hogy mostanra már sikerült valamelyest fölállni, és képes vagyok a jövőbe tekinteni. Minden összefügg: a sport, a fogyás, és az is, amiről beszéltünk most.

Egyszer csak képesek vagyunk újraépíteni magunkat.

Évekig azt gondoltam - mondták is -, hogy te ilyen típus vagy, neked mindig küzdeni kell majd a súlyoddal. Elhittem, aztán amikor reagált a szervezetem, és folyamatosan szabadultak fel a boldogsághormonok, rájöttem, hogy fals volt a kép! Nem az volt a valós. Én ez vagyok! Hidd el, hogy ez egy nagyon komoly személyes siker az életemben.

Milyen jó, hogy a túlélő ösztön ilyen irányba terelt, és nem a kocsmában, hanem az edzőteremben lyukadtál ki! Érzek egyfajta szemléletváltást a munkádban is. Évekkel ezelőtt is beszélgettünk arról, hogy a felületes humor felől, a közéletnek tükröt tartva, fajsúlyosabb dolgokat szeretnél csinálni. Jól érzem, hogy ez történik most?

Jól, és ez mindenképpen nagyon fontos, hogy ezt kérdezted, mert ez is segít. A televíziós piac egyre inkább tematizálódik, ami azt jelenti, hogy sok csatorna van, egyre inkább célcsoportokat lehet és kell megcélozni. Kevesebb az átfedés. 10 évvel ezelőtt, ha valaki megnézett egy műsort, akkor a politikai humorra fogékony ember is talált benne valamit, a bulvár iránt érdeklődő ember is jól szórakozott, de ezt most már egyre nehezebben lehet egyensúlyban tartani. Ma másként kell gondolkodni és műsort csinálni, most elindultunk másféle irányokba is. Például a műsorkészítés mellett producerkedem is.

Nemcsak a látványos része érdekel, hanem a tartalomfejlesztés vagy akár az üzleti része is?

Mindenképpen. Elmondhatom: üzletember is lettem. Nyáron, augusztus 9-én és 10-én szervezek egy nagy fesztivált a Budavári-palotában, az Oroszlános Udvarban. Kétestés operettfesztivál lesz szimfonikus zenekarral.

Operett? Valahogy nem kötném hozzád ezt a műfajt. Sokan legyintenek rá.

Épp ezt szeretném megváltoztatni, küldetésemnek is tekintem. Gyerekkorom óta szeretem az operát, az operettet. Ha valaki venné a fáradtságot és meghallgatna egy áriát, nem utasítaná el zsigerből, rádöbbenne, mennyi mindent közvetít ez a zene. Három éve a kocsiban csak komoly zenét hallgatok, mert megnyugtat, kikapcsol, feltölt. Tudtad, hogy Mozart mellett van eltemetve Lehár Ferenc és Kálmán Imre? Csodálatos magyar zeneszerzők ők, akik jó lenne, ha végre próféták lehetnének a saját hazájukban. Ezen dolgozom, és nagyon boldoggá tesz, hogy elkezdődik valami, mert nagyon sok energiát fektettem bele. Ez is egy nagy álmom volt, igazi szívügyem, ezért remélem, hogy majd hagyomány lesz belőle.

De jó, hogy megvalósul! Ezt nem oly régen még csak vágyként fogalmaztad meg. Milyen fura az élet! Elvesz és ad...

Igen, és az ember képes arra, hogy a gödör alján hirtelen összekapja magát, és elrugaszkodjon felfelé.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.