Már a dzsungelben láthatjuk esténként, de még sikerült elcsípnem az elutazását megelőzően. Búcsúzások, gyász, csend, újrakezdés és egy óriási váltás - sok minden történt vele idén, és az évnek még nincs is vége.

Tipródtál azon, hogy elvállald a szereplést a "Celeb vagyok, ments ki innen!" című műsorban?

Igen. Az egyik apró ok a műsor címe. Magyarországon a celeb kifejezést máshogy értelmezik, mint külföldön, ahonnan a kifejezés ered. Annak, aki tényleg igyekszik a napjait értékesebbé tenni, képviselni valamit és dolgozni, annak degradáló, ha azt mondják "celeb". Holott eredetileg csak azt jelenti, hogy valaki az emberek előtt éli az életét. Tény, hogy nálunk színes a skála, hiszen a reality-szereplőktől kezdve neves színművészekig sokakra használják. Amikor felkértek, feltettem magamnak a kérdést: Hol tartok 26 évesen? Szeretnék a következő években a Nemzeti Színház színésznője lenni? Vagy egy kereskedelmi csatornán képzelem el inkább magam? Mérlegelnem kellett. És úgy érzem, hogy jól döntöttem! Amúgy, szerintem, ez a műsor nagyon érdekes lesz abból a szempontból, hogy olyanokkal is össze leszek zárva, akikkel esetleg soha nem beszélgetnék. És biztos, hogy engem olyannak fogsz látni, amilyen valójában vagyok. Az elmúlt években kaptam hideget-meleget a bulvárban, a médiában, voltam naiv, nyilatkoztam ide-oda, pörögtem, aztán talán túlzottan is behúztam a féket. Nem jártam szórakozni, csöndet akartam, és azt, hogy komolyan vegyenek. Ennek ellenére összevissza írtak rólam, pedig meg akartam mutatni, hogy több van bennem, mint egy bulvárhősnőben. Nem mentem el interjúkra, nem akartam szerepelni. De tulajdonképpen miért is nem? Miért ne mehetnék el Dél-Afrikába egy reality show-ba?

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Nem félsz attól, hogy olyan derül ki rólad - akár önmagad számára is -, ami nem biztos, hogy szimpatikus?

Szerintem épp a csupaszság fog segíteni, hogy levessem magamról azt, ami tulajdonképpen nincs is rajtam és soha nem is volt. Nekem az FB oldalam volt eddig a bástyám. Ott az lehetek, aki vagyok, azt képviselhetem, amit szeretnék. És ez a dzsungelben is így lesz, csak egy sokkal lecsupaszítottabb világban láthatnak majd összezárva emberekkel, smink nélkül, néha akár könnyek között. Egyáltalán nem tartok semmitől, és nem is készülök rá. Állítólag a többiek hetek óta izgulnak és pakolásznak. Ez ugyanolyan, mint amikor azon töröd a fejed, hogy milyen lesz majd a gödröt átugrani. De hát most még nem látható, hogy mekkora! Ráérek akkor stresszelni, ha odaérek a széléhez.

Ez jó hasonlat. De ha már a gödröknél, vagy épp az akadályok legyőzésénél tartunk… Hoztál egy döntést, és öt és fél év után egy egész más kihívást választottál. Mondhatnám, hogy szakmát váltasz. Színésznőből műsorvezető. Nem ugyanaz a szerep és terep.

Nemhogy nem ugyanaz, egészen más. De a színészetet nem hagyom ott! Hiszem, hogy van helyem a pályán, és be is fogom bizonyítani magamnak is, fent apukámnak is, és mindenki másnak. Azoknak is, akik azt akarják, hogy elvérezzek. De elég régóta vannak műsorvezetői ambícióim.

2011-ben beszélgettünk. Itt van nálam az akkori interjú, figyelj csak! Ha öt év múlva találkoznánk, miről szeretnél mesélni? - kérdeztem én. Mire te: Nem tudom, lehet, hogy már rég családban élek és itt ugrálnak a gyerekek, de az is lehet, hogy szingli leszek, és egy-két színházban játszom, vagy a tévében műsort vezetek, szerkesztek. De az is lehet, hogy ezt az egészet itt hagyom, és egy lovardában fogsz megtalálni. Nekem annyira változik az életem, 180 fokos fordulatok vannak időnként, de nem félek attól, hogy mi lesz, tudom, hogy úgyis jó lesz. Nekem akkora szerencsém van az életben, hogy annak a gyereke vagyok, akinek, olyan neveltetést kaptam, amilyet, olyan sok sportot, művészetet, színházat kipróbálhattam, amit csak lehet. Voltam már szerelmes, éltem már önállóan, most egy kereskedelmi csatornán számítanak rám, celeb is vagyok, de közben van egy olyan intimszférám, ami csak az enyém, és már csak egy pasi hiányzik. Igaz, még csak 3 év telt el azóta.

Másold be ezt légyszi a mostani beszélgetésünkbe is! Ugyanezt tudom neked elmondani.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

A műsorvezetésben mi vonz? Egy szerepnél megírják a karaktert, abba kell belehelyezkedned. A tévében az a kérdés, hogy a saját személyiséged átjön-e a képernyőn.

Sokan kérdezték, hogy milyen leszek. Mindig azt mondtam, hogy én Szabó Zsófi leszek, de közben bennem is mocorgott a kérdés, hogy tényleg - milyen lehetek? És elképzeltem, hogy majd így beszélek, úgy konferálok, aztán rájöttem, hogy ez korántsem így működik. Remeg a lábam rendesen! Ez az a szakma, ahol megmutathatod, sőt meg is kell mutatnod, hogy vannak saját gondolataid. Neked mondjam? A civil életben osztom a lapokat, vág az eszem, spontán vagyok, és mivel muzikális vagyok, szerintem van ritmusérzékem. Beszélgetni könnyű velem. Na, de műsorvezetőként ott állni? Megmondom őszintén - ugye, volt már jó pár tréningem -, hát, nagyokat pislogtam! Forgott a kamera, fogtam a mikrofont - atyavilág! Ha valaki azt feltételezi, hogy azt gondolom, egyik pillanatról a másikra műsorvezető leszek - téved. Tudom, hogy rengeteget kell még tanulnom. Szeretnék jó műsorvezetővé válni. Majd… Ugyanúgy, mint amikor 5 és fél évvel ezelőtt bekerültem a sorozatba és azt mondtam, hogy szeretnék jó színésznő lenni.

Vagy mint amikor fölültél a lóra és szerettél volna jól lovas lenni.

Mindig van hova fejlődni. Pont ezek azok a szakmák - a lovasság, műsorvezetés, színészet - azok, ahol életed végéig tanulsz és bármikor érhet valami váratlanul. Úgy esel le a lóról, olyan interjúalanyod lesz, olyan szerepet kapsz - kimeríthetetlen. A Jóban Rosszban sorozatban már bekebeleztem a karaktert. Elkényelmesedtem. Már nem úgy tanultam a szöveget. Csak ránéztem a lapra és mondtam. Megszereztem a rutint és a profizmust. Rengeteget fejlődtem, de azt hiszem, most kellett döntenem. Ha még évekig csinálnám, hogy tudnék majd kitörni abból a szerepből? Ha jön a lehetőség, akkor élni kell vele. Én mindig éltem.

Édesapád azt mondogatta: "Úgy viselkedj, hogy nekem tetsszen!" Most vajon mit súgna?

Hogy húzzam meg a nadrágszíjat, mert most fel kell kötnöm a gatyámat! Olyan periódusát élem az életemnek, amikor keményen bele kell állni. Nemcsak az elismerésért, hanem azért, mert tényleg olyan pályára lépek, ahol a szerencse édeskevés. Egy műsorvezetőnek azon kívül, hogy önmagát adja, még ezer dologra kell figyelnie.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Ebben az évben röpke hat hónap alatt mélységek és magasságok követték egymást az életedben. Komoly tapasztalás…

Lehet, hogy közhelyesen hangzik, de én tényleg újjászülettem! Az, hogy túléltem apukám elvesztését, akárhogy is nézem, újjászületés. Hisz itt vagyok! Segítek anyukámnak, figyelek a tesómra, mondhatnám, hogy átvettem a családfő szerepét. Furcsa… Annak idején úgy vágtam neki 2014-nek, hogy idén felelősséget vállalok. Az akkori barátomért, a gyerekeiért, azért a döntésért, hogy vele leszek, és ezt véglegesnek gondoltam. Így indultam.

És aztán a felelősségvállalásnak más fajtája jött el.

Igen. Nagyon sok minden történt ebben a fél évben. Ahogy az idézett interjúnkban is mondtam - folyamatosan 180 fokos fordulatok vannak az életemben, de ennél nagyobb változás soha nem lesz.

Véget ért az a kapcsolatod is, amiről oly sokat írt a bulvár is. Alaposan megcincáltak. Ítélkeztek.

Nem akarom sokadjára átrágni, hogy mi és hogyan történt. Abszurd helyzet volt: olyan dologban kellett volna megvédeni magam, amiben ártatlan voltam. Mintha bíróság előtt állnék, és azt mondanák, hogy gyilkoltam, és lecsuknának valami olyanért, amit nem követtem el. Azt állították, hogy egy évig valakinek a szeretője voltam. Ez nemhogy egy évig, egyetlen percig sem volt igaz, és azért fáj, mert megbélyegeztek. Az emberek kinek hittek? Nyilván nem nekem. Senki nem gondolja végig, vajon mi, miért és hogyan történhetett. Persze értem, de nagyon méltatlan volt. Megszenvedtem, kész, vége, lezártam.

Nyitott már a lelked valami újra?

A kapcsolatomat is meggyászoltam, nem csak apukámat. Nem tudom kijelenteni, hogy teljesen felépültem. De ha majd jön valaki, nem fogom azt mondani, hogy ne gyere, mert nem akarom. Nincsenek ilyen sémáim. Nem keresgélek, de pontosan tudom, hogy az a jó, ha az embernek van társa.

/1409/Szab_201492994710

Anno azt mondtad, hogy apuval "szeretetkötél" köt össze. Vajon megvan még?

Akkor, amikor apa itt hagyott, azt gondoltam, hogy elszakadt, hisz egy kötelet meg tudsz fogni, magadhoz tudod húzni, és én már nem tehetem. De ő továbbra is itt van velem. Az az útravaló, amivel itt hagyott, ugyanúgy megvan.

Talán azok tesznek alkalmassá arra, amit az imént mondtál. A családi felelősségvállalásra.

Igen, mindig arra vágytam, hogy úristen, most már nekem legyen családom, gyerekem! Görcsösen akartam. Azt gondoltam, hogy fiatalon leszek anyuka. De a felelősségvállalás nem feltétlenül azt jelenti, hogy egy új családért leszel felelős, hanem azért a családodért, ahova születtél. Most ez a kötelék vált nagyon erőssé. Mindent megtennék értük. Eddig az volt a kérdés, hogy velem mi van. Most már az, hogy mi van velük, velünk...

Átírnál valamit utólag?

Nem tudom, hisz azt nem tudom megmásítani, hogy apukám nincs itt.

Pici korod óta féltél attól, hogy ez egyszer csak bekövetkezik.

Igen. Rettegtem. Ha apu nem hal meg, akkor lehet, hogy teljesen más lenne az életem. Olyan érdekes, azt érzem, nem véletlenül hagyott itt éppen most. Ha öt éve, az első agyvérzésénél engedte volna el a kezem, akkor nem jutottam volna el idáig, mert még nem voltam ennyire erős. Akkor én is meghaltam volna vele együtt abban az értelemben, hogy nem lettem volna képes mindarra, amit azóta elértem. Azt hiszem, hogy sok szempontból miattam is élt. Rengeteg ember fél attól, hogy meg fog halni. Én nem félek. Abszurd ilyenről beszélgetni, de van, hogy olyan fájdalmat kapsz az élettől, amiről tudod, hogy ennél soha semmi nem lesz rosszabb. Oké, megmar a pók, fájni fog. És? Elvisznek az orvoshoz, kapok majd ellenszert. A fájdalom is nagyon relatívvá vált. És tudom, hogy olyan szeretetkötél, ami apukám és köztem volt, a gyerekemmel lesz újra. Egyszer, majd, ha eljön az ideje...