fashion week film mozi szórakozás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szilas Rita kívülállóként érkezett a magyar divattervezés világába, jogászként végzett, aztán hirtelen pályát váltott. Azóta szépen felfutott a La Masni nevű kisboltja, és a különleges táskáit Polgár Judit és Árpa Attila felesége is hordja. Idén kapták fel csak igazán, az ő ruháit viseli az S.O.S. Love! című romantikus vígjáték amerikai főszereplője, Christine Kelly, és Náray Tamás felkérte, hogy dolgozzon vele az X-Faktorban.  

Forrás: S.O.S. Love!
Forrás: S.O.S. Love!


Kik hordják a ruháidat, vannak ismert emberek köztük?

Engem is meglepett, hogy leginkább a 25 és 55 év közöttiek viszik a ruhákat, én fiatalabbakra számítottam. Egyre több ismert arc van közöttük, nagyon sok művész, színésznő, értelmiségiek. Polgár Juditnak van tőlem egy táskája, és Árpa Attila feleségének is, Somló Tamásnak pedig pólója. Eleinte a táskákat inkább csak külföldiek hordták, de már vannak kevésbé extrémek táskában és ruhában is.

Filmhez most először adtál ruhát. Mi volt ebben a legnagyobb kihívás?

Hogy több emberrel kellett együtt dolgozni. Nem úgy ment, hogy kitaláltam egy ruhát, aztán megvalósítottam, az operatőrnek és a rendezőnek is meg kellett felelni. Elolvastam a forgatókönyvet, hogy bele tudjam magam élni Christine szerepébe, és mellette próbáltam belevinni a saját stílusomat is. Közben azt is meg kellett tanulnom, hogy más működik a hétköznapokban, és más a filmben. Az egyik anyagra például, ami nekem nagyon tetszett, azt mondta az operatőr, hogy az nem lesz jó a kamera előtt a mintája miatt.

Vannak elég különleges kiegészítőid, például a tacskó formájú táska. Sikerült valamelyiket belecsempészni a filmbe?

Sajnos nem, pedig szerettem volna. Lelkesen cipelgettem őket a forgatásra, de végül nem jött össze.

Azóta kaptál érdekes felkéréseket?

Igen, Náray Tamás megkeresett, hogy dolgozzunk együtt az X-Faktorban. Sajnos egy hónap után ott kellett hagynom, mert minden időmet felemésztette, de nagyon élveztem. Rengeteget tanultam, és beleláthattam egy számomra teljesen új világba. A másik felkérésem még izgalmasabb, néhány kortárs írónőnek, Szécsi Noéminek, Karafiáth Orsolyának, Winkler Nórának és Tóth Krisztinának készítek el különböző táskákat. Most ezeket fotózzuk, és jövőre a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartunk felolvasással egybekötött divatbemutatót. A kortárs irodalmat és a divatot akartam összekapcsolni, mert nem celebeknek szeretnék ruhát csinálni, hanem olyanoknak, akik letesznek valamit az asztalra.

Forrás: S.O.S. Love!
Forrás: S.O.S. Love!


Mi lesz nálad a következő őrület?

Most szeretnék férfitáska-kollekciót antik kilométerórákból. Ebből a női sorozatot megcsináltam már.

Milyen divattippet mondanál most őszre az olvasóknak, amihez nem kell egy vagyon?

Pont ez az, ami nem kerül pénzbe. Nem annyira fontos követni a divatot, mert az inkább marketing. Persze én is kiemelek belőle részeket, amik tetszenek, de a divatszíneket sem követem. Mindenkinek azt tanácsolom, hogy hordja azt, amiben jól érzi magát, vagy ami a legjobbat hozza ki belőle, és nem kell feltétlen a régi ruhákat sem kidobni.

Tippünk: Nézd meg a filmbeli ruhákról és ruhapróbáról készült videót!


Ha tetszett a cikk, és kíváncsi vagy, hogyan készült a film, jelölj be minket Facebookon, ahol végigkövetheted velünk a forgatást, érdekes infókat csepegtetünk a szereplőkről, és akár még nyerhetsz is! Ha csak a képek érdekelnek, nézz be a film honlapjára.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.